Új megjelenés! Üdv az új évben! Remélem, idén is velem és a Marvel újvilági karaktereivel tartotok… illetve, hm, nem is, próbáljuk újra… Remélem, idén is velem és Miles Moralesszel tartotok, hiszen rajta kívül igazán aktív újvilági szereplő már nincsen. Talán még a gonosz Reed Richards fog fel-felbukkanni itt-ott, de most már nem kergetek hiú ábrándokat, és beletörődöm, hogy ennél többre nagy valószínűséggel nem számíthatok. Ez annyit tesz, hogy 2017-ben is két állandó sorozattal jelentkezem majd: ezek a Spider-Man és a Champions. Utóbbi legfrissebb felvonásával kezdjük az évet, ami végül is biztató kezdet, ha azt vesszük alapul, hogy az eddigi számok többnyire elnyerték a kritikusok és az olvasók tetszését. A hat fiatal hős pozitív, optimista életfelfogásánál felemelőbb nyitányt nem is tudnék elképzelni az idei első képregényemben, úgyhogy komoly elvárásokkal kezdtem neki a negyedik fejezetnek.
Három szám alatt már azért általában a legtöbb sorozat körül kialakul egy többé-kevésbé állandó olvasóbázis, amelyhez olykor hozzácsapódnak páran, máskor pedig mások ledarálódnak. Akárhogy is, nem kevés erőfeszítés kell ahhoz, hogy fenntartsák a rajongók többségének elégedettségét és érdeklődését, ezt elismerem, és tisztelem is az összes írót, rajzolót, szerkesztőt, alkotót, aki komolyan tesz azért hónapról hónapra, hogy a képregénye siker legyen. Úgy érzem, Mark Waid is ezen emberek közé tartozik, és (legalábbis a Champions esetében biztosan) mindig igyekszik valami újat alkotni egy-egy fejezetben, ami ugyanakkor önmagában is érthető és élvezetes, az előzmények ismerete nélkül. Volt már eddig komolyabb témákat boncolgató sztori, lazább, beszélgetősebb szám, akciódúsabb fejezet, egy csipetnyi humor, némi románc, és mindez igazán színes, szerethető karakterekkel. Vajon mi jöhet még ezek után…?
CHAMPIONS #4
Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Mark Waid
Ceruzarajz és borító: Humberto Ramos
Elszánták magukat, hogy bizonyítanak az egész világ előtt, ám a Bajnokok most mégis belefutnak egy vesztes helyzetbe – és az, hogy végül mi lesz az egész végkimenetele, új oldaláról mutat majd be bizonyos tagokat a csapatból.
Oké, szedjük csak gyorsan össze, mit is láttunk eddig: a nyitányban nyilván a csapat megalakulását egy emberkereskedelemmel foglalkozó gonosztevő ellen, aztán jött egy laza kis tábortűz és Küklopsz érkezése, majd a közel-keleti női egyenjogúságért vívott harc legutóbb. Na és most? Hőseink lezuhannak az óceán kellős közepén, és összeakasztják a bajszukat pár atlantiszi járőrrel. Mindezzel csupán azt szerettem volna szemléltetni, mennyire különálló egymástól eddig minden egyes szám; a kapcsolat közöttük annyira laza, hogy bárki bármelyiket elolvashatja a többi ismerete nélkül, és még úgy is tökéletesen képben lesz. A jobban összefüggő sorozatok kedvelői tehát nem járnak jól ezzel a címmel, az már világos, és egyelőre az sem tiszta, mennyiben lesznek lényegesek az elkövetkezőkben ezek a kezdeti fejezetek – az én tippem az, hogy például ez a legfrissebb felvonás mindössze afféle közjáték, amelyet évek múlva, a Champions egészét olvasva majd akár ki is hagyhatunk. No persze ettől még lehet rendkívül élvezetes!
Ha másért nem is, a karakterek miatt még ezt a kis kitérőt is bátran merem ajánlani bárkinek – nekem személy szerint legalábbis bejöttek a párbeszédek és a láthatóan fejlődő összhang a tagok között. Hiszen kell-e annál hasznosabb csapatépítő feladat, mint jármű nélkül ragadni a végtelen óceán felszínén, miközben sehol semmi szárazföld a láthatáron? Természetesen újra előjön a vezetőről már egy ideje folyó vita Ms. Marvel, Küklopsz és Hulk között, ahogy mindhárman parancsokat kezdenek osztogatni, ám végül ez is megoldódik a konfliktus közepette.
