Secret Wars #6

Fátum a túlélőkre vadászik

2015. október 08. - The_Maniac

Új megjelenés!Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…” Ne ijedjetek meg, nem kevertem össze a Marvel Wars-címeit, csupán arról van szó, hogy kábé ilyen réginek és távolinak érzem a Secret Wars legutóbbi számát. Az ötödik fejezet, ha még emlékeztek egyáltalán, valamikor augusztus közepén jelent meg, most pedig már bizony jócskán az októbert tapossuk. Mindenféle elméletek keringenek a neten arról, mi okozhatta ezt a durva csúszást, és az írótól a rajzolón és a szerkesztőkön át egészen a Disney legfelsőbb vezetőségééig mindenkit hibáztatnak, akit csak lehet – én a magam részéről ebbe most nem mennék bele. A lényeg, hogy így alakult, bár nyilván senki nem ezt akarta.

Akárhogy is, ez a hosszú kihagyás sajnos keményen rányomja a bélyegét a frissen megjelent hatodik felvonásra, ez ellen nincs mit tenni, így akármilyen is maga a képregény, olvasás közben én egy percre sem tudtam szabadulni a megjelenési dátum tologatásának sötét fellegétől. Gondoljatok csak bele: az eredeti tervek szerint ebben a hónapban kéne véget érnie a teljes eseménynek (ezért is kezdődött már el több új sorozat is a vadonatúj Marvel-univerzumból), erre nemhogy még az októberre meghirdetett 8. számnál sem járunk, de már azt is tudjuk, hogy lesz még egy kilencedik fejezet is valamikor decemberben. Ezzel a tudattal kellett tehát belevetnem magam az e heti kiadványba… miközben reméltem, hogy a készítők valami óriásit villantanak, hogy legalább enyhüljön az elégedetlenségem.

SECRET WARS #6


Univerzum: Csatavilág
Fejezetcím: We Raise Them Up… Just So We Can Pull Them Down.
Írta:
Jonathan Hickman

Ceruzarajz: Esad Ribic
Borító: Alex Ross
Alternatív borítók: Simone Bianchi, John Tyler Christopher, Gabriele Dell'Otto, Babs Tarr, Ron Frenz és sokan mások

A VÉGSŐ HÁBORÚ!

Legyetek átkozottak, Hickman és Ribic! A bevezetőben keményen felspannoltam magam, hogy na majd most aztán lecsapok, amiért ennyit késtek az új fejezettel, de a fenébe is, mire a képregény végére értem, minden dühöm elszállt, és a helyét izgatottság és kíváncsiság vette át. Mert ez a szám szerintem jó lett, méghozzá nagyon jó, vagyis a csúszás ellenére sikerült tartani a Secret Wars eddigi színvonalát.

Aki kicsit csalódott az 5. szám lassabb, párbeszédközpontú cselekménye miatt, az most megkapja, amire vágyott, mert bitang módon felgyorsulnak az események előrevetítve egy olyan léptékű végső összecsapást, amilyet eddig talán még sosem láthattunk. A Csatavilág egyre gyorsabban halad a biztos pusztulás felé, Fátum uralma meg fog dőlni, ehhez semmi kétség nem fér – a kérdés már csak az, hogy ki és mi módon dönti majd meg Victor isteni hatalmát. Ugyan már tudjuk, mi jön a Secret Wars után, több később játszódó sorozat már el is kezdődött a héten, de még ezzel együtt is sikerült fenntartani a feszültséget és a drámát, ami nem kis teljesítmény.

Ezúttal maga Fátum kicsit háttérbe kerül, hogy végre láthassuk, mi történt a mindenfelé szétszórt túlélőkkel. Eddig csak párat láthattunk közülük itt-ott egy-egy mellékszálban, de most szinte mindenkire jut idő: például a két Reedre, akiket összerakni zseniális húzás volt, még ha adta is magát a dolog. Kettejük szögesen ellentétes személyisége a fejezet talán legemlékezetesebb párbeszédét szüli, és komolyan elgondolkodhatunk azon, hogy jelen esetben vajon melyiküknek van igaza. Hasonlóan szórakoztató, bár inkább a humor miatt, a két Pókember közös jelenete, de mindenképp meg kell említeni Thanos meggyőző monológját is a Pajzs egyik cellájában, illetve Namor és a Fekete Párduc kissé ingatag szövetségét.

Ráadásul ha ez még nem lenne elég, Valeria is folytatja a maga kis nyomozását, és szegény lánynak rá kell döbbennie, hogy az „apja” korántsem az, akinek mondja magát. De legalább a család többi tagja még hisz Fátumban, amit Sue Franklinnek mondott meséjéből is érezhetünk, bár ez a történet a Fantasztikus Négyesről bennünk, az olvasókban csak még inkább elmélyíti a Victor által elképzelt, ideális Csatavilág és a zord valóság közti különbségeket. Mindemellett persze ez a kis kitérő azt is bizonyítja, hogy Hickman nemcsak az Avengers és a New Avengers, de a szintén általa írt Fantastic Four és FF hattyúdalának is szánhatta ezt az eseményt.

Annyi szőrszálhasogatást azért engedjetek meg nekem, hogy rosszallásomat fejezzem ki, amiért szerintem néhány igen nagy ziccert hagytak most ki a Marvelnél. A három hetes időugrás alatt lezajlott történésekből simán kijöhetett volna pár minisorozat vagy különszám, ha egy kicsit máshogy osztják be a megjelenéseket, és így több kérdésre, amelyeket most inkább félresöpörtek, is választ kaphattunk volna. Például:

– Pontosan hogyan egyesítette Thanos a Pajzstól délre eső területek rémségeit?

– Hogyan jutott be a két Pókember Fátum kastélyába?

– Ki valójában a Próféta, és hogyan egyesítette a seregeit (jó, valószínűleg Maximus az, de a második kérdés akkor is jogos)?

– Hogyan keveredett végül Namor és a Fekete Párduc Strange szigetére?

– Vajon a The Infinity Gauntlet oldalain látott Végtelenség Kesztyűje ugyanaz, amit a Fekete Párduc szerez (feltehetően nem, hiszen az egy másik terület, de akkor még érdekesebb a dolog, ha két Kesztyű is van a Csatavilágban)?

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem ezek a főszálhoz szorosabban kapcsolódó sztorik jobban érdekeltek volna, mint pár felejthető, gyengébben sikerült minisorozat, amiket kaptunk.

A rajzokat én ezúttal is csak a szokásos dicsérő szavakkal tudnám illetni, és örülök, hogy a késések ellenére sem hoztak be vendégrajzolót. Jó lenne, ha ez így is maradna, és Ribic elejétől a végéig dolgozhatna az eseményen, hogy a látványvilág végig egységes maradjon. Lássuk be, nélküle a Secret Wars nem lenne ugyanaz, hiszen kevesen tudják ilyen profin ábrázolni a drámaibb és a humorosabb jeleneteket egyaránt, nem is beszélve a grandiózus, akciódúsabb képkockákról.

Összességében tehát nehéz lenne haragudnom erre a fejezetre – minden benne volt, amit reméltem, és még jóval több is. Igen, rengeteget késett, és igen, az beárnyékolja kicsit az eseményt, hogy időközben már elkezdődtek az új Marvel-univerzum sorozatai is, így több karakterrel kapcsolatban idő előtt lelőtték a poént, de hát ez van. Haragszom, persze, ezért csak négy Secret Wars-logót adhatok az ötből, de ennél több büntetést nem érdemel.

sw_7.jpg

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr87897210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása