Secret Wars – A Csatavilágból jelentjük XXVII.

Az utolsó jelentés

2015. november 26. - The_Maniac

Lassan, de biztosan véget ér a Titkos Háború, és persze a hozzá kapcsolódó mellékszálak is. Nem is maradt már több, csupán egyetlen bemutató erre a hétre, amely azonban közvetlenül nem kapcsolódik az Újvilághoz vagy újvilági karakterekhez, így nem is térek ki rá részletesebben, de azért ejtek róla pár szót, hogy ezzel is bővítsem a Csatavilággal kapcsolatos érdekességek és tudnivalók listáját. Természetesen most is nagyon érdekel a ti véleményetek is, szóval aki olvasta ezt a kiadványt, az hajrá, ne fogja vissza magát!

Aki követte ezeket a bejegyzéseket, az tudja, hogy többnyire hetente jelentkeztem A Csatavilágból jelentjük aktuális összefoglalójával, mindig az adott héten megjelent kiadványokban látott, bemutatott vagy említett területek felvonultatásával és rövid elemzésével. Ám ahogy általában, most, búcsúzóul is inkább magára a képregényre koncentrálnék, nem az abban szerepelt területre, mert így talán könnyebben átlátható lesz az összefoglaló nektek is és nekem is. Azért persze Hickman-szintű részletességre most se számítsatok, de igyekszem összeszedni minden fontos infót még egyszer, utoljára. Kezdjük hát!

bw_1.jpg

HAIL HYDRA #4

Milyen kár ezért a minisorozatért… Azt hiszem, ennél a címnél sikerült szinte mindent elrontani, amit csak lehetett, az ígéretes kezdés ellenére is. Az Ultimate End után ezt a négy fejezetből álló sztorit sikerült a legtovább húzniuk az állandó megjelenési csúszások miatt (én már az előző számra is alig emlékszem, nemhogy az azt megelőzőkre), és mivel olyan szorosan nem kapcsolódott a Secret Wars cselekményéhez, így sokak számára (számomra is) az érdektelenség mocsarába süllyedt. A főhős rendben meg volt írva, de annyira azért nem tudott lekötni, hogy egyedül elvigye az egész képregényt, az ellenségei pedig egynek jók voltak, ám szintén nem maradtak meg bennem igazán. Talán még maga a helyszín, azaz a Hidra által uralt terület volt a legerősebb eleme a Hail Hydra világának.

Nem lepődnék meg, ha ez a finálé óriási bukás lenne eladások szempontjából is, hiszen most már szinte mindenki az új Marvel-univerzum címeivel foglalkozik, és már maga a fővonal, a Secret Wars is kezd erősen lecsengeni. Rengeteg izgalmas lehetőség lehetett volna a Hidra Birodalomban, és talán párat ki is tudtak használni a Hail Hydra során, de így, ilyen komoly csúszásokkal én ezt nem tudtam sehogy se értékelni. Azt is kétlem, hogy valaha visszatérnék ehhez a minihez, hogy egyben elolvassam…

hydra.jpg

Szomorú, hogy ilyen negatív hangvétellel kell zárnom A Csatavilágból jelentjük utolsó bejegyzését, de a megjelenési csúszások mindenre rányomják a bélyegüket, ezen nincs mit szépíteni. Már csak egyetlen befejezetlen mellékszál maradt, az eddig borzalmas Ultimate End, ám arról külön bemutatót írok majd (előre félek tőle…), ahogy a Secret Wars még hátralévő két felvonásáról is. Ha pedig végre tényleg minden lezárul, talán majd összedobok egy szavazást is arról, hogy így, visszatekintve nektek melyik minisorozat jött be a legjobban a Titkos Háborúhoz kapcsolható címek közül. Egyelőre tehát ennyi!

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr588111042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása