Karakterevolúció: Jimmy Hudson

Az ifjabb Rozsomák útja napjainkig

2017. április 24. - The_Maniac

jimmy.jpg

Most, hogy az új Marvel-univerzum immár bizonyosan újabb újvilági túlélővel fog gazdagodni, úgy éreztem, ideje lenne feltámasztani a karakterevolúciós bejegyzéseket. Mint tudjuk, az Újvilág létezése alatt számos katasztrófán esett túl viszonylag rövid időn belül, hogy aztán végül teljesen meg is semmisüljön, és ezen események során bizony nem kímélték a karaktereket sem – úgyhogy nagyon meg kell becsülnünk azokat, akik még élnek, és szinte a kezdetektől velünk vannak. A karakterevolúciók bemutatása során ezekre a szereplőkre koncentrálok kisebb-nagyobb képgalériák formájában, mindig kiemelve egyet, akivel először még az Újvilágban találkozhattunk, ám szerencsésen túlélte annak pusztulását.

Az ilyen régi, nagy nevek persze elkerülhetetlenül is rengeteg változáson estek át első megjelenéseik óta, hiszen aki túlél olyan globális pusztításokat, mint az Ultimatum, a Cataclysm, illetve a mindennek véget vető Secret Wars, hogy csak a három legnagyobbat említsem, az nyilvánvalóan lelkileg és testileg is átalakul. Nem kivétel ez alól mai karakterünk, Jimmy Hudson sem, aki annak idején az Újvilág második nagy korszakában „született”, majd oszlopos tagja lett az X-Mennek, hogy végül ő is látszólagos halálát lelje a régi multiverzum megszűnésekor. Valahogy azonban mégis sikerült túlélnie ezt a kozmikus katasztrófát, és ő is átkeveredett az új Marvel-univerzumba. Jöjjön hát az ő története képekben!

ADATLAP


Teljes neve:
 Ifj. James Hudson
Egyéb neve: Rozsomák

Állampolgársága: Amerikai

Családi állapota: Nőtlen

Szeme színe: Kék
Haja színe: Szőke

Faj: Mutáns

Első megjelenése: Ultimate X #1 (2010)

  

II. KORSZAK (2009-2011)

Ultimate X

 

III. KORSZAK (2011-2014)

Az X-Men tagjaként

 

Galactus érkezése

 

IV. KORSZAK (2014-2016)

All-New X-Men és Secret Wars

 

MARVEL NOW! (2016-)

X-Men Blue

Ezzel pedig el is érkeztünk a jelenhez. Akinek tetszett ez a rövid képes összefoglaló, és többet szeretne látni Jimmyből, az kövesse figyelemmel a blogot és az X-Men Blue számait. Annyit már tudunk, hogy szegény srác meglehetősen zavarodottan, emlékeit vesztve találkozik majd hamarosan a fiatal X-ekkel – aztán hogy mi sül majd ki mindebből, az még nagyon jövő zenéje… Ám addig is üdv újra köztünk, Jimmy!

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr7412440095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása