Spider-Man #239

Bajnokok kontra Baljós Hatos!

2018. április 07. - The_Maniac

spiderman239banner.png

KRITIKA Feltartóztathatatlanul közeleg a vég… A Spider-Man utolsó előtti számához érkeztünk, azaz mindössze egyetlen fejezet maradt hátra Miles önálló sorozatából és Bendis Marvel-korszakából. Rettentő furcsa belegondolni, hogy az Újvilág atyja immár a konkurens DC-nél ténykedik, az általa teremtett tengernyi karaktert pedig csak így hátrahagyta. Ráadásul egyelőre semmi hír vagy előzetes nem utal arra, hogy az ifjú Pókember Bendis távozásával bárhol is komolyabb szerepet kapna majd… 

Kár érte, hiszen ez a cím tartotta életben a legsikeresebben az Újvilág szellemét azzal, hogy a szereplői nagy része mind az egykori Újvilágból származtak, kezdve Miles családjától és barátain át néhány ellenségéig. Néha-néha akár úgy is érezhettük, mintha még mindig az Újvilágban járnánk, még úgy is, hogy Bendis időközben feltámasztotta magát az igazi Újvilágot is a Spider-Men II fináléjában. Vajon a Spider-Man is fel tud majd támadni valamilyen formában a közeljövőben Bendis nélkül…?

SPIDER-MAN #239


Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz: Oscar Bazaldua
Borító: Patrick Brown

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Fejezetcím: Sinister Six Reborn 6
Előző fejezet: Spider-Man #238
Következő fejezet: Spider-Man #240


• A Baljós Hatosa ellene fordult, az unokaöccse (PÓKEMBER) pedig nem tudja elnézni az általa elkövetett bűntetteket.
• A VASPÓK bukása! De vajon milyen mélyre süllyed majd? És meddig megy el Miles, hogy ne kelljen ismét elveszítenie a nagybátyját?
• Azt pedig el sem fogjátok hinni, mit terveznek Miles szülei a fiuk jövőjét illetően!

sztori.png

Na, Bendis ezúttal frankón belecsapott a lecsóba! Jobb későn, mint soha, ugye, hiszen most, az utolsó előtti felvonásban jutottunk el végre oda, hogy Pókember ténylegesen összecsapjon a Baljós Hatossal (az előző fejezetben ugyanis megzavarta őt ebben a Vörös Hulk) – igaz, ezt nem egyedül, hanem társaival, a Bajnokokkal együtt teszi. Igen, kicsit kiábrándító, hogy egy Sinister Six Reborn című sztoriban egészen idáig húzzák a hős és a gonosztevők csatáját, de a harc levezénylése szerintem kárpótol minket a várakozásért. Bár így belegondolva Miles valójában már csak egy Baljós Ötössel számolhat le, hiszen az áruló Vészmanótól megszabadultak a többiek, ám helyette jön Lucia von Bardas, szóval oké, végső soron megvan a hat ellenfél.

Míg legutóbb minden tekintetben a Hatos uralta a terepet, ez alkalommal Miles igen bölcsen felkészül, és nem fejjel megy a falnak, ahogy amúgy túl gyakran teszi. Először is igazi nyomozómunkát végez, hogy kiderítse, hol keresse nagybátyját és cinkostársait (és közben büszkén Batmanhez hasonlítja magát, ami talán már egy kikacsintás volt Bendis részéről a DC-hez történő átigazolására…), majd, tanulva a múltkori esetből, a Bajnokokhoz fordul segítségért, akik persze azonnal jönnek is. Jó látni, hogy a srác használja az eszét, illetve hogy Peterrel ellentétben ő más módon igyekszik megoldani a helyzetet, nem úgy, ahogy talán az eredeti Pókember tenné. Az ilyen apróságok tehetnék őt még egyedibb és önállóbb karakterré a számtalan különféle Marvel-hős között (már ha lenne még ilyesmikre idő a sorozat vége előtt…).

Milyen kár, hogy épp most, amikor hősünk már kezd magára találni, jön Ganke és (akaratán kívül) elszúr mindent… Egyelőre nem egyértelmű, hogy Danika eladta-e Miles titkát vagy sem, mindenesetre a Ganke és közte lezajló rövid jelenet nem sok jóval kecsegtet. Vajon ez lesz az a sorsfordító momentum, amely végleg letéríti főhősünket a szuperhősi útról? Túlélheti mindezt Miles és Ganke barátsága? Feltételezem, minderre Bendis drámainak ígérkező búcsújában kapunk majd választ…

