All-New All-Different Avengers #5

Ég veled, Ms. Marvel…?

2016. február 11. - The_Maniac

anad05banner.jpg

Új megjelenés! A vadonatúj és eddig merőben vegyes színvonalú All-New All-Different Avengers újabb számmal jelentkezett a héten, és meg kell mondjam, ez az egyre sűrűsödő megjelenési ütem tetszik. Így még az olyan kevésbé izgalmas átvezető fejezeteket, mint a legutóbbi, is könnyebb elviselni, főleg mert ez alkalommal tényleg rákapcsoltak, és egy meglehetősen akciódús felvonással örvendeztettek meg minket. Mind a hét főhős komolyan kiveszi a részét a cselekményből, miközben a háttérből manipuláló főgonosz sem tétlenkedik, és csapások egész sorát zúdítja a Bosszú Angyalaira. Szóval nem fest rózsásan a helyzet, na.

Úgy tűnik, Waid elkezdi végre kifejteni és felgöngyölíteni azt a már régóta lappangó sztorivonalat, amely egy új, minden eddiginél komolyabb fenyegetés elé állíthatja hőseinket, és amelyre már tavaly is utalt a sorozat ingyenes kedvcsináló kiadványában. Talán éppen az efféle sötét machinációk hiányoztak eddig a sztoriból, és ha így folytatják, akkor még arra is van esély, hogy az All-New All-Different Avengers méltó lesz a nagy elődökhöz, mint mondjuk Bendis vagy Hickman Avengers-történeteihez. Egyelőre persze én már annak is örülnék, ha csupán önmagához és az eddigi fejezetekhez képest villantana egy nagyot – hogy ez most sikerült-e, az pedig rögvest kiderül, ha tovább kattintotok!

ALL-NEW ALL-DIFFERENT AVENGERS #5


Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Mark Waid
Ceruzarajz: Mahmud Asrar
Borító: Alex Ross
Alternatív borító: Michael Cho


Hétből egy egyenlő tragédia! Ms. Marvel mindig is arról álmodott, hogy a Bosszú Angyalai közé állhat – de akkor miért dobják most ki őt a csapatból? Mit követett el – és hogy dolgozza majd ezt fel?

Alakul, alakul! Az eddigi fejezetek mind hagytak némi kívánnivalót maguk után, és ugyan még ez a mostani sem tökéletes, távolról sem, de végre felcsillant a remény. Ám hogy ehhez mennyire járul hozzá a bevezetőben említett sötét fenyegetés és a főgonosz kiléte, az erősen vitatható.

Nem egyszer említettem már itt és más sorozatoknál is, hogy a csapatból a Nova / Ms. Marvel / Pókember trió működik a legjobban, nekem egyértelműen ők a fénypont, és szerencsére ezúttal is rájuk, illetve pontosabban Samre és Kamalára koncentrál a cselekmény nagy része. A kérdés: vajon a három fiatal mennyire érett már meg rá, hogy a Bosszú Angyalai közé tartozzanak? Szinte biztos volt, hogy ez a téma előbb-utóbb előkerül, és most úgy tűnik, nemcsak Ms. Marvel, de Nova is megbukott ezen a vizsgán – legalábbis felnőtt csapattársaik szerint. A kamaszok lelkesedése és optimizmusa áll tehát szemben a már tapasztaltabb és meglehetősen szigorú felnőttekkel, ez pedig egy olyan kérdéskör, amit remekül ki lehetne aknázni több számon keresztül. Ez a komolyabb, olykor drámaiba átcsapó történetszál tökéletesen egészíti ki az olyan humorosabb részeket, mint például Kamala novellája, amelyet Amerika Kapitány és Thor csókja ihletett. Hozzáteszem, azért én egy leheletnyit túl komornak éreztem Vasember és a Kapitány hozzáállását a kölykökhöz, mintha csak minden csalódottságukat és mérgüket most hirtelen rajtuk akarták volna levezetni…

Igazán kellemes meglepetés volt nekem Vízió ábrázolása is. Elvileg egy érzelemmentes karaktert nem lehet olyan nehéz jól megírni, mégis a rejtélyes, gonosz céljai számomra ezúttal a legérdekesebbé emelték őt a felnőttek közül. Remélem, Waid a továbbiakban is jelentős szerepet tervez neki, és nem csupán a főgonosz bábja lesz – már csak azért sem, mert az illető (Gryphon, aki nem is Gryphon) egyelőre nekem messze nem olyan izgalmas, mint egy háttérből ármánykodó Vízió lehetősége. Egyébként úgy tudom, Vízió saját, önálló sorozata, a The Vision szintén nagy népszerűségnek örvend, úgyhogy mindebből leszűrhetjük, hogy az érzelmei lenullázása lehetett a legjobb dolog, ami történt vele évek óta – bármilyen ellentmondásosnak is tűnik ez a kijelentés.

Asrar rajzaira rátérve ugyancsak azt tudom mondani: végre! Talán pár hajszállal még mindig lemarad élete legszebb alkotásaitól, de nekem ez már az a szint volt, amit elvártam tőle. A karakterek kifejező arcai, a dinamikus akciójelenetek, vagy akár Vízió rendkívül hatásos, álnok vigyora, mind-mind csodásak lettek. A színek és árnyékolás szintén segítenek jól elkülöníteni a vidámabb és baljósabb részeket a sztoriban, és bár még mindig akad itt-ott pár elnagyolt, nem hibátlanul kidolgozott részlet, ezekért elítélni Asrart már tényleg szőrszálhasogatás lenne.

Az All-New All-Different Avengers tehát jó irányba halad, és ami még jobb, hogy már látom és kezdem érteni is, mi ez az irány. A első komolyabb gonosztevő kiléte olyan sokat nem tett hozzá a történet élvezhetőségéhez, mint reméltem, de Vízióval és a fiatalokkal engem megvettek. A befejezés alapján az elkövetkezőkben Thornak is lehetősége lesz az eddigieknél komplexebb karakterré kinőnie magát, márpedig ha ez így megy tovább, a végén már minden csapattagért érdemes lesz olvasnom a sorozatot. Ha mindehhez még hozzávesszük a tényleg csodaszép rajzokat is, akkor azt hiszem, ez alkalommal bőven kijár négy Bosszúangyal-jel az ötből.

anad05review.png

1_6.jpg

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr308378426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása