Civil War II #5

Totális háború

2016. szeptember 25. - The_Maniac

cwii05banner.jpg

Új megjelenés! Két hónapja már, hogy kijött a Civil War II 4. száma, és azóta semmi, csak persze a számtalan mellékszál, amelyek hol jobban, hol kevésbé kapcsolódnak a fővonalhoz. Úgy tűnik, átok ül a Marvel nagy, korszakzáró eseményein, és ahogy a Secret Wars, most ez is áldozatául esett a rettentő megjelenési csúszásoknak. A jelen állás szerint a finálét decembernél hamarabb biztosan nem kapjuk kézhez, miközben a Polgárháború utáni korszak, a Marvel NOW! már alig két hét múlva kezdetét veszi. Nem tudom, milyen időtervet állítottak fel eredetileg, de hogy mindez nem fogható mindössze arra, hogy a rajzoló, David Marquez időközben apuka lett, az hétszentség. Nyilván az sem segített a dolgon, hogy végül még egy nyolcadik fejezetet is toldottak az egészhez… közben pedig a DC lassan, de biztosan átvette a vezetést az eladási listákon (jegyzem meg, szerintem teljesen megérdemelten).

Egy ilyen elkeseredett helyzetben nem is lehet más választása az alkotóknak, mint hogy mindent, de tényleg mindent bedobjanak annak érdekében, hogy egyrészt visszaszerezzék és megbékítsék azokat az olvasókat, akik a két hónapnyi kihagyás miatt dühösek / csalódottak / esetleg már le is léptek,  illetve hogy netalán még az eladásokat is újra fellendítsék, és visszarepítsék a Marvelt az élre. Nem kis feladat, elismerem, Bendis pedig ezt úgy próbálta megoldani, hogy végre-valahára egymásnak eresztette a szemben álló hősöket egy teljes számon át húzódó, gigantikus, látványos csatában. Az akciódús fejezetek szerelmesei tehát most örülhetnek, lesz itt minden, mindenki mindenki ellen, csata földön és levegőben… ám hogy ez elég lesz-e a sikerhez, abban messze nem vagyok biztos. Mindenesetre most jöjjön az én kis bemutatóm, katt tovább érte, aztán pedig döntsétek el, szerintetek igazam van-e, vagy sem.

CIVIL WAR II #5


Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta:
 Brian Michael Bendis

Ceruzarajz: David Marquez
Borító: Marko Djurdjevic
Alternatív borítók: Michael Cho, Phil Noto és Kim Jung Gi

Az esemény első felének elsöprő következményei minden képzeletet felülmúlnak és a Marvel-univerzum minden sarkában érezhetők. Fény derül az igazságra Ulysses jövőlátó képességét illetően, és ez mindent megváltoztat. Az oldalak felálltak egymással szemben, hogy megkezdődjön a Marvel-univerzum történetének legnagyobb összecsapása. És ez még messze nem minden. A sztori immár galaktikus méreteket ölt!

Próbáltam anno optimistán hozzáállni ehhez az új Polgárháborúhoz, de amint elkezdődött, már éreztem, hogy ez nem az én eseményem lesz. Talán még egyetlen esélye volt a sztorinak arra, hogy legalább így a második felében valami értékelhetőt tegyen le az asztalra: maga a nagy háború a hősök között, amelyre már hosszú ideje várunk. Sajnos még ez sem sikerült úgy, ahogy én azt szerettem volna.

Akinek elég az, hogy egy rakás hős egymásnak esik, ütlegelik egymást, illetve néha beszólnak valami elméset / vicceset a másiknak, az maradéktalanul elégedett lesz: az ötödik fejezet másról sem szól, mint a látványról, azaz a felszínről különösebb mélység nélkül. Miles Morales és Venom, Varázs és Amerika Kapitány (Sam Wilson), Doktor Strange és az X-Men – ez csak pár azokból az összecsapásokból, amelyeket belesűrítettek ebbe az egyetlen felvonásba. Ennyi, és nem több, igazi tartalmat pedig senki ne várjon, azt keressétek máshol.

