Új megjelenés! Huh, tényleg öt éve lett volna, hogy a Spider-Men első sorozatát olvastam? Elképesztő, hogy száguld az idő… Pedig mintha csak tegnap történt volna Peter Parker és Miles Morales első találkozása az akkor még létező Újvilágban. Azóta megsemmisült a teljes multiverzum, lezajlott a Secret Wars, újjáépült a multiverzum nagy része (az Újvilág nélkül…), Miles az új Marvel-univerzum részévé vált, megharcoltak egy második Polgárháborút, felépült a Titkos Birodalom… és most itt vagyunk, a Spider-Men II nyitányánál. Akik olvasták az első minit, azok bizonyára hozzám hasonlóan a befejezése óta várják, hogy kiderüljön, ki is a másik Miles Morales, akire Peter rákeresett a záróoldalon. Nos, nem kapkodták el, de legalább ezúttal is a Bendis–Pichelli alkotópáros szolgáltatja nekünk a sztorit, ami már nem egy rossz előjel – ha valakik, ők talán képesek lesznek hozni ugyanazt a színvonalat, mint öt éve.
A nagy kérdés persze az, hogy működhet-e a folytatás úgy, hogy immár mindkét Pókember egyazon realitásban létezik. Az első Spider-Men cselekményének egyik legfőbb eleme a dimenziók közti utazás volt, illetve az, hogyan reagálnak a Peterhöz közel álló személyek újvilági verziói a felbukkanására. Az Újvilág pusztulásával a történet ezen szála teljesen kiesett, maradt tehát az új Marvel-univerzum és feltehetően valami egészen új fenyegetés egy alternatív Miles Morales képében (illetve nem is ő az alternatív, hiszen ő már eredetileg is a klasszikus Marvel-univerzumban létezett, tehát akkor a Pókember-Miles az alternatív… na jó, hagyjuk). Ebből a megváltozott alapfelállásból végül is bármi kisülhet még, jó és rossz is, ám azt mondom, maradjunk egyelőre bizakodók – még akkor is, ha Bendis legutóbbi eseményfolytatása, a Civil War II finoman szólva is megosztotta a rajongókat. Lássuk hát, hogy sikerült a kezdés!
SPIDER-MEN II #1
Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz és borító: Sara Pichelli
Alternatív borítók: Daniel Acuńa, Jesus Saiz, Kadir Nelson, David Marquez, Julian Totino Tedesco és sokan mások
Öt éve vártunk erre, és végre itt van! Peter Parker és Miles Morales első találkozása egy rejtéllyel ért véget: ki a klasszikus Marvel-univerzum Miles Moralese? Most, hogy a mindnyájunk által ismert és szeretett Miles már az új Marvel-univerzumban él, akárcsak Peter, végre megkapjuk a választ erre a kérdésre is, és kiderül, ki a másik Miles Morales! És ez még csupán a jéghegy csúcsa Brian Michael Bendis és Sara Pichelli legújabb, drámai történetében, Peter Parker és Miles Morales következő közös kalandjában!
Hűha, itt aztán nem sokáig húzzák az időt, azonnal beledobnak minket az akcióba! Miles és Peter összekötözve lógnak egy ismeretlen helyszínen, miközben valaki meglép előlük egy repülőn, és a két hős láthatóan rendkívül dühös egymásra… Rögtön a közepébe, ez tetszik – de ne aggódjatok, ezután gyorsan visszaugrunk az időben, hogy lássuk az idáig vezető utat is. Ahogy az lenni szokott, átlagosan indul a nap mindkét Pók számára: míg Miles az iskolában új barátnő-jelölttel ismerkedik, addig Peter egy B-kategóriás gonosztevővel küzd. Semmi extra. Aztán jön egy robbanás, és máris a feje tetejére áll minden, mi, az olvasók pedig egyelőre nem értünk semmit – persze egy 1. számnál ez még normális.