Visszakanyarodva a Baljós Hatoshoz, mint már fentebb írtam, leleplezik és (szó szerint) kidobják a csapatból a Vészmanót, ugyanakkor sajnos ennél több interakció közöttük nemigen fért most bele. Sebaj, a 238. szám úgyis szinte kizárólag róluk szólt, és azért most is látjuk őket eleget. Nekem továbbra is bejön ez a banda, bírom, hogy míg a legtöbb korábbi Hatos Pókember életét akarta megkeseríteni, addig ezt az új változatot csak és kizárólag a könnyű pénzszerzés lehetősége motiválja. Ez elég is ahhoz, hogy összetartsanak, ameddig kell, ám egy perccel sem tovább, hiszen érezhetően alig várják, hogy továbbállhassanak a jól megérdemelt zsákmánnyal. Kérdés, hogyan fognak viszonyulni egymáshoz a lezárásban, amelyben feltételezhetően elesnek majd a beígért lóvétól, és oda lesz az akcióba fektetett sok-sok tervezés és munka. Egymás ellen fordulnak? Vagy közös erővel megpróbálják legyűrni a Bajnokokat? Esetleg erővel tervezik elvenni a pénzt von Bardastól?

Amit tudni érdemes Lucia von Bardasról

lucia.jpgA félelmetes kiborg, Lucia von Bardas először a szintén Bendis által írt Secret War (amely magyarul is megjelent Új Titkos Háború címmel) oldalain lépett színre. Foglalkozását tekintve nem akárki a kisasszony: Latvéria miniszterelnökeként gyakorlatilag ő lett a kelet-európai ország legnagyobb hatalommal bíró személye, miután Fátum Doktor kikerült a képből. Nem egyszer került már összetűzésbe a Marvel-univerzum hőseivel, legutóbb például az Invincible Iron Man számaiban az ifjú Riri Williamsszel, azaz Vasszívvel – egy újabb Bendis által alkotott karakterrel egy Bendis által írt sorozatban, tehát von Bardast nyugodtan sorolhatjuk a kis „Bendisverzum” részének.

Mindennek fényében talán nem is meglepő, hogy Bendis őt választotta Miles utolsó nagy ellenségének a Spider-Man pályafutásában. Rá jellemző módon a saját figurái közül válogathatott, és így juthatott von Bardashoz, akit a Baljós Hatos révén Riri után Mileshoz is hozzákapcsolhatott.

Akárhogy is lesz, izgalmasnak ígérkezik a befejezés. Pont elég elvarratlan szál marad egy grandiózus fináléhoz, miközben egy pillanatig nem unatkozunk hála a párbeszédközpontú és akciódúsabb jelenetek tökéletes egyensúlyának. Részemről engem ugyan kissé kizökkentett Bendis, hm, hogy is mondjam, kissé „szabadon” értelmezett kronológiája (ha a Bajnokok között már ott van Vasszív és az ismét szintezoid testet öltött Viv, akkor Küklopsz már nem lehetne köztük…), de hát ez van, nyilván azt nem várhattuk el, hogy az öreg BMB minden rossz szokását levetkőzi a leköszönése előtt…

rajz.png„Vajon milyen jelzőkkel tudnám még illetni Oscar Bazaldua kétségtelen rátermettségét a Spider-Man rajzolójaként?” Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen, és mivel nem jutottam dűlőre, maradjunk annyiban, hogy minden pozitívum, amit eddig írtam a stílusáról, az most is igaz, még talán jobban is, mint bármikor korábban.

A nem kevés, akciójelenetekkel telezsúfolt dupla oldal bizonyára nem kis kihívás volt neki, de örömmel jelentem, hogy Bazaldua ezt is megugrotta. Legyen szó Pókemberről és a Bajnokokról, a Baljós Hatosról, az újonnan felbukkanó Lucia von Bardasról, vagy akár Ganke és Danika nyúlfarknyi találkozójáról, a magam részéről egyetlen képkockában sem találtam kivetnivalót. Ha az érzelmek dominálnak, beszédes mimikát és gesztusokat láthatunk, ha a harcok, akkor pedig dinamikus, pörgős összecsapásokat, ahogy azt kell, és mintha ez alkalommal a hátterek is kidolgozottabbak lennének. Egy szó, mint száz, a rajz nekem csillagos ötös!

vegszo.pngÉn talán egy leheletnyivel élvezetesebbnek találtam a múlt havi felvonást, ám összességében ezzel a mostanival sem volt sok gondom – talán csupán annyi, hogy a rengeteg dupla oldal miatt a szokásosnál is rövidebbnek érződött ez a fejezet. Izgatottan várom, miként zárja le Bendis Miles történetét, már ami az általa írt korszakot illeti, mert ki tudja, azért van rá esély, hogy idővel valaki folytatja majd az ifjú falmászó kalandjait.

Nyilván nem a Sinister Six Reborn lesz Bendis karrierjének csúcspontja, és úgy összességében nem is a Spider-Man élete fő műve, de úgy érzem, egy korrekt, szórakoztató, fordulatos búcsúsztorit dobott össze nekünk, melyet Bazaldua is megtámogatott szemet gyönyörködtető rajzaival. Bízom abban, hogy a befejezésben sem fogunk csalódni, ez pedig legyen most négy Pókfej az ötből.

spiderman239review.png

mileshead4.png

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr3913811550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása