Új megjelenés! Elképesztően távolinak tűnik a Secret Wars májusi nyitánya, és bizonyára nem vagyok egyedül csalódottságomban, amiért most, november közepén még mindig csak a 7. számnál járunk. Az eredeti tervek szerint az esemény már múlt hónapban véget ért volna, hogy helyet adjon a vadonatúj Marvel-univerzumnak – ehhez képest csak most kezdtünk neki a sztori utolsó harmadának, amely viszont kétségkívül a legakciódúsabb lesz. Mostanra már a mellékszálak zöme is lezárult, szóval innentől tényleg nincs más hátra, mint a végső háború Fátum isten ellen. A seregek felsorakoztak, a túlélők elfoglalták a helyüket a Csatavilág sakktábláján, mi pedig izgatottan vethetjük bele magunkat a hetedik fejezet fejleményeibe.

Nyilván már a kezdetektől sejthettük, hogy a Fátum által teremtett Csatavilág szükségszerű bukásra van ítélve, a folyamatosan szállingózó új sorozatok pedig több tucat hős és gonosztevő sorsát is előre ellőtték nekünk, így a lezárást többé-kevésbé ismerjük. Ezzel különösen nehéz helyzetbe kerültek a még hátralévő számok, hiszen a vég ismeretében már csupán az ahhoz vezető út okozhat nagyobb meglepetéseket. Ezt az utat kell tehát olyan érdekesen bemutatniuk, hogy senki ne pártoljon el a történettől, még úgy sem, hogy közben már egyértelműen az új Marvel-univerzum címei állnak a rajongók figyelmének középpontjában. Vajon sikerült a Hickman–Ribic párosnak felülkerekednie ezeken a komoly akadályokon? Katt tovább, és kiderül!

SECRET WARS #7

Univerzum: Csatavilág
Fejezetcím: King of the Dead
Írta: Jonathan Hickman
Ceruzarajz: Esad Ribic
Borító: Alex Ross
Alternatív borítók: Simone Bianchi, John Tyler Christopher, Stacey Lee, Esad Ribic, Paul Gulacy és sokan mások

A LEGNAGYOBB ÁLDOZAT!

A Csatavilág ezzel a fejezettel vált igazán méltóvá a nevére, hiszen gyakorlatilag az egész képregényen át csaták tombolnak, sőt ez már valóságos háború (amelyre az egész esemény címe is utal, ugye). Itt a Titkos Háború, amelyre vártunk – igaz, ez alkalommal még csupán felsorakoznak a résztvevők, hogy aztán nyilván a befejező két felvonásra maradjanak a mindent eldöntő összecsapások.

Lássuk, kik is a szemben álló felek ebben az őrült kavalkádban: itt van először is a két Reed, akiknek van valamiféle tervük, még ha nincs is közöttük teljes egyetértés. Hogy pontosan mi ez a terv, és hogy melyik Reed kerül majd ki belőle jobban, azt egyelőre nem tudjuk (illetve ez utóbbit igen, „hála” pár, az új Marvel-univerzumban játszódó sorozatnak, melyek időközben elindultak, de ezt most hagyjuk…), ám az biztos, hogy a Csatavilág népeinek fellázítása Fátum ellen központi szerepet játszik az egészben. Aztán ott van a Próféta (akinek a kilétét legutóbb szerencsésen eltaláltam), aki ezen lázadás legfőbb vezéralakja, valamint a Végtelenség Kesztyűjét birtokló Fekete Párduc Namorral kiegészülve, akik egy nem mindennapi sereget állítanak maguk mögé. Huh, nem semmi, ráadásul ezzel még csak a felszínt kapargattam, mert nem szeretném lelőni nektek az összes felbukkanó karaktert, de higgyétek el, ezúttal szinte mindenki jelen van hosszabb-rövidebb ideig.

Akik mostanság hiányolták az akciót a sztoriból, azok most örülhetnek: gondolom, a fenti felsorolásból is egyértelmű, hogy ez a felvonás csak úgy hemzseg a látványos csatajelenetektől. Végignézve az ellene felvonulók sokaságán, bizony azt kell mondanom, most nagyon nem lennék Fátum helyében. Öröm volt látni, ahogy a különböző területek mellékszálai végre egybeértek, valamint ahogy a királyságok népei és bárói/bárónői mind a maguk módján próbáltak felülkerekedni a káoszban. Bár akadt némi problémám a kronológiával (az Age of Apocalypse című mellékszál során Apokalipszis meghalt, a Future Imperfect végén pedig Maestro került egyfajta fogságba, most mégis mindketten részt vesznek a háborúban), de ezeket végül sikeresen feledtette velem az iszonyatosan pörgő cselekmény.

Ha ki kéne emelni a csúcspontokat, úgy érzem, nálam a két Reed most is vinné a pálmát. Hickman szerintem olyan profin írja mindkettejüket, külön hangsúlyt fektetve kettejük jellembeli különbségeire, hogy még az sem zavarna, ha az egész számban csak ők ülnének és beszélgetnének egymással. Persze a Fekete Párduc és Namor újdonsült hadseregének színre lépése is rendkívül emlékezetesre sikeredett – egyből az egyik kedvenc jelenetem ugrott be róla A Gyűrűk Ura: A király visszatér című filmből. Ami pedig a másik oldalt illeti, Fátum mintha végre kezdené felismerni, mekkora bajban van. Egyelőre csak megfigyeli az eseményeket, ám az, hogy már a hozzá legközelebb állók is kételkednek benne, bizonyára nagyon hamar a tettek mezejére kényszeríti majd, hiszen muszáj lesz bizonyítania.

A rajzokat illetően… Nem is tudom, van még olyan pozitív jelző, amit nem írtam le róluk? Tény, hogy Ribic nem használ sok képkockát a cselekmény bemutatására, de amit igen, arra mind, egytől egyig csodás ránézni. Minden oldal egy grandiózus csoda, és… ennyi, tessék a saját szemetekkel megbizonyosodni róla!

Még mindig nem vagyok boldog a csúszások miatt, ám ezt leszámítva más negatívumot nem tudok felhozni erről a számról. Persze, belemehetnék a szőrszálhasogató részletekbe és a fentebb már említett kronológiai kérdésekbe… de nem fogok, mert ahhoz túlságosan élveztem ezt a fejezetet. Négy és fél Secret Wars-logó az ötből, mert egy felet azért csak le kell vonnom azokért a fránya eltolt megjelenésekért, na.