Marvel Zombies – A Secret Wars világai III.

Zombik a Titkos Háborúban!

2014. december 15. - The_Maniac

Ahogy arról már korábban írtam, a jövő évi megaesemény, a Secret Wars köré a Marvelnél már idén óriási reklámkampányt kezdtek építeni, így már láthattunk például jó párat a Csatavilágon helyet kapó realitások közül kedvcsináló képek formájában. Ezeket próbálom ehhez kapcsolódó bejegyzéseimben minél részletesebben bemutatni, hiszen az Újvilág is részt vesz majd a sztoriban, és nagy valószínűséggel kapcsolatba fog kerülni ezekkel a világokkal valamilyen formában.

Jómagam azonban messze nem vagyok szakértője az itt bemutatásra kerülő címeknek, sztoriknak és univerzumoknak, ezért előre is elnézést, ha valamit rosszul tudok – ilyenkor bátran javítsatok ki! Igyekeztem minél több forrásból utánanézni az adatoknak, hogy ne valljak szégyent, és csak remélni merem, hogy sikerült. Ma azt a világot vizsgáljuk meg, amely még egy újvilági sorozat, az Ultimate Fantastic Four egyik sztorijában jelent meg először, hogy aztán önálló univerzumként induljon hódító útjára: ez a Marvel Zombies!

01_18.jpg

Miről szólt?

A Marvel Zombies meglehetősen szorosan kapcsolódik az Újvilághoz: még anno az Ultimate Fantastic Four egyik Mark Millar által írt sztorijában találkozhattunk először a zombivilággal. A történetet annak idején úgy vezették fel, mintha egy közös kaland lenne majd az Újvilág és a klasszikus Marvel-univerzum hőseivel, de aztán gyorsan kiderült, hogy az egész egy nagy átverés – valójában egy olyan dimenzióba kerültünk, ahol a Marvel szinte minden szuperhőse és gonosztevője egy kegyetlen zombikór áldozataként vérszomjas élőholtakként tengődik egy posztapokaliptikus Földön.

Először tehát az újvilági Fantasztikus Négyes lépett kapcsolatba ezzel a világgal, amely elképesztő gyorsan tett szert óriási népszerűségre. Minisorozatok egész hada jelent meg azóta a Marvel-zombikról, de mind közül a legismertebb és legsikeresebb talán a Robert Kirkman által írt legelső volt, amely ott folytatta az élőholtak történetét, ahol az Ultimate Fantastic Four lapjain abbamaradt.

Magyarul is megjelent?

Sajnos nem.

02_18.jpg

Milyen volt a fogadtatása?

Robert Kirkman. Zombik. Ha bárki szereti ebből a kettőből legalább az egyiket, valószínűleg talál olyan Marvel Zombies-minisorozatot (ha nem is mindet), ami tetszeni fog neki.

Ha viszont nagyon nem csíped a rothadó élőholtakat, és Kirkman stílusa sem fog meg, akkor inkább azt javaslom, kerüld el a Marvel-zombikat. Lehet, hogy nem fog bejönni, ha a kedvenc karaktereid oszladozó tetemeit látod majd fejezetről fejezetre, amint megpróbálnak minél több friss húshoz jutni. A zombizált hősök és gonosztevők a kór miatt egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy azt megszokhattuk a klasszikus univerzumban, szóval erre mindenképp készüljön fel az, aki belevág a sztoriba.

Minden jel arra utal azonban, hogy igenis van igény a Marvel-zombikra, nem is kevés: mára a szuperképességű élőholtak morbid fekete humorral átitatott történetei más dimenziókba, köztük a klasszikus Marvel-univerzumba is átgyűrűztek, sőt, még a The Army of Darkness főhőse is összefutott velük (így egy kiadók közötti mini is született a Marvel és a Dynamite égisze alatt).

Elhunyt valaki?

Ezek zombik. Mindenki halott. Ez a lényeg.

03_18.jpg

Hosszú távú következmények

A Marvel Zombies minisorozatai és történetei általában önmagukban élvezhető, a főbb kronológiához csak nagyon lazán kapcsolódó, beteges humorú sztorik voltak kevés következménnyel a továbbiakra. Ezek a zombik még kozmikus hatalomra is szert tettek, az ég szerelmére, hogy aztán bejárják a galaxis minden szegletét, és mindenkit felfaljanak! Nyilván nehéz komolyan venni az ilyesmit, de aztán ki tudja, lesz-e ennek jelentősége a Secret Wars során.

Azt azért érdemes megemlíteni, hogy felbukkantak a klasszikus Black Panther egyik sztorijában is, melyben az akkori Fantasztikus Négyes (a Fekete Párduc, Vihar, Fáklya és a Lény) tagjai átkerültek a zombik dimenziójába, és összefutottak a kozmikus erejű élőholtakkal.

Deadpool sem kerülte el a zombikat: ő saját maga élőhalott alteregójának fejével találkozott (ő volt „Headpool”), akit nem kis nehézségek árán próbált visszajuttatni a saját dimenziójába.

au.jpg

Secret Wars

Ez a Carlos Pacheco által rajzolt előzetes kilóg a többiből, hiszen két realitást helyeztek rajta egymás ellen. Az Age of Ultron néven futó világ és a Marvel Zombies univerzuma ugyanarra a területre kerülnek majd a Csatavilágban, így feltehetően egy gigantikus robot-zombi háború veszi majd kezdetét köztük.

A kedvcsináló videó alapján az Újvilág hősei kicsit fellélegezhetnek: ez a borzalmasnak ígérkező földdarab meglehetősen messze esik majd tőlük, egészen délre, a térkép szerint 39-es számmal jelölt, „Tökéletesség” nevet kapott területre. Megnyugtató az is, hogy a 41-es számmal jelölt, az egész bolygón végigfutó „Fal” is ott virít közöttük: akármi is legyen ez, reméljük, hogy távol tartja majd Ultron seregeit és az élőholtakat kedvenceinktől. Zúzzák csak szét egymást, senki sem fogja őket megakadályozni ebben!

De vajon miért pont „Tökéletesség” a neve egy robot-zombi háború helyszínének?

battleworld_thb.jpg

Az Age of Ultron vs. Marvel Zombies az előzetes szerint 2015 nyarán kezdődik vagy kap majd szerepet, a Secret Wars pedig 2015 májusában indul.

Erről ennyit, de hamarosan újabb világot mutatok be nektek!

(Elsődleges forrás: Comicbook.com)

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr1006984289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.