Secret Wars #1

Ég veled, Újvilág, ég veled, Marvel-univerzum!

2015. május 07. - The_Maniac

Új megjelenés! Amikor tavaly novemberben elindítottam ezt a kis blogot, már egyértelműen érezhető volt a Marvel újvilági címeinek hanyatlása, és a végleges megszűnés szele is megcsapta már a sorozatokat, de megmondom őszintén, arra azért nem számítottam, hogy kevesebb mint egy éven belül a teljes Újvilág pusztulásáról fogok írni – arra meg aztán végképp nem, hogy a klasszikus Marvel-univerzuméról is! Pedig a héten megjelent Secret Wars 1. számában éppen ez történik: a két univerzum egymásba csapódik, és mindkettő megszűnik létezni. Egyszer s mindenkorra.

Na jó, azért nem eszik olyan forrón, mint tudjuk, és attól nem kell tartanunk, hogy többé nem látjuk kedvenceinket: először a Csatavilágban térnek majd vissza megannyi alternatív változatukkal a 2. számban, a Titkos Háború lezárultával pedig megszületik majd egy vadonatúj, „vegyes” Marvel-univerzum klasszikus és újvilági karakterekkel benépesítve. Persze hogy pontosan mennyivel, az még rejtély, de reméljük a legjobbakat… Ám addig is még hőseinknek túl kell élniük a Secret Wars borzalmait – katt, és kiderül, hogyan sikerült ez eddig, az esemény nyitányában!

SECRET WARS #1


Univerzum: Marvel-multiverzum
Fejezetcím: The End Times
Írta:
Jonathan Hickman

Ceruzarajz: Esad Ribic
Borító: Alex Ross
Alternatív borítók: Esad Ribic, Chip Zdarsky, Simone Bianchi, Amanda Conner, Jim Cheung, Butch Guice, Skottie Young, John Tyler Christopher és sokan mások

• BEKÖVETKEZIK A VÉGSŐ ÜTKÖZÉS!
• A KLASSZIKUS MARVEL-UNIVERZUM ÉS AZ ÚJVILÁG EGYMÁSBA CSAPÓDNAK!
• ÉS MINDKETTŐ MEGSZŰNIK LÉTEZNI!

Eljött hát a pillanat, amelyre hónapok óta vártunk: kezdetét vette a Secret Wars, és úgy tűnik, ezzel együtt végérvényesen lezárult a Marvel-univerzum egy korszaka. Aki követte a híreket, illetve Jonathan Hickman Avengers- és New Avengers-sorozatait, annak persze nem meglepetés a teljes multiverzum pusztulása és a Végső Ütközés bekövetkezése. Már hónapok óta zajlott az univerzumok ledarálása, ahogy szépen, egymás után megsemmisültek, míg nem maradt több, csak a klasszikus Marvel-univerzum és az Újvilág. Szerencsére a teljesen új olvasóknak sem kell ennél sokkal többet tudniuk ahhoz, hogy értsék és élvezzék az esemény 1. számát, de azért a biztonság kedvéért nem árthat az ingyenes Secret Wars #0 átnyálazása, hogy képben legyenek.

Ahogy egymásnak feszülnek a két Föld hősei, arra nincs egyszerűen jobb szó, mint a fenomenális, és talán még ez sem írja le igazán a látványt és a helyzet súlyát. Csakis egyetlen cél lebeg mindenki előtt: túlélni. Egy ilyen elkeseredett alapfelállásban pedig nem túlzás azt állítani, hogy bármi megtörténhet. Persze nemcsak kedvenc karaktereink, hanem mi magunk is komoly bajba kerülünk a képregény olvasása közben, például akkor, amikor azt kéne eldönteni, kinek drukkoljunk. Még én, az Újvilág megszállott rajongója sem tudtam 100%-osan a klasszikus Marvel-univerzum ellen hangolódni, hiszen az ottaniak is csak ugyanúgy életben akarnak maradni, mint az újvilágiak. Hickman elképesztő erővel írja a jeleneteit, és közben arra is szorít időt, hogy a világvége közepette ráfókuszáljon egy-egy karakter egyéni drámájára. Nemcsak a hősök, de az érzelmek is összecsapnak, és nem hiszem, hogy van ember, akit legalább az utolsó oldalak ne érintenének meg lelkileg. Közben meg végig csak a fejünket rázzuk, azt gondolván: „Ha lenne más választásuk, és nem kéne harcolniuk, vajon hogy alakult volna a két világ találkozása?”

Hickmanben tehát ezúttal sem csalódunk, Esad Ribic rajzai pedig most is ugyanolyan tökéletesen passzolnak a grandiózus sztorihoz, mint anno az Ultimate Comics: The Ultimates esetében. Kicsit visszautaztam az időben, és újra az Újvilág harmadik korszakának elején éreztem magam, amikor Hickman és Ribic először mutatták be nekünk, mire is képesek Reed Richards és a Holnap Gyermekei. De nemcsak az újvilági, hanem a klasszikus helyszínek és karakterek is mind-mind csodálatosak – igaz, előfordul itt-ott pár érdekesre, már-már komikusra sikeredett arckifejezés. Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, még azt is megemlíthetném, hogy kicsit sajnáltam, amiért több újvilági karakter, például Pókember, Jean Grey vagy Jimmy Hudson, csupán egy-egy pillanat erejére bukkan fel, de ez már inkább csak az én magánproblémám.

Igazából ennél részletesebben most nem szívesen mennék bele ebbe a fejezetbe, mert úgy érzem, ezt minden Marvel-rajongónak legalább egyszer olvasnia kell, és nem akarok lelőni egyetlen fordulatot sem. Hickman tényleg nem túlzott az előzetes interjúkban, és valóban egy minden korábbinál brutálisabb és monumentálisabb kezdést kaptunk tőle. Egy percre sem fogja vissza magát: épp elég időt töltött az előzmények felvázolásával az elmúlt években, úgyhogy ideje volt teljes sebességre kapcsolnia, és learatnia a munkája gyümölcsét. Már az 1. számban a teljes multiverzum maradék két világának megsemmisülésével nyitott, és megborzongok, ha belegondolok, hogy mivel lehetne ezt még fokozni a további hét fejezetben…

Csakis azért vonok le egy fél Secret Wars-logót az ötből, mert – bár ez a nyitány minden képzeletemet felülmúlta – azért mégiscsak fájó volt látni az Újvilág végét, és igen, még a klasszikus Marvel-univerzumét is. Tizenöt éve léptem az újvilági rajongók rögös útjára, és az út ezen szakasza most lezárult. Vajon mit hoz a jövő…?

Ja, és még engedjetek meg egy gyors gondolatot az alternatív borítókról is: vajon van bárki is, aki képes összegyűjteni mindet? Elkezdtem keresgélni, összesen hányféle borítóval jött ki a képregény, de úgy 25-30 után feladtam a gyűjtögetést, pedig még korántsem jártam a lista végén! Nem semmi.

sw_2.jpg

rip2.jpg

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr757438738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nefadar · http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/ 2015.05.09. 17:45:40

Magam részéről roppant gyengének tartottam ezt a részt. Komolyan Zsoltot kellett utána megkérdeznem és újra megnéznünk a képregényt, hogy kik is haltak meg benne, mert olyan súlytalan volt az egész.
Egyébként az Ulti világnak szurkoltam, sokkalta reálisabban álltak a dologhoz, mint a 616.
süti beállítások módosítása