Új megjelenés! A nagy eseményeknél, amelyek tengernyi mellékszálat is vonzanak maguk köré, mindig fennáll annak a veszélye, hogy a fősztori megcsúszik, és magával rántja a hozzá kapcsolódó többi címet is. Sajnos ez történt most a Secret Wars esetében is: az eredetileg múlt hónapra tervezett 4. szám csak tegnap jelent meg, vagyis már épp áttolódott júliusra. Persze mondhatjuk, hogy ez még egyáltalán nem vészes, hiszen csak pár napról van szó – igen ám, csakhogy ez megjelenési csúszások valóságos lavináját indította el, és a jelen állás szerint az 5. szám már csak augusztus közepén érkezik (pedig az előzetesekben e hónapra hirdették meg). Állítólag ez okozta azt is, hogy rengeteg kapcsolódó mellékszál megjelenése is jelentősen eltolódott…

Szerencsére mindez nem jelenti azt, hogy Jonathan Hickman és Esad Ribic mindent elsöprő sztorijának színvonala visszaesett volna. Most, hogy a főbb szereplők elfoglalták a helyüket a Csatavilágban, kezdetét veheti a nagy összecsapás – ám még kérdés, hogy ki kinek az oldalán áll majd, és hogy egyáltalán van-e bárkinek is bármiféle esélye az isteni hatalommal felruházott Fátum ellen… Gondolom, már ebből is sejthető, hogy ezúttal akcióval teli fejezetet kaptunk, nem is akármilyet! Katt gyorsan a folytatásért!

SECRET WARS #4

Univerzum: Csatavilág
Fejezetcím: All the Angels Sing, All the Devils Dance
Írta: Jonathan Hickman
Ceruzarajz: Esad Ribic
Borító: Alex Ross
Alternatív borítók: Simone Bianchi, Tomm Coker, Erica Henderson, John Tyler Christopher, Chris Samnee, Jim Starlin és sokan mások

AZ ANGYALOK ÉNEKE!

Olvastam pár külföldi kritikát az eddig megjelent számokról, és úgy tűnik, sokan eddig azt nehezményezték, hogy kissé lassan indult be a sztori. Nem tudom, ők hol voltak a brutális harcoktól hemzsegő első fejezet idején, mindenesetre most már nekik sem lehet okuk panaszra: Hickman ezúttal maximumra csavarta az akciófaktort, és egymásnak eresztett mindenkit! Végre Fátum is előmerészkedik a kastélyából, hogy megmutassa, ki az úr a háznál (illetve a bolygón), és ebből olyan eszeveszett összecsapás kerekedik, amely engem leginkább az eredeti The Infinity Gauntlet (magyarul Végtelen Hatalom) csatajeleneteire emlékeztetett.

Immár túl vagyunk a Csatavilág bemutatásán, és a mentőhajók utasai is felfedték magukat, így elkerülhetetlenné és amúgy is időszerűvé vált az első komolyabb konfliktus a felek között. Első körben hőseink Thanoséknak esnek neki, és nem kell sok, hogy ez felkeltse Fátum érdeklődését is, aki aktívan bekapcsolódik az eseményekbe. Reed látványa teljesen kizökkenti őt a kegyes isten szerepből, Thanos unott, lenéző hozzászólása pedig csak olaj a tűzre, hogy végképp elveszítse a türelmét. Nem meglepő módon a Főnix-erővel felturbózott Küklopsz az egyetlen, akinek talán esélye lehet az istenné vált Victor ellen, és kettejük harca nem is várat sokat magára. Kétségkívül ez az egyik leglátványosabb jelenete a fejezetnek, és Scott ebben az állapotában bőven van olyan félelmetes és fanatikus, mint Fátum, így nehéz is eldönteni, melyiküknek drukkoljunk.

A kérdés, amely végigvonul ezen az összecsapáson, sőt a teljes képregényen, nem más, mint hogy milyen felelősséggel tartozik a világnak az, aki abszolút hatalommal bír mindenek felett. Úgy érzem, talán Strange az, aki magatartásával ez ügyben a legközelebb állhat Hickmanhez (és az olvasókhoz): ugyan elítélhető, ahogy ez idáig feltétel nélkül szolgálta Fátumot, tény, hogy túl sok választása nem volt. Igen, Fátum egy zsarnok, és ha az eddigiekben még olykor-olykor szimpatizálhattunk is vele, ezúttal teljesen világossá válik, hogy még mindig ugyanaz a kegyetlen és öntelt diktátor, akinek korábban ismertük – viszont mégiscsak megmentette a multiverzum maradékát, és valamilyen szinten sikerült rendet teremtenie a Csatavilág káoszában. Ebből a dilemmából aztán a fejezet végére Strange sikeresen kitör, elkötelezi magát a hősök mellett, így mondhatjuk, hogy megváltást nyer eddigi bűneiért. Sőt, ami ezután történik vele, az csaknem mártírrá is emeli őt…

Esad Ribic ezúttal is felülmúlja önmagát, ahogy azt már megszokhattuk tőle. Továbbra is hibátlanul érzékelteti a Csatavilág idegenségét, miközben a szuperhősi összecsapások sem okoznak neki gondot. Thanosék és a Thor-osztag harca, Fátum színre lépése, a Főnix-erő – bármit említhetnék, mindenen érződik az esemény komolysága és grandiózussága. Nehéz lenne eldöntenem, hogy a Fátum tróntermében játszódó jelenet, a vaddisznófejű Thor imádsága vagy a fenyegető lángokkal körülvett Küklopsz ábrázolása volt-e a kedvencem.

Ami talán picit beárnyékolja az összképet, az a fejezet két halálesete. Félreértés ne essék, mindkettő rendkívül hatásos és váratlan, csak éppen ismerve a Marvel-képregények „elhalálozásait”, nem tudom, mennyire vehetők véglegesnek. Egy ilyen mindent megváltoztató esemény megérdemelné, hogy aki meghal, az tényleg halott is maradjon, ám ennek ellenére már biztosan tudjuk, hogy a két áldozat közül az egyiknek saját, önálló sorozata lesz az új univerzumban, és a másikról is nehezen tudom elképzelni, hogy most láttuk volna utoljára (bár az ő jövőbeni sorsáról még nincs hír). Persze igaz, hogy a Csatavilágban le-föl rohangálnak a karakterek különféle alternatív verziói, így végül is elképzelhető, hogy akik visszatérnek (ha visszatérnek), már nem pont ugyanezek lesznek.

Én a magam részéről tehát ezúttal sem csalódtam, ez a szám is simán hozta nálam az előző fejezet szintjét. Négy és fél Secret Wars-logó az ötből, de ha lehet, több megjelenési csúszást nem kérünk!