Ultimate End #2

Két Hulk összecsap!

2015. június 11. - The_Maniac

Új megjelenés! Az Újvilág még mindig nem ért véget teljesen, és folytatódik az univerzum hattyúdala az Ultimate End legfrissebb, 2. számában! Illetve… Ami azt illeti, lehet, hogy ez a bevezető így, ilyen formában nem is igaz. A Secret Wars 3. száma óta tudjuk, hogy Fátum a Csatavilág nagy részét újrateremtette, azaz ami elpusztult és aki meghalt, az újjáépült vagy újjászületett az eredeti egyfajta másolataként a régi multiverzummal kapcsolatos minden emlékük törlésével. Ez annyit tesz, hogy ebben a miniben nem is az Újvilágot és az újvilági karaktereket, hanem azok másolatait látjuk csupán…

Mindez felveti a kérdést: mennyire tekinthető az Ultimate End valóban újvilági történetnek? Igazából ez csak a Csatavilág azon része, amelyet Fátum a régi, újvilági Manhattanről mintázott, de nem maga a régi, újvilági Manhattan, nem? Ráadásul az egészbe még bekavarnak a klasszikus helyszínek és hősök is (illetve azok másolatai…), szóval részemről nagyon rezeg a léc azt illetően, hogy ezt az univerzumbúcsúztató minisorozatot még az Újvilághoz soroljam. Sőt, talán már le is esett az a bizonyos léc, de erről bővebben egy kattintás után olvashattok…

ULTIMATE END #2


Univerzum: Csatavilág
Írta:
Brian Michael Bendis

Ceruzarajz és borító: Mark Bagley
Alternatív borító: Chip Zdarsky

AZ ÚJVILÁG UTOLSÓ TÖRTÉNETE A MÉRFÖLDKŐNEK SZÁMÍTÓ UNIVERZUM ALAPÍTÓ ATYJAITÓL!
• A visszaszámlálás kezdetét vette.
• Egy korszak vége.
• De vajon ki éli túl?

„Ennyi?” – kábé ez volt az első gondolatom, amikor a 2. szám végére értem. Attól tartok, Bendis ezúttal a másik végletbe esett, és a nyitány túlzott párbeszéd-centrikussága után most több akciót pakolt a fejezetbe, amelyek viszont elveszik az időt attól, hogy haladjon a sztori, és bármi is kiderüljön. Persze párbeszéd most is akad azért, de azok meg teljesen feleslegesek és mintha csak arra szolgálnának, hogy kitöltsék a maradék néhány oldalt. Máris kifejtem, mire gondolok:

– A beszélgetés a két Tony között meglehetősen sok időt vesz el, és ugyan a végére legalább belátják, hogy össze kéne dolgozniuk, mire addig eljutunk, csak ugyanazokat a köröket futják le, miszerint ők egy és ugyanaz a személy bizonyos szempontból, a jellemük mégis egészen más, és ezért nem kevés feszültség van kettejük között. Ezt már láttuk az előző fejezetben is.

– Peter Parker jelenete May nénivel és Gwennel igazán megható és aranyos, tényleg, de ezt szinte szóról szóra ugyanígy már olvashattuk a Spider-Men oldalain is! Ez bizony csúnya önismétlés Bendistől, ráadásul ott több idő volt kifejteni ezt a szálat.

– A két Hulk csatája látványos, és nem tagadom, Hulkkal olyannyira elfogult vagyok néha, hogy ha bárhol szerepel, engem az már önmagában elégedettséggel tölt el. Ráadásul most itt van kettő is! Szívesen elnézném kettejük összecsapását hosszabban egy különszámban, egy másik sorozatban, vagy bárhol máshol, ahol nem sürget minket az idő, hogy a maradék pár fejezetben tisztességesen elbúcsúzhassunk egy 15 éves univerzumtól. Itt viszont ezt megint komoly időhúzásnak éreztem, ráadásul csak még több kérdést vetett fel. (Ki a zöld Hulk? Miért esett neki a szürkének? Eddig hol voltak?)

Ami számomra érdemleges volt ebből a számból, az a nyitójelenet a Thor-osztaggal (Sólyomszem rajongóit érzékenyen érintheti ez a pár oldal!), valamint a Megtorló szökése. Azt ugyan nem tudjuk meg, melyik világ Megtorlójáról van szó, de annyira ez talán nem is számít ebben a katyvaszban, meg aztán a klasszikus és az újvilági sosem különbözött egymástól olyan nagyon. Rá az 1. szám nyitóoldalai alapján még fontosabb szerep vár, és kíváncsi vagyok, hogyan jut majd odáig, ahol akkor láthattuk.

De tudjátok, mit? Még ezt a rengeteg időhúzást és az egyre gyűlő kérdéseket is könnyebben elnézném, ha ez az Újvilágot lezáró sztori tényleg az Újvilágban játszódna újvilági karakterekkel! Az még hagyján, hogy klasszikus karakterekből (illetve azok másolataiból) már megint több van, mint újvilágiakból (illetve azok másolataiból… na jó, hagyjuk ezt), de még a legfontosabb jeleneteket is elveszik tőlük. Javítsatok ki, ha tévedek, de például a Thor-osztag az előző fejezet végén nem az újvilági hősökhöz érkezett meg a Triskelionnál? Ehhez képest most a klasszikus csapattal folytatják le nem túl barátságos, de legalább informatív beszélgetésüket (kiderül, mi Fátum álláspontja a két világot összekavaró dimenzióhasadékkal kapcsolatban). Egyébként meg ha már olyan sok karakter visszatért az életbe, szegény újvilági Peter Parker miért maradt halott? Nem lenne ésszerűbb, ha ő lenne az egyik központi figura a klasszikus Peter helyett (igen, igen, tudom, ő nem az a klasszikus Peter, mert ő csak most jött ki a mentőhajóból, de értitek, na!)?

Viszont a rajzok legalább rendben vannak. Tény, hogy nem ez Bagley karrierjének csúcspontja, de a tőle elvárható színvonalat azért hozza, és a Hulkjai bitang jól festenek, miközben egymást gyepálják. Olykor előfordul itt-ott pár szokatlan arckifejezés, de egy ilyen kitekert világban, ahol mindenki csak másolat, és senki nem az, akinek látszik, azt hiszem, ez a legkisebb probléma.

Részemről ezzel le is zárnám ezt a számot, mielőtt még jobban belegabalyodom. Még több kérdés, még több fejvakarás, időhúzás és felesleges jelenetek – eddig nekem ezt nyújtotta az Ultimate End, és vérzik a szívem, hogy ezt pont nekem kell leírnom az utolsó „újvilági” sztoriról. Maradt három szám arra, hogy minden értelmet nyerjen, de egyre halványabban pislákol bennem a remény, hogy ez sikerül majd Bendisnek. Talán el kellett volna gondolkodni a Marvelnél azon, hogy ez egy Last Days cím legyen, amelyben bemutatják a tényleges Újvilág lakóinak utolsó napjait, ahelyett hogy a Battleworld égisze alatt beráncigálják a másolataikat a Csatavilágba.

Azért lapozzátok át ti is, pár perc alatt végig lehet szaladni az egészen, annyira nem halad a cselekmény, aztán döntsetek, egyetértetek-e velem. Ez így most csak két Bendis az ötből, mert óriásit csalódtam.

bendiske.jpg

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr247533988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.