Heti újdonságok újvilági jelenléttel – 2017. 21. hét

Reed Richards folytatja a bújócskát

2017. május 26. - The_Maniac

iim08_banner.jpg

2017 a Marvel NOW! éve! Bizony, a Marvelnél egyre sűrűbben váltanak korszakot, így tavaly még alig szoktuk meg az All-New All-Different Marvel igen hosszúra sikeredett elnevezését, már jött is a váltás a Civil War II eseményeit követően (illetve bizonyos sorozatoknál már azokkal egy időben). Ebben az új ciklusban, ha lehet, még több fiatal hős kerül majd a reflektorfénybe, még multikultibb lesz minden és mindenki, még közelebb kerülnek egymáshoz a képregények és a mozifilmek, illetve még több eseménnyel boldogítanak majd minket, akár egyszerre, egymással párhuzamosan is. Hogy mindez kinek tetszik, és kinek nem, azt mindenki döntse el maga – én a magam részéről kitartok az Újvilág maradékánál, csakis azokra a címekre koncentrálva, amelyek valamilyen úton-módon kapcsolódnak a megsemmisült, egykori Újvilághoz. Ez annyit tesz, hogy a Spider-Man, az X-Men Blue és a Champions maradnak az állandó kiadványaim, és egyelőre semmi más.

Azért persze a három újvilági karakter, Miles Morales (és családja, barátai), Jimmy Hudson (és a négy másik újvilági mutáns), valamint a gonosz Reed Richards időről időre fel-felbukkannak ezen a három sorozaton kívül máshol is, ám amennyiben nincs igazán számottevő szerepük, nem írok róluk teljes, külön elemzést és értékelőt, mindössze egy egészen rövid bemutatót a heti újdonságok keretei között. Sőt, ami azt illeti, valójában itt is már erősen megszűröm, mi kerül terítékre, és mi nem: ezen okból kifolyólag maradhatott ki például a Secret Empire 2. száma, hiszen Miles ugyan benne volt, a jelenléte mégis tökéletesen elhanyagolható volt. Hagyjuk is most pihenni inkább Pókembert és a mutánsokat, és nézzük, mi a helyzet Reed ármánykodásával az Infamous Iron Man legfrissebb fejezetében! Nem ártana, ha végre összekapná magát, és jönne az a rég beígért összecsapás a Fátum-féle Vasemberrel, mert ez az időhúzás már fárasztó…

marvelnow_1.jpg

INFAMOUS IRON MAN #8

És nem! Reed és Fátum még mindig nem találkoznak, pláne nem csapnak össze, hiába is próbálja ezt elhitetni velünk a borító. Mióta is húzzák már ezt a cselekményszálat kettejükkel? Az 5. szám óta? Ígérgettek itt már az előzetesekben ördögi tervet, ami magát Fátumot is meglepi, meg gigantikus harcot, hiszen csak Victor állhat Reed útjába, és a többi, és a többi. Ehhez képest most mit kapunk? Párbeszédeket. Oké, érdekes és élvezetes párbeszédeket, de akkor is csak párbeszédeket – és még csak nem is a két ősellenség között. Míg Fátum Ririvel bonyolódik vitába (Bendis bizonyára nagyon élvezi, hogy egymásnak ugraszthatja a két Vasemberét, mintha mindez az ő kis saját játszótere lenne…), addig Reed Ben Grimmet próbálja meggyőzni, hogy ő az eredeti, klasszikus Reed. Mehhh… Nem ugorhatnánk át ezeken?

Egyébként is furcsa, hogy Reed azt feltételezi Benről, nem ismerné fel régi barátját és csapattársát, aki amúgy is idősebb, mint ez a másik Reed. Ráadásul arra kéri, hogy ölje meg Fátumot… Na ne. Ugye nem ez lesz az a bizonyos zseniális, ördögi terv, amivel hitegettek minket? Riri jelenléte továbbá szerintem egész egyszerűen felesleges, csak elveszi az időt a fontosabb történésektől, és nem értem, mi szükség van rá egy Fátum–Reed központú sztoriban. Huh, nagyon zavaros és vontatott lett így ez az egész, pedig én annyira vártam… Fogalmam sincs, hova akarja Bendis mindezt kifuttatni, és ami még rosszabb, attól félek, már ő sem biztos benne. Várjuk ki a végét, de nekem már nincsenek nagy reményeim.

Sajnálom a negatív hangvételt, ennyi lenne most… Talán legközelebb valami értékelhetőről írhatok majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr7812542133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása