Spider-Man Annual #1

Miles titkos (inváziós) múltja

2018. augusztus 10. - The_Maniac

smannual1banner.png

KRITIKA Amilyen régen jártam erre, akár azt is gondolhattátok, nyári szünetre mentem, pedig nem – egyszerűen annyi történt, hogy a legutóbbi bejegyzésem, azaz július 1. óta semmilyen komolyabb újvilági vonatkozású hírrel vagy újdonsággal nem szolgálhattam. A Spider-Man megszűnt, Miles csak néha-néha kap kisebb szerepeket itt-ott, Jimmy és Reed teljesen eltűntek, az újjászületett Újvilág pedig sehol… Szomorú, és attól tartok, ez az állapot még jó ideig nem fog változni.

Nem tudom, mi okból, de a Marvel ezekben az Újvilágban szegényes időkben gondolt egyet, és a héten kiadtak egy különszámot Spider-Man Annual címmel, Miles főszereplésével… vagyis egy olyan sorozathoz készült különszám, amely már meg sem jelenik hónapok óta. Érdekes ötlet, nem mondom, de hát örüljünk, hogy legalább ennyit hajlandóak voltak tenni a Miles-rajongókért, ha már egy önálló címet nem kaphatunk. Lássuk hát, milyen lett az első Bendis nélküli Spider-Man!

SPIDER-MAN ANNUAL #1


Írta: Bryan Edward Hill és Emily Ryan Lerner
Ceruzarajz: Mark Bagley, Nelson Blake II és Alberto Alburquerque
Borító: Kris Anka
Alternatív borító: Ryan Benjamin

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Fejezetcímek: Youngblood / Right of Way
Előző fejezet: Spider-Man #240
Következő fejezet: –


MILES MORALES VISSZATÉR!
Mielőtt még hálót lőtt volna, csak Miles Moralesként ismerték, egy átlagosnak tűnő diákként, akinek titokban pókképességei voltak! Amikor a Skrullok titkos inváziója a feje tetejére állítja Manhattant, Miles választás elé kerül: a nagy ereje nagy felelősséggel is jár? Egy rejtélyes, új fejezet ez Miles életében, amelyről most lehull a lepel!

sztori.png

Bevallom férfiasan, a kiadvány főtörténetét megíró Bryan Edward Hill neve nekem ez idáig nem sokat, sőt semmit nem mondott, úgyhogy egy kicsit utánanéztem az úriembernek. Amennyire láttam, eddig főként a konkurens DC és Image kiadóknak alkotott, a Marvelnél mindössze egyetlen képregényt találtam tőle, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy náluk még „új fiúnak” számít. Nocsak, egy minden tekintetben vadonatúj író veszi át a stafétát a nagy Brian Michael Bendistől? Helyes, a vérfrissítés sosem árt!

Miután tudatosult bennünk, hogy újfent egy olyan Bryan (oké, nem Brian, de majdnem), akinek három tagból áll a teljes neve, írja Milest, nézzük is a sztorit. Gyakorlatilag a cselekmény nagy része a múltban, a Secret Invasion, azaz a Titkos Invázió ideje alatt játszódik, amikor még hősünk épp csak elkezdte a középsulit, és… De várjunk csak, Miles