Heti újdonságok újvilági jelenléttel – 2017. 15. hét

Újabb újvilági karakter tér vissza…?

2017. április 20. - The_Maniac

xmenblue1banner.jpg

2017 a Marvel NOW! éve! Bizony, a Marvelnél egyre sűrűbben váltanak korszakot, így tavaly még alig szoktuk meg az All-New All-Different Marvel igen hosszúra sikeredett elnevezését, már jött is a váltás a Civil War II eseményeit követően (illetve bizonyos sorozatoknál már azokkal egy időben). Ebben az új ciklusban, ha lehet, még több fiatal hős kerül majd a reflektorfénybe, még multikultibb lesz minden és mindenki, még közelebb kerülnek egymáshoz a képregények és a mozifilmek, illetve még több eseménnyel boldogítanak majd minket, akár egyszerre, egymással párhuzamosan is. Hogy mindez kinek tetszik, és kinek nem, azt mindenki döntse el maga – én a magam részéről kitartok az Újvilág maradékánál, csakis azokra a címekre koncentrálva, amelyek valamilyen úton-módon kapcsolódnak a megsemmisült, egykori Újvilághoz. Ez annyit tesz, hogy a Spider-Man és a Champions maradnak az állandó kiadványaim, és egyelőre semmi más.

Azért persze a két újvilági karakter, Miles Morales (és családja, barátai) és a gonosz Reed Richards időről időre fel-felbukkannak ezen a két sorozaton kívül máshol is, ám amennyiben nincs igazán számottevő szerepük, nem írok róluk teljes, külön elemzést és értékelőt, mindössze egy egészen rövid bemutatót a heti újdonságok keretei között. Sőt, ami azt illeti, valójában itt is már erősen megszűröm, mi kerül terítékre, és mi nem: ezen okból kifolyólag maradhatott ki például az Old Man Logan 20. száma, hiszen Miles ugyan benne volt, a jelenléte mégis tökéletesen elhanyagolható volt. Most viszont jöjjön valami egészen más, amihez nincs köze se Milesnak, se Reednek… Igen, így van, nem gépeltem félre és nem is bolondultam meg: könnyen lehet, hogy egy vadonatúj sorozat, az X-Men Blue oldalain visszahoznak egy rég halottnak hitt újvilági mutánst, hogy aztán bekerüljön a fiatal X-ek csapatába! Persze egyelőre nem merek semmit elkiabálni

marvelnow_1.jpg

X-MEN BLUE #1

Különös érzés úgy írni egy kiadványról, hogy nem tudhatom biztosan, van-e benne újvilági karakter, vagy sem. Egyelőre titok övezi annak a karmos mutánsnak a kilétét, akit cselesen kikockázva és rejtegetve láthattunk eddig az előzetesekben, és most, ebben az 1. számban sem árulták még el a nevét. Ugyanakkor mostanra már elég egyértelművé vált, hogy az illető kizárólag az újvilági Jimmy Hudson, azaz Rozsomák fia lehet. Szedjük össze a nyomokat: szőke, kék szemű, mindkét kezén három-három karom van, akárcsak Rozsomáknak, és (bár jelen pillanatban még sűrű, bozontos szakáll fedi az arcát) tippre azt mondanám, fiatal is, hiszen csakis úgy passzolna az ifjú X-ekből álló csapatba. 

Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy az X-Men Blue írója, Cullen Bunn néhány éve saját újvilági minisorozatot is írt Jimmy főszereplésével, bemutatva az eredettörténetét, akkor azt hiszem, nem sok kétség maradhat bennünk a rejtélyes idegen személyazonosságát illetően. Viszont ha valóban Jimmyről van szó, akkor felmerül a kérdés, hogy hogyan úszhatta meg az Újvilág pusztulását. Milest és családját, barátait a Molekulaember mentette meg, Reed szétdarabolódott szerte a multiverzumban, ám szegény Jimmynek nem sok esélye lehetett bármilyen módon is átvészelni egy teljes realitás megsemmisülését… de persze ezek szerint valamiképp csak sikerült neki. Vajon ő majd emlékszik az Újvilágra? Vagy ő is új emlékeket kapott, mint Miles és környezete? Vagy netalán totális tévúton járok, és a végén kiderül, hogy ez a valaki nem is Jimmy?

A talány felgöngyölítésére még pár hónapot, vagy legalábbis hetet biztosan várnunk kell…

UPDATE: Úgy tűnik, mégsem kell várnunk! A Marvel időközben megerősítette, hogy a szőke, karmos mutáns valóban Jimmy Hudson! Újvilági túlélők száma +1.

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr1612419477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása