Heti újdonságok újvilági jelenléttel – 2017. 13. hét

Régi „barátok” új köntösben

2017. március 29. - The_Maniac

iim06banner.jpg

2017 a Marvel NOW! éve! Bizony, a Marvelnél egyre sűrűbben váltanak korszakot, így tavaly még alig szoktuk meg az All-New All-Different Marvel igen hosszúra sikeredett elnevezését, már jött is a váltás a Civil War II eseményeit követően (illetve bizonyos sorozatoknál már azokkal egy időben). Ebben az új ciklusban, ha lehet, még több fiatal hős kerül majd a reflektorfénybe, még multikultibb lesz minden és mindenki, még közelebb kerülnek egymáshoz a képregények és a mozifilmek, illetve még több eseménnyel boldogítanak majd minket, akár egyszerre, egymással párhuzamosan is. Hogy mindez kinek tetszik, és kinek nem, azt mindenki döntse el maga – én a magam részéről kitartok az Újvilág maradékánál, csakis azokra a címekre koncentrálva, amelyek valamilyen úton-módon kapcsolódnak a megsemmisült, egykori Újvilághoz. Ez annyit tesz, hogy a Spider-Man és a Champions maradnak az állandó kiadványaim, és egyelőre semmi más.

Azért persze a két újvilági karakter, Miles Morales (és családja, barátai) és a gonosz Reed Richards időről időre fel-felbukkannak ezen a két sorozaton kívül máshol is, ám amennyiben nincs igazán számottevő szerepük, nem írok róluk teljes, külön elemzést és értékelőt, mindössze egy egészen rövid bemutatót a heti újdonságok keretei között. Sőt, ami azt illeti, valójában itt is már erősen megszűröm, mi kerül terítékre, és mi nem: ezen okból kifolyólag maradhatott ki például a Monsters Unleashed! 5. és az America 1. száma, hiszen Miles ugyan benne volt mindkettőben, a jelenléte mégis tökéletesen elhanyagolható volt. Az Old Man Logan 19. számával sem foglalkoztam – hiába láthattuk abban Pókembert valamivel többet, mégsem éreztem annyira jelentősnek ezt a vendégszereplését sem. Jöjjön hát inkább most Miles helyett Reed Richards az Infamous Iron Man legfrissebb felvonásában Fátum Doktor oldalán!

marvelnow_1.jpg

INFAMOUS IRON MAN #6

Bevallom, arra számítottam, hosszabban írhatok majd erről a kiadványról, de csalódnom kellett. A borító és az előzetes ismét, immár sokadszor is megvezettek, hiszen ebben a fejezetben gyakorlatilag összesen egyetlen oldalon láthatjuk Reedet, még mindig Fátum édesanyjának a társaságában, továbbra is sötét terveit szövögetve. A két rivális tehát korántsem kerülnek szemtől szembe, sőt Victor egyelőre még ennek az újvilági Reednek a létezéséről sem tud, arról meg pláne nem, hogy összeszűrte a levet anyucival. Nem több ez tehát, mint egy afféle felvezetés a továbbiakhoz, és csak remélhetjük, hogy jövő hónapban végre megkapjuk a beígért Fátum–Reed találkozást.

Sajnos a jelek szerint Bendis megint nem bír magával, és a másik Vasember-sorozata, az Invincible Iron Man főszereplőjét, Riri Williamst is bedobta a buliba a képregény végén. Ez feltehetőleg azt jelenti, hogy Fátumnak még vele is kell majd valamit kezdenie a folytatásban, vagyis kevesebb idő fog maradni a szerintem jóval érdekesebb Victor–Reed szembenállásra. Erősen bizakodom, hogy Riri ugyanolyan gyorsan le is lép majd, ahogy jött, ám mivel ő is Bendis egyik aktuális kiskedvence, erre kevés esélyt látok. Márpedig én személy szerint kevés idegesítőbb figyelemelterelést tudnék elképzelni ehhez a rég várt összecsapáshoz, mint egy a háttérben repkedő és a párharcba beavatkozó tizenéves kislány. Ezt nem kérném, köszönöm.

Talán az áprilisban várható 7. számban már nagyobb szerepet kap Reed is, és akkor én is részletesebben tudom majd bemutatni azt nektek. Addig is most ennyi!

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr112384805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása