X-Men Blue #29

Jimmy Hudson nyomában

2018. június 14. - The_Maniac

xmenblue29banner.png

KRITIKA Ajvé, már nem is emlékszem, mikor volt utoljára lehetőségem teljes kritikát írni az X-Men Blue valamely számáról, hiszen Jimmy már hosszú hónapok óta nem kapott különösebben jelentős szerepet egyik számban sem. Legutóbb szomorú szemtanúi lehettünk az Új Martalócok halálának, tehát maradt egy szem újvilági karakterünk Rozsomák fiának személyében, aki finoman szólva nem volt túl aktív a közelmúltban. De most itt van végre egy teljes egészében rá fókuszáló sztori!

Illetve nem teljesen rá fókuszáló… tudniillik szerencsétlen srácot megszállta egy szimbióta, aki most megpróbálja átvenni felette az irányítást, szóval igen, egy újabb felvonás következik az X-Men és az idegen szimbióták számomra már rettentő unalmassá és önismétlővé vált háborújából. Vajon mennyire tud érvényesülni Jimmy valódi önmaga egy a testét megszálló rémség uralma alatt? Nos, a választ talán már sejtitek is, de azért hajrá, kattintsatok tovább a bejegyzés folytatásáért! 

X-MEN BLUE #29


Írta: Cullen Bunn
Ceruzarajz: Nathan Stockman
Borító: R.B. Silva

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Fejezetcím: The Search for Jimmy Hudson 1
Előző fejezet: Venomized #5
Következő fejezet: X-Men Blue #30


THE SEARCH FOR JIMMY HUDSON!
• Most, hogy az eredeti ötös tagjai elvesztek az űrben, mutánsok egy új csapata lépett színre, hogy szembeszálljanak a Fehér Királynővel, Plazmával, Miss Sinisterrel és Bástyával!
• Ám amíg nincs otthon az új X-Men, cincognak a Martalócok, és kegyetlenül lecsapnak Magnetóra.
• Magneto kénytelen meghozni egy borzalmas döntést, és ezzel csak még közelebb kerül a sötétséghez, amelyet maga mögött kívánt hagyni.

sztori_kek.pngJimmyre durván rájár a rúd mostanában. Amikor végre-valahára kap valami komolyabb szerepet, még azon is osztoznia kell az őt frissen megszálló szimbiótával, amelynek köszönhetően ráadásul egy rettenetesen ostoba kódnevet is ráragasztanak. Legutóbb hőseink végeztek ugyan a „Poison”-királynővel és vele együtt a teljes fajjal, ám a Jimmyre akaszkodott példány valahogy túlélte a kaptártudat pusztulását (mindez a Venomized című esemény során történt, amely bár hamarabb jelent meg, mint az X-Men Blue előző fejezetei, időrendben mégis utánuk következett, én meg egyáltalán nem is foglalkoztam vele külön).

Aki követi Bunn munkásságát, az nyilván mindent tud már a „Poison”-fajról, aki nem, az pedig lejjebb talál egy rövidke ismertetőt róluk. Alattomos kis jószágok ezek, akikkel több univerzum hőseinek is meggyűlt a baja, és lám, még a kiirtásuk után sem szabadulunk tőlük… Nem tudom, mit lát bennük Bunn, hogy ennyit használja őket, az meg végképp érthetetlen számomra, miért kellett ezt a Jimmy-központú történetet összevonni velük, a „Poison”-trilógiájának afféle epilógusaként tálalva. Ráadásul az egyszeri X-rajongó még csak nem is sejtheti sem a borítóból, sem az előzetesből, hogy kedvencei újfent, immár sokadjára egy szimbiótával fognak küzdeni, ahogy ezt teszik lassan fél éve, az X-Men Blue Annual januári megjelenése óta. Mintha maga Bunn elméje is egyesült volna egy ilyen „Poisonnal”…

Amit tudni érdemes a „Poison”-szimbiótákról

poisons.jpgA Marvel-univerzum legújabb szimbióta faja, akik „rendkívül ötletes” módon a „Poison” nevet kapták (azaz „Méreg”, Venom után szabadon, ugye…), Cullen Bunn agyából pattantak ki – a megteremtésük óta pedig nem is nagyon tud elszakadni tőlük, és használja őket úton-útfélen, ahol csak tudja. Ami azt illeti, egy teljes esemény-trilógiát szentelt nekik, összeeresztve őket először Venommal, majd az X-Mennel, aztán a teljes Marvel-univerzummal: ezek voltak a Venomverse, a Poison-X, illetve a Venomized. Én a magam részéről ezekkel a sztorikkal nem foglalkoztam a bejegyzéseimben, szóval akit részletesebben is érdekelnek a „Poison”-szimbióták, az ne habozzon, vesse bele magát az olvasásba, lehetőleg ebben a sorrendben.

Akinek viszont elég egy rövid összefoglaló, íme: a „Poison” faj tagjai afféle kristályszerű testtel rendelkező parazita lények, akik egy királynő által uralt, kaptártudattal működő társadalomban élnek és hódítanak meg világokat. Általában minél erősebb gazdatestekre vadásznak, hogy azokat megszállva az erejüket a magukévá tegyék. A legfőbb célpontjaik a Venomhoz hasonló szimbióták, akiket úgy képesek magukba olvasztani, hogy azok már előtte összeolvadtak egy testtel. Tehát a sorrend: a Venom-szimbióta megszáll valakit, majd jön egy „Poison”, aki megszállja a testet megszálló szimbiótát, átvéve az uralmat mindkettő felett. Így leírva kissé nyakatekertnek tűnik, tudom, de higgyétek el, egyáltalán nem bonyolult folyamatról van szó.

A „Poison”-szimbióták fenyegetése egyébként mára szinte teljesen megszűnt, miután sikerült végezni a királynőjükkel a Venomized során, és feltehetőleg csupán egyetlen példány maradt belőlük: az, amelyik Jimmy Hudsonnal egyesült…

Oké, nincs mit tenni, fogadjuk el, hogy van egy „poisonizált” Jimmynk, aki próbálja visszanyerni az uralmat a saját teste és elméje fölött. Rendben, ebből még ki lehetne hozni akár valami drámai és meghökkentő cselekményt is… de csak lehetne, mert sajnos Bunn a könnyebb, lustább utat választja, és gyakorlatilag a teljes számot feláldozza egy borzalmasan hosszúra nyúló és kiszámítható csatajelenet kedvéért. Szinte alig kapunk értékelhető sztorit vagy párbeszédeket, a forgatókönyv kimerül abban, hogy Jimmy csapattársai igyekeznek meggyőzni őt, ami eleinte nem sikerül annyira, aztán valahogy mégis, ám végül szó szerint közbevág egy újabb szereplő, és vége, függöny, ennyi volt. Ne is várjunk választ arra, miért élte túl egyedül ez a szimbióta, ahogy arra sem, emlékszik-e már Jimmy mindenre a múltjából, főleg arra, hogyan került az új Marvel-univerzumba… Nem, mindez lényegtelen, ha lehet helyette oldalakon át zajló harc is!

Részemről ebben az egész káoszban a legkiábrándítóbb az eredeti ötletek totális hiánya. Vegyük csak sorra a főbb elemeket: Jimmy üldögél egy bárban – akárcsak az eredeti Rozsomák, Logan szokta. Flörtöl egy vörös hajú hölgyeménnyel – ahogy Logan szokta. Verekedésbe keveredik a bárban – igen, ismét ahogy Logan szokta. Küzd az emlékei visszanyeréséért – pontosan, ahogy Logan szokta. Ezen a ponton talán Bunn is észbe kaphatott, hogy a karakterét egyre hasonlatosabbá teszi Loganhez, ahelyett, hogy próbálna valaki egyedit kerekíteni belőle, úgyhogy jött a nagy megvilágosodás: rakjunk rá egy szimbiótát (nem mintha ilyen nem történt volna már Logannel, de hagyjuk is ezt most)! Csakhogy ha egy a saját szimbiótájával örök erkölcsi vitában álló, szőke férfi főszereplőt szeretnénk, akkor meg ott van a jóval népszerűbb és kidolgozottabb Eddie Brock, szóval ez megint zsákutca. Akárhogy nézem, ez a más figurákból összegyúrt, „új” Jimmy sehogy sem fog működni…

Pedig hiszem, hogy lett volna lehetőség ebben a fiatal, újvilági karakterben, de az Új Martalócokhoz hasonlóan végül vele sem tudtak mit kezdeni. Jólesett a felvillanó emlékek látványa Jimmy újvilági múltjából, mint az Ultimate X vagy az All-New X-Men újvilági kalandja, ám ez túlságosan is kevés volt ahhoz, hogy a papírvékony cselekmény akár kicsit is elnyerje a tetszésemet. Ha hihetünk a közeljövő borítóinak és előzeteseinek, Jimmynek amúgy is a The Search for Jimmy Hudson lesz az utolsó szereplése az X-Men Blue oldalain, és, bár fáj ezt leírnom, lehet, hogy végső soron jobb is lesz ez így neki.

rajz_kek.pngAzt hiszem, Nathan Stockman stílusához tökéletesen passzol az „átlagos” jelző. Nehezen tudnék bármi igazán jellegzetes vonást találni benne, egyszerűen csak… elmegy, és semmi extra. Az egyetlen konkrét, megfogalmazható negatívumom, hogy a szimbióta talán túlságosan is rajzfilmszerű lett, ahogy mindenhonnan, de tényleg mindenhonnan kilométeres csápok csapkodnak belőle, ám ezt leszámítva komolyan semmi mást nem tudnék felhozni, annyira nem ébresztett bennem semmilyen érzelmet vagy véleményt ez a látványvilág.

Nem bántam volna, ha legalább az a pár képkocka Jimmy emlékeiről, amelyekkel Stockman régi újvilági sztorikat igyekezett megidézni, más alkotóktól származtak volna. Nyilván ezek csak a magamfajta keményvonalas újvilági rajongóknak jelentenek bármit is, ugyanakkor szép gesztus lett volna, ha, teszem azt, az egykori jelenetek eredeti rajzait láthattuk volna viszont. Régi szép idők…

vegszo_kek.pngIstenem, mekkora csalódás… Rég örültem annyira képregénynek, mint kábé egy éve az X-Men Blue 4. számának, benne Jimmy és a többi újvilági mutáns megjelenésével. Az a rengeteg lehetőség, amely az ő felbukkanásukkal az ölünkbe hullott, szinte szédítő volt. Újra feltámadt a remény az újvilági rajongók számára…

… és ebből a reményből szinte semmi nem maradt mára. Hiába született újjá az Újvilág, ha senki nem ír oda történeteket. Hiába élte túl Miles Morales a Secret Wars eseményeit, ha megszűnt a saját sorozata. Hiába aktív még a gonosz Reed Richards, ha soha sehol nem látjuk őt. És hiába él még Jimmy Hudson is, ha egy agresszív szimbióta uralja, aki miatt minden egyénisége oda, és inkább gonosztevő már, mint hős. Két X-jel az ötből egy könnyen felejthető, minden eredetiséget nélkülöző fejezetért.

xmenblue29rev.png

2x.png

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

http://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr9314045604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.