X-Men '92 – A Secret Wars világai XV.

Rajzfilmmutánsok a múltból

2015. január 31. - The_Maniac

Ahogy arról már korábban írtam, az idei megaesemény, a Secret Wars köré a Marvelnél már tavaly óriási reklámkampányt kezdtek építeni, így már láthattunk például jó párat a Csatavilágon helyet kapó realitások közül kedvcsináló képek formájában. Ezeket próbálom ehhez kapcsolódó bejegyzéseimben minél részletesebben bemutatni, hiszen az Újvilág is részt vesz majd a sztoriban, és nagy valószínűséggel kapcsolatba fog kerülni ezekkel a világokkal valamilyen formában.

Jómagam azonban messze nem vagyok szakértője az itt bemutatásra kerülő címeknek, sztoriknak és univerzumoknak, ezért előre is elnézést, ha valamit rosszul tudok – ilyenkor bátran javítsatok ki! Igyekeztem minél több forrásból utánanézni az adatoknak, hogy ne valljak szégyent, és csak remélni merem, hogy sikerült. A mai, utolsó világbemutatóban visszautazunk pár évtizedet a múltba, hogy az X-Men egy újabb változatával ismerkedjünk meg: ez az X-Men '92!

01_41.jpg

Miről szólt?

Az X-Men '92 nagy valószínűséggel az 1992-ben indult X-Men című, nagy sikerű rajzfilmsorozatra utal. Ebben egy kicsit megvariálták az X-ek úgynevezett kék csapatát, így a képregényhez képest itt Psziché helyett Vihar és Jean Grey szerepeltek, és velük mesélték el a mutánsok legnagyobb, leghíresebb sztorijait a tévéképernyőkön. Feldolgozásra került például a The Dark Phoenix Saga vagy a Days of Future Past is.

Magyarul is leadták?

Igen, emlékeim szerint még anno a Jetix csatornán adták, de bevallom, én magyarul egyetlen részt sem láttam belőle (és úgy hallottam, amilyen borzalmas lett a magyar szinkron, ezzel nem is veszítettem sokat).

Milyen volt a fogadtatása?

Nagyon jó! Sokan a mai napig a legjobb Marvel-rajzfilmsorozatnak tartják, pedig bizony már elszállt fölötte az idő vasfoga, sőt, az animáció stílusában már a maga idejében is akadt komoly versenytársa. Nem sokkal az X-Men indulása után kezdődött egy másik örök klasszikus, a Batman-rajzfilmsorozat, amely az egyszerűsített karakterdizájnjával forradalmasította a nyugati animáció világát. Az X-Men ezzel szemben a képregényekre emlékeztető, izmoktól dagadó figurákkal dolgozott olyan részletességgel, hogy a rajzolók végül már nem bírták a tempót. Persze minden tőlük telhetőt megtettek, de tény, hogy ez a sorozat az egyik utolsó volt ezzel az animációs stílussal, nem véletlenül.

Ha viszont csak a történeteket nézzük, akkor az X-Men kétségkívül kiemelkedik társai közül. Ugyanúgy megvolt benne a dráma és a komplex karakterfejlődés, mint a képregényekben, különösen a kezdeti évadokban. Akkoriban egészen egyedinek számított a gyakran elképesztő hosszúságúra nyújtott sztorik bemutatása tévében több részen át – így például az első évad szinte végig az Őrök köré épült, a második pedig a Sötét Főnixre koncentrált.

02_40.jpg

Elhunyt valaki?

A halál szintén ugyanúgy megjelent a sorozatban, mint a képregényekben, és a készítők ezzel kapcsolatban sem fogták vissza magukat. A kétrészes nyitányban például egy direkt ide kitalált karakter, Morph „halálát” láthattuk, akiről ugyan később kiderült, hogy életben maradt, amikor úgy tűnt, meghalt, még semmi jel nem utalt erre. Hiába egy rajzfilm, a készítők nem a fiatal nézők lelkivilágával foglalkoztak, hanem csakis a történettel. Morph „halála” például nagyban hozzájárult Rozsomák karakterfejlődéséhez, így szükségszerű volt, és semmiképp sem hagyhatták ki. Ez vezetett aztán a közte és Küklopsz közötti feszültséghez is, amelyet csak tovább táplált a Jeannel kialakuló szerelmi háromszögük.

