Nova #4

Vakondok és tinigondok

2016. február 05. - The_Maniac

nov4banner.jpg

Új megjelenés! Nem kellett sokat várni, máris folytatódik Nova, Ms. Marvel és Pókember közös, föld alatti kalandja, amely még az előző hónapban vette kezdetét. Legutóbb a Vakondember birodalmában hagytuk magukra a három tinihőst, meglehetősen szorult helyzetben egy szerintem szórakoztató, eseménydús fejezet végén. Azóta már Miles is megkapta végre saját, önálló sorozatát, úgyhogy immár semmi akadálya, hogy mindhárman vendégszerepeljenek bármelyik másik csapattársuk képregényében, legyen az bárki a Bosszú Angyalaiból. A legkézenfekvőbb ötlet persze az volt, hogy első körben a Sam–Kamala–Miles trió kerüljenek közelebb egymáshoz, és a Nova alkotói ezt meg is lépték. Jól tették!

Azt persze nem feledhetjük el, hogy ez elsősorban mégiscsak Sam sorozata, tehát Kamala és Miles legfeljebb mellékkarakterek lehetnek. Szerencsére az egykori Újvilág Pókembere még ezzel együtt is kapott annyi szerepet, hogy ezúttal is érdemes legyen külön foglalkoznom a kiadvánnyal. Hármójukon kívül most más azonban nem látható a Bosszú Angyalaiból, szóval aki valamelyik felnőtt tag felbukkanására számít, azt már most el kell keserítenem. Ha viszont egy jópofa, laza kalandra vágytok Nova főszereplésével, valamint Ms. Marvel és Pókember közreműködésével, akkor ne habozzatok, katt tovább!

NOVA #4


Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Sean Ryan
Ceruzarajz: Cory Smith
Borító: Humberto Ramos


VAKOND-GOND!
• Nova elveszett a New York alatti járatokban!
• Ám társai a Bosszú Angyalaiból már a nyomában vannak!

Először is: tetszik a borító! Jó ötletnek tartom, amikor régi, klasszikus borítókat elevenítenek fel új képregényekben, ahogy ez most is, az eredeti Fantastic Four 1961-es, legelső borítójának mintájára történt. Még a betűtípusra is ügyeltek, ami külön piros pontot érdemel, tényleg szép munka!

Ami pedig a sztorit illeti, szerintem az is teljesen rendben van. Egyszerű a képlet: akinek tetszett az előző fejezet, annak ez is be fog jönni, akinek nem, az viszont inkább hagyja ki. Rövid, lazább átvezető történet volt ez két felvonásban néhány vendégszereplővel feldobva, de tény és való, hogy összességében nézve a sorozat eddigi alakulását, a fővonalhoz nem volt túl sok köze, és akár nyugodt szívvel át is ugorható. Én azonban ennek ellenére ajánlom bárkinek ezt a számot, már csak Kamala és Miles miatt is, hiszen mostanra már teljesen egyértelművé vált, milyen jól működik együtt a Bosszú Angyalainak három fiatal tagja. Ha valamiért, hármójukért érdemes volt összehozni a csapatot az All-New All-Different Avengers oldalain. Eddig akárhol találkoztam velük, ők voltak a fénypontok, akikre ráadásul tökéletesen rá is tudott hangolódni eddig minden író és rajzoló, mintha csak íratnák és rajzoltatnák magukat.

Bár igaz, hogy Ms. Marvel és Pókember most valamivel kevesebb szerepet kaptak, hogy a cselekmény inkább Novára és az édesapja miatt érzett tehetetlen dühére koncentráljon. Nyilvánvalóan a Vakondember és hataloméhes fia háborúja Sam és apja kapcsolatára reflektál, és ahogy a magánéletében, úgy itt most szuperhősként sem tud mit tenni, hogy megoldja a helyzetet. A végére komolyan megsajnáltam a fiút, amikor kirobban belőle minden haragja. Bizony, a család és a hőslét nagyon nehezen egyeztethető össze, ahogy ezt ezen a héten már láthattuk Miles esetében is a Spider-Man nyitófejezetében.

Cory Smith rajzai továbbra is ugyanolyan szépek, mint legutóbb, Sam arckifejezései az egyes jelenetekben remekül sikerültek, ahogy az akciódúsabb részek is, de nem lehet ok panaszra Ms. Marvellel, Pókemberrel, illetve a többi szereplővel kapcsolatban sem. Remélem, találkozom még Smith munkásságával valahol máshol is a közeljövőben, vagy akár ugyanitt, nekem az is megfelelne.

Ugyan az apa-fia kapcsolat kérdése ezúttal valamivel komolyabb-komorabb hangulatot kölcsönöz a sztorinak, azért még ezzel együtt is bármely korosztálynak ajánlható az elolvasása, ahogy az előző szám is. Még ha a humor mennyiségét lejjebb is csavarták a dráma javára, azért van épp elég akció és izgalom, a témával pedig bárki könnyen azonosulhat (mármint az apa-fia témára gondolok itt, nem a Vakondember föld alatti rémségei elleni küzdelemre, heh). Ezzel zárom is soraimat, felesleges lenne ezt tovább ragozni: mindez így simán megér most is négy Nova-sisakot az ötből, ahogy a 3. szám esetében.

nova04review.png

nova4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr68358864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása