X-Men Blue #6

Madripoori mutáns-móka

2017. június 29. - The_Maniac

xblue06banner.jpg

Új megjelenés! Nem titok, hogy számomra eddig az X-Men Blue a RessurXion címre keresztelt, a Marvel mutánsainak (és a Nemembereknek) a feltámasztását megcélzó kiadói kezdeményezés abszolút csúcspontja, ami azért is meglepő, mert különösöbben sosem rajongtam a múltból előrángatott eredeti ötösért. Mikor azonban felröppentek a hírek az ifjú Jimmy Hudson visszatéréséről, akihez aztán még hozzácsaptak rögtön négy további újvilági túlélőt, egyértelmű volt, hogy ez lesz az én X-sorozatom, nincs mese. Bevallom, Újvilág ide vagy oda, a többi cím nem igazán tudott megfogni, pedig tettem velük is egy próbát: az X-Men Gold és az Old Man Logan még talán elmennek, ám az All-New Wolverine, a Weapon X, a Cable, a Generation X, a Jean Grey és az Iceman a legkevésbé sem mozgatták meg a fantáziámat. Talán majd az Astonishing X-Men júliusban? Erősen kétlem, de majd meglátjuk.

Na de rátérve az X-Men Blue legfrissebb fejezetére: az előző számról szinte csak jókat tudtam írni, ahogy az azt megelőzőről is, szóval az elvárásaim elképesztően magasak voltak az e heti felvonással kapcsolatban. Talán túl magasak is… Azt már a megjelenés előtt sejtettem, hogy az Új Martalócok most egy időre háttérbe fognak vonulni, így csak Jimmy marad újvilági kedvenceim közül, de sebaj, gondoltam, egy számomra érdekes karakter is több, mint a semmi. A borító alapján arra következtettem, hogy akár még egy fontos, központi szerepet is megcsíphet, és ebben szerencsére nem is tévedtem, ám a történet, melyet fiatal hősünk és társai kaptak… Nos, a részletes véleményemet a kattintás után olvashatjátok a folytatásban, szóval elöljáróban legyen elég annyi, hogy én sem magasztalok az egekig bármit, csakis azért, mert van benne egy vagy több újvilági karakter. Ezen bejegyzésem ékes bizonyítéka lesz ennek… 

X-MEN BLUE #6


Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Cullen Bunn
Ceruzarajz: Ray-Anthony Height és Ramón Bachs
Borító: Arthur Adams


EGY CSODÁS NAP MADRIPOORBAN… VAGY MÉGSEM?
• Az X-MEN számára nyilván soha semmi nem megy simán – még akkor sem, amikor MADRIPOOR utcáin sétálnak! De persze mire számítottak? Napsütésre és nyalókákra? Ez itt mégiscsak Madripoor, srácok!!!

Meglehetősen sűrűre sikeredett az X-Men napirendje az elmúlt öt fejezetben: több összecsapás pár klasszikus X-gonosztevővel, Jimmy Hudson és az Új Martalócok felbukkanása, Miss Sinister rejtélyes terve… Teljesen érthető, hogy ennyi izgalom után kijár nekik egy kis pihenő, így most egy valamivel lassabb folyású, különálló sztorit kapunk mindössze három főszereplő, Jean, Jimmy és Bestia közreműködésével (Küklopsznak csak pár sor jutott, Jégember és Angyal pedig ezúttal teljesen kimaradtak, tehát akik őket várják, azok csalódni fognak). A helyszín Madripoor, azon belül is egy utcai karnevál, ám ahogy az lenni szokott, a baj ez alkalommal sem kerüli el a fiatalokat.

Már a sorozat indulása óta érdekes és rengeteg lehetőséget tartogató választásnak éreztem Madripoort az X-ek aktuális otthonaként: tökéletes búvóhely azoknak, akik rejtve szeretnének maradni a világ elől, de közben mégis tobzódik ott az élet, illetve minden szegletében egy újabb felfedezendő titok lappang. Jean, Jimmy és Hank bele is futnak egy ilyen titokba az éppen zajló karnevál alatt, de azért előtte még láthatjuk egy kicsit szórakozni is őket – ami Jimmy esetében kimerül az árusok és a körülötte táncolók gyanakvó fürkészésében. De legalább próbálkozik, ez is valami, és ha mást nem, egy kis humorforrást biztosít a cselekményben. Kár, hogy túl sok interakció nem történik hármójuk között, mert először az ünnepség, utána pedig a harcok terelik el a figyelmüket, pedig én láttam volna potenciált egy kis Jean–Jimmy romantikázásban, vagy akár egy érdekesebb eszmecserében Hank és Jimmy között. Talán majd legközelebb.

Logikus, hogy végül nem más keveri bajba a triót, mint Jimmy, aki jelen pillanatban a csapat legkiszámíthatatlanabb tagja – pedig ráadásul csak jót akart a maga módján. Ahogy az Madripoorban lenni szokott, sötét alakok üzletelnek sötét anyagokkal és sötét célokkal, majd felbukkannak még náluk is sötétebb alakok, akik azonban korántsem annyira sötét célokkal érkeznek. Ők is csupán fiatal, az erejüket jó célokra használni próbáló mutánsok, gyakorlatilag egy oldalon az X-Mennel, ám a találkozáskor egy félreértés miatt mégis egymásnak esnek. A nevük „Raksha”, és… hát, gyakorlatilag annyira nem találtam őket érdekfeszítőnek, hogy ennél több szót kívánjak áldozni rájuk. Egyszer talán majd jobban elmerülök bennük, de ez a bemutatkozó egyelőre nem tette ezt a pár meg nem értett tinihőst a kedvenceimmé.

Van tehát egy kis humor, egy eléggé kiszámítható eseménysor pár felejthető új karakterrel, egy háromfősre apadt X-Men, akiknek a viszonya egymással nem igazán halad semerre, valamint egy hirtelen, meglehetősen élettelen és erőtlen lezárás… Mivel lehetne mindezt feldobni, hogy ne legyen végképp felejthető? Csodaszép rajzokkal, természetesen! Az X-Men Blue történetében nem először, és feltehetően nem utoljára, ez alkalommal is két rajzoló osztozott az oldalakon, viszont egyikük sem hozta az eddig megszokott szintet. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, ám én ezentúl biztosan igyekszem majd messziről elkerülni Ray-Anthony Height és Ramón Bachs munkásságát. Megtippelni se tudnám, melyikük mennyit rajzolt ebből a fejezetből, mert számomra mindkettejük illusztrációi egyformán visszataszítóak voltak önmagukra sem hasonlító szereplőkkel, nehezen követhető harcjelenetekkel és gyermeteg arckifejezésekkel. Őszintén, van, akinek bejön ez a stílus?

Lássuk be: a 6. szám nem több egy teljes mértékben kihagyható töltelékfejezetnél. Néha persze szükség van efféle nyugisabb átvezetőkre, elismerem, de ha egy ilyen írása volt a cél, akkor jóval komolyabb hangsúlyt kellett volna fektetni a karakterekre, nem pedig bedobni melléjük rögtön egy rakás új, érdektelen szereplőt, unalmas, következmények nélküli összecsapásokkal megtűzdelve a cselekményt. Bunn messze nem hozta a maximumot, ami benne van, a rajzok meg rémálmaimban se térjenek vissza… Két X-jel az ötből, ennyi.

xmenblue06rev.png

2x.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr4812625829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.