És ha már Jeannél tartunk: az ő „halála” szintén kulcsfontosságú volt a sorozatban. A The Dark Phoenix Saga során meg kellett halnia, ez nem volt kérdés, bár annyit legalább engedtek, hogy itt nem magával végzett. Érdekesség azonban, hogy ez talán az akkor a rajzfilmnek otthont adó amerikai tévécsatornának is sok volt, mert egy kicsit megkavarták az epizódok sorrendjét. Jean „halála” után egy olyan rész következett volna, amelyben Küklopsz őt gyászolja, hogy aztán a rész legvégén Jean visszatérjen, ám ehelyett egy későbbi epizódot adtak le, ahol már Jean úgy járt-kelt a többiek között, mintha a Sötét Főnix sosem lett volna. Érthetetlen, hogy a gyászolós epizódot miért egy későbbi évad kellős közepén sugározták végül, mindenféle magyarázat nélkül, hogy Jean miért volt hirtelen halott. Ha mindent a helyes sorrendben adtak volna, egy igazán megrendítő, érzelmes lezárást kaphatott volna a The Dark Phoenix Saga a megfelelő időben és helyen.

03_40.jpg

Hosszú távú következmények

Mivel egy rajzfilmről van szó, így nyilván nem lehetett semmilyen hatása a képregényekre. Az viszont semmiképp sem elhanyagolható, hogy az X-Men eljutott olyan fiatalokhoz is, akik korábban nem olvasták a mutánsok történeteit, megsokszorozva így a rajongók számát. Sokak számára ez a csapat (Rozsomák, Küklopsz, Jean, Vadóc, Gambit, Vihar, Jubilee, Bestia, valamint X Professzor) lett az igazi és egyetlen X-Men, amit ismertek.

04_37.jpg

Secret Wars

A Pepe Larraz által rajzolt előzetes egyszerűen felvonultatja a rajzfilmsorozat legtöbb főbb szereplőjét. Szerintem ezen nincs mit gondolkodni: valószínűleg az X-Men '92 világa egy olyan hely lesz, ahol ez a '90-es évekbeli, klasszikus X-csapat ténykedik.

A kedvcsináló videó és a lenti térkép megtekintése után azt is láthatjuk, hogy ez a brigád az egészen apró, 33-as számmal jelölt „Westchester” elnevezésű területre kerül majd. Ez a név nyilván az X-birtokra utal, egészen pontosan Xavier iskolájára, szóval itt tényleg nem maradt túl sok rejtély, amit meg kéne fejtenünk. Az X-Men tagjai az X-birtokon a Csatavilágban próbálnak majd boldogulni. Nem irigylem őket Apokalipszis birodalmának határán…

battleworld_thb.jpg

Az X-Men '92 az előzetes szerint idén nyáron kezdődik vagy kap majd szerepet, a Secret Wars pedig májusban indul.

Ezzel az előzeteseken meghirdetett világok bemutatása véget ért, köszönöm a figyelmet!

(Elsődleges forrás: Comicbook.com)

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr847127147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2015.02.01. 19:50:17

Na jó, nekem ez egyre bonyolultabb.

A rajzfilmet szerettem, de így 20 év távlatából már rém gagyi. Komolyan... pár hónapja elkezdtem újra nézni, de 5-6 rész után abba kellett hagynom. Egyszerűen ma már nem állja meg a helyét.

Viszont a Wolverine and the X-MEN egy egész pofás sorozat, az új generáció szeretni fogja. Ott konkrétan a lecsóba csapnak már az elején.

The_Maniac · http://ultimatemarvel.blog.hu/ 2015.02.01. 20:38:35

@A nép fia: És persze az X-Men: Evolúciót se hagyjuk ki, nekem az is nagyon bejött.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.02. 09:54:47

@The_Maniac: pedig az a legrosszabb x-men animáció volt ever. erőszakosan középiskolásított. :S

Ebből a rajzfilmből (92es) készült képregénysorozat is. X-Men Adventures címmel, csak, hogy még jobban bonyolítsuk a helyzetet. :D

theus 2015.02.02. 10:31:20

Ennek volt a zenéje a Linda zenéjének a koppintása.
youtu.be/uMzVf8Ww8Y8

youtu.be/sAkL2-vh2Sk
süti beállítások módosítása