Bendisszel kapcsolatban már megszokhattuk, hogy a párbeszédei és monológjai rendkívül élvezetesek és életszerűek, és erre az állításra ez a nyitány is kiváló példa. A diákok beszélgetései, Peter poénjai, a két Pókember interakciói egymással – öröm olvasni őket. Különösen érdekes, ahogy az első oldalakon már érződik a feszültség Miles és Peter között, ahogy bármelyik pillanatban kirobbanhat egy végzetes vita, míg a korábban zajló idősíkon még kifejezetten laza, baráti csevejt folytatnak. Talán ahogy az eredeti Spider-Men azt mutatta meg, hogyan épül fel Peter és Miles egymás iránti kölcsönös tisztelete és barátsága, addig a Spider-Men II épp egy ellentétes pályát fog leírni azzal, hogy lerombolja ezt a barátságot és éket ver hőseink közé. Részemről benne lennék egy ilyen csavarban, ezzel valóban valami újszerűt és váratlant hozna a sztori.
Egyébként a dialógusok mellett a cselekmény tempója is pozitív élmény volt a számomra. Bendisre inkább jellemző a lassabb kezdés, ezúttal azonban pörögtek az események, szinte egy pillanatra sem ült le a történet – illetve azért két ponton egy kicsit talán mégis. Először is, az új lány, Barbara felbukkanásának az időhúzáson kívül egyelőre nem sok értelmét láttam. Ha komolyabb szerepe is lesz a továbbiakban, akkor oké, visszaszívok mindent, abban az esetben valóban szükséges volt itt a bemutatása, viszont ha Bendis most csupán megmutatta őt nekünk, aztán majd valamikor visszatér rá a Spider-Man oldalain (csinált már hasonlót, nem is egyszer…), akkor kár volt rá pazarolni az értékes oldalakat. Meglátjuk. Hasonlóképp, habár jóval rövidebb időre akadtam fenn Peter tömör, egyetlen képkockába sűrített összefoglalóján az első Spider-Men történéseiről, amelyből most már végképp és egyértelműen kiderül, hogy nemcsak Miles, hanem Peter is emlékszik az Újvilágra. Ez megannyi kérdést vet fel az eddigiekkel kapcsolatban, és nem egy logikai bakit von maga után… szóval ebbe ennél részletesebben nem is mennék most bele, legyen elég annyi, hogy eddig semmi nem utalt erre a karakterektől.
A gonosztevőkről ezen a ponton még nem igazán lenne értelme bármit is írni, hiszen épp csak színre léptek – feltételezhetően a második felvonásban többet látjuk majd őket, és talán a motivációjukról is megtudunk valamit. Jöjjenek hát most helyettük azok a csodálatos Pichelli-féle rajzok! Be kell látnom, megérte a Spider-Men II kedvéért egy időre kivenni őt a Spider-Man rajzolói székéből, hiszen neki köszönhetően a látványvilágot tekintve is sokkal könnyebben összekapcsolhatjuk ezt a most kezdődő minisorozatot az öt évvel ezelőttivel. Ha a végén egymás mellé tesszük majd a két címet, a vizuális folytonosság mindenképp meglesz a gyönyörű, dinamikus, részletgazdag munkának hála, mely Pichellinek láthatóan már a kisujjában van.
Összegzésként el kell ismernem, hogy ebben az első fejezetben javarészt minden a helyén van, és leszámítva pár kisebb bukkanót a cselekményvezetésben, komoly negatívumokat nem nagyon tudnék felhozni. A sztori halad, nem pedig cammog, a szereplők élettel teliek, a rajzok látványosak, valamint épp annyi a háttérben megbújó rejtély, amennyi még nem zavaró és kíváncsivá teszi az olvasót a folytatásra. Egy efféle „miniesemény” bevezetőjétől én többet nem is várok el, ennélfogva legyen ez négy és fél Peter-Miles az ötből, és ha marad ez a színvonal, lehet ebből még simán öt is.
