Új megjelenés! Meg kell hagyni, nem számítottam rá, hogy a Secret Wars ideje alatt kiadott minisorozatok legtöbbje ilyen élvezetes lesz majd. Pár hónapja az előzetesek alapján egyedül az Ultimate End tűnt olyan sztorinak, amely érdekelhet is, ehhez képest pedig egyelőre nekem pont az a leggyengébb láncszem a Titkos Háború forgatagában zajló mellékszálak közül. Ellenben itt van a Thors, amely iránt nem tápláltam különösebb reményeket, és mégis, már két fejezet elolvasása után veri nálam a legtöbb Marvel-címet. Ez azért is érdekes, mert Thor karaktere (legyen az épp az újvilági, a klasszikus, vagy bármelyik más változat) ez idáig sosem fogott meg igazán.

Már előre sajnálom, hogy az egész történet mindössze négy számból fog állni, vagyis most már gyakorlatilag el is érkeztünk a feléhez. De sebaj, legalább nem húzzák majd sokáig, ami pozitívum is lehet bizonyos esetekben, mint például ezúttal is, amikor egy gyorsan felgöngyölítendő sorozatgyilkosságos rejtélyen dolgozik főhősünk, az újvilági Thor. Még mindig vérbeli krimi ez a javából, bár pöröllyel hadonászó nyomozónk ez alkalommal valamivel keményebb módszereket vet be, mint Columbo… Elöljáróban ennyit, katt a folytatásért!

THORS #2

Univerzum: Csatavilág
Fejezetcím: The Jane Foster Murders
Írta: Jason Aaron
Ceruzarajz: Christopher Sprouse és Goran Sudžuka
Borító: Christopher Sprouse
Alternatív borító: Dale Keown

• A Csatavilág rendőri különítményének története folytatódik!
• Még több gyilkosság. Még több rejtély. Még több Thor! (Köztük egy GROOT-THORRAL!)
• És talán végre hőseink áttörést érnek el az ügyben, amikor egy meglepő gyanúsítottat visznek be kihallgatásra…

„Bosszú!” Ez a jelszava a Thor-osztagnak, miután az előző számban egyik testvérük is a rejtélyes gyilkos áldozatává vált. Bizonyára emlékeztek, hogy az újvilági Thor társa, Beta Ray Bill odaveszett, így a Csatavilág rendfenntartó erői ismét nyom nélkül maradtak a Jane Foster összes változatát levadászó ellenségük kilétét illetően.

Jason Aaron Thorjai ezúttal érhető módon már sokkal dühösebbek és agresszívebbek, mint legutóbb, hiszen egy elhullott kolléga személyes ügy mindnyájuk számára – különösen persze a főszereplő újvilági Thornak, aki egy cseppet sem fogja vissza magát, és végre megismerjük egy jóval vadabb oldalát is. Hulkok, zombik, Ultronok, vámpírok és egyéb szörnyek esnek áldozatául a tomboló Thor-seregnek, akik gondolkodás nélkül csapnak le minden gyanús elemre, hogy közelebb kerüljenek a gyilkoshoz, illetve leginkább hogy levezessék elkeseredett tehetetlenségükből fakadó haragjukat.

Így látva az osztag tagjait kicsit meginogtam abban a tekintetben, hogy mennyire tekinthetők pozitív hősöknek, és vajon mennyi kellene nekik ahhoz, hogy végképp elszakadjon náluk a cérna, és esztelen mészárlásba kezdjenek. Sötét gondolatok ezek, de azért Aaron próbálta feldobni az egyre komorabb sztorit itt-ott pár humorbonbonnal, több-kevesebb sikerrel. A cselekmény egy percre sem feledteti velünk azt sem, hogy ez mégiscsak egy idegen világ idegen szabályrendszerrel, nem pedig a megszokott Marvel-univerzum, és hogy ennek fényében is kell kezelni a sztorit. Ami pedig az újvilági Thort és társait illeti, hiába borulnak el „kissé” ebben a fejezetben, azért végső soron még mindig az ő oldalukon állok, és nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz az ügy megoldása. Érdekes lépés lenne például, ha felbukkanna valahol valamikor a mentőhajón érkezett női Thor is, aki ugye szintén Jane Foster…

Talán a legérdekesebb és leglátványosabb jelenet az újvilági és a Mjölnir erejére már nem méltó Thor találkozása és összecsapása – már csak azért is, mert az utóbbi elejt pár olyan megjegyzést, amelyek arra engednek következtetni, hogy talán emlékszik a Csatavilág előtti időkre is. Chris Sprouse csodálatos és dinamikus rajzai is sokat dobnak ezen a néhány oldalon, de bevallom, volt egy-két képkocka, amelyek nekem most kicsit elkapkodottnak tűntek az előző számhoz képest (talán azért, mert most egy másik rajzoló, Goran Sudžuka is besegített). Szerencsére a lényeg, azaz a rengeteg különféle Thor ábrázolása most is remekül sikerült.

Ha más nem is, az utolsó oldal valószínűleg minden olvasó érdeklődését felkelti a folytatásra, amely egyben az utolsóelőtti fejezet is lesz – kis szerencsével már augusztusban, bár egyes források szerint a megjelenése átcsúszhat szeptember elejére. Kár lenne, én biztosan nagyon várom már, erre pedig most adok négy Mjölnirt az ötből, mert akkorát nem ütött, mint a nyitány, de ettől még csak ajánlani tudom mindenkinek.