Azt hiszem, ezúttal talán Ms. Marvel és Küklopsz voltak a kedvenceim, hiszen míg Hulk a többieket figyelmen kívül hagyva megy a saját feje után, ők azért igyekeznek odafigyelni egymásra, ügyelve arra, hogy ne adjanak a másiknak ellentmondó utasításokat. Hamar egyértelművé válik, hogy csakis kettejük közül kerülhet ki a Bajnokok vezetője, és rendkívül szimpatikus volt, ahogy a fejezet végére sikerül gyorsan és főként békésen (mármint a csapaton belül, mert közben azért zajlik a harc az atlantisziakkal) egyhangú döntésre jutniuk. Még a Nememberek és mutánsok közötti közelgő, illetve már forrongó háború (Inhumans vs. X-Men, ha valaki még nem unná a „hősök hősök ellen” típusú sztorikat…) sem szakítja szét a csapatot, ahogy Kamala és Scott pár mondattal lerendezik az ügyet azzal, hogy kedvelik egymást, szóval ennyi, nincs ok az aggodalomra. Vajon a felnőtt hősöknek ez miért nem megy ilyen könnyedén? Értékelném, ha a Champions üzenete eljutna végre a többi sorozathoz is, és azt láthatnánk, ahogy a karakterek összedolgoznak, nem azt, ahogy egymást püfölik.
Igazából ezek a csapaton belüli történések már-már lényegtelenné teszik a külső konfliktust az atlantisziakkal. A fiatalok hamar félresöprik őket, és meglepne, ha valaha még találkoznánk velük. Valószínű, hogy még fogságba sem estek volna, ha nincs egy bizonyos zöld óriás katasztrofális terve (amihez egyébként a szám legnagyobb poénja társul, amelyen, bevallom, hangosan felnevettem). Sokkal érdekesebb, ahogy a tagok megtanulnak bízni egymásban, elismerik a vezetőjüket, illetve használják egymás erősségeit a probléma megoldásának érdekében. A humor és akció mellett még jut idő egy kevés drámára is, amikor Sam megtudja, mi történt Viv családjával – ez a jelenet a rövidsége ellenére is igencsak erőteljes és képes mély nyomot hagyni, különösen azokban, akik olvasták a Vízió-famíliáról szóló The Vision számait. Nagy bánatomra egyedül Pókembernek nem jut most jelentősebb szerep, és szegénynek olyan nagyon sok hasznát sem veszik így, a tenger közepén, szóval… Talán majd legközelebb, Miles, azért ennél több van benned, én tudom.
Jaj, muszáj lenne a rajzokról is írnom, igaz? Nem tehetek róla, de egyszerűen képtelen vagyok megszeretni Ramos stílusát, ez van. Nekem ő rettenetesen lehúzza az összképet, annyira egyenetlenek a karakterei. Küklopsz mintha anorexiás lenne, Hulk egyszer nagyobbnak, egyszer kisebbnek tűnik (és nem azért, mert éppen alakot váltott), a víz alatti csatajeleneteknél pedig, bárhogy is igyekeztem, sehogy sem sikerült értelmeznem, mi történik. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy elnézést Ramos rajongóitól… de remélem, mihamarabb lecserélik őt valaki másra.
Ennyi tehát. A Champions 4. száma összességében szerintem szórakoztató, a csapat alakulásának tekintetében mindenképp fontos mérföldkő, ugyanakkor általában véve egy-két mondatban össze lehet foglalni, ami igazán lényeges a fejezetből, így akár ki is hagyható. Sajnos az számomra érthetetlen, hogy az eddigi komolyabb, a való világhoz kapcsolható témák után mi szükség volt most erre a nevetséges atlantiszi komédiára. Kérdés, hogy ezek után milyen irányba haladunk majd tovább, ám félek, a küszöbön álló Gwenpool semmi jóval nem kecsegtet… Ezek miatt, plusz a rajzokért, ez most nekem csak egy erős közepes, tehát három Bajnokok-logó az ötből.