Azt azért gyorsan leszögezném, hogy a rajzok csodálatosak, mint eddig is. Marquez abszolút profi, ez nem is kérdés, és ő az egyetlen, aki menti a menthetőt, csak miatta mondanám azt, hogy érdemes legalább átlapozni az 5. számot. Az már a nyitánytól világos, hogy a karakterek és érzelmek ábrázolása milyen remekül megy neki, most pedig itt van egy egész fejezeten át zajló „megacsata”, amely ugyancsak bámulatosan néz ki minden szempontból. Akár egy nyári látványfilm.

Ám, ahogy az ilyen látványfilmek általában, esetünkben ez a képregény is igen-igen sekélyes lett a történet terén, és ezzel még finoman fejeztem ki magam. Igazából nem értem, mi zajlik pontosan a háttérben és a szereplők fejében. Minden egyes csata olyan üresnek és értelmetlennek hat, semmi érzelmi töltetet nem fedeztem fel bennük. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy a Marvel univerzumának legnagyobb hősei egy ilyen ügy miatt ilyen durván egymásnak esnének. Öt fejezet után már jóval több jellemábrázolásra vágytam volna, szerettem volna megérteni, ki miért csatlakozik az egyes oldalakhoz, ám ezt (pár kivételtől eltekintve) nem kaptam meg. Talán a mellékszálak segítenek valamelyest megérteni a hősök motivációit, de azok nélkül erre semmi esély. Hogy miért áll ő vagy ő Vasember vagy Marvel Kapitány mellé? Csak. Kész, ennyi. Van, aki szimplán felbukkan, harcol, de hogy pontosan milyen okból teszi, azt mindenki találja ki maga. Ez bizony így rányomja a bélyegét a háborúra, legyen az bármilyen csodaszépen megrajzolt is.

Ja, és ne felejtsük el, hogy a fejezet végén még vár ránk egy nagy „csavar” is Miles főszereplésével… Oké, ez nekem rettentő fura volt. Annak örülök, ha Miles nagyobb szerepet kap (ami várható volt, hiszen ő is Bendis egyik aktuális kiskedvence, mint Vasember vagy a Galaxis Őrzői), de a látomás olyan hirtelen, a semmiből jön, és olyan váratlanul szakítja félbe a csatát, hogy nem is nagyon tudtam mit kezdeni vele. Érezhetően az egész csak arra szolgált, hogy leállítsa a hősöket, és egy újabb okot szolgáltasson arra, hogy vitázni kezdjenek, ami feltehetőleg ismét legalább egy-két számon át húzódik majd. Marvel Kapitány persze azonnal a lehető legszélsőségesebb lépéssel reagál, tovább züllesztve őt az olvasók szemében, még mindig egyértelműen őt ábrázolva a negatívabb vezetőként. Komolyan ezt tenné egy tinédzserrel egy olyan vízió alapján, amely igazából nem bizonyít semmit így, a kontextusból kiragadva? Nem mondom, voltak már az eredeti Civil War során is feltűnően karakteridegen döntések, de ebben az eseményben Carol viselkedése mindent alulmúl számomra. Aki pedig esetleg még mindig azt gondolná, hogy Bendis egyenlő felekként írja Vasembert és Marvel Kapitányt, az számolja össze, hány képkockát kapott Tony a háborúban, és hányat Carol…

A Civil War II véleményem szerint eddig minden pozitívumát a rajzoknak köszönheti, és ez hatványozottan igaz az e heti friss felvonásra. A hosszú kihagyás után ennél én jóval többet vártam volna, és meglepne, ha ez elég lenne ahhoz, hogy a Marvel ismét lekörözze a DC-t az eladásaival. Hiába tetszik Miles kiemeltebb szerepe, félek, hogy ez ismét bitang módon lelassítja majd a cselekményt, miközben már igazából ideje lenne a végkifejlet felé terelni a sztorit. Mindezek fényében nem tudok erre sem többet adni, mint a legutóbbi számra: másfél Vasember / Marvel Kapitány az ötből.

cwii05rev.png

1_5_1.jpg

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr1011741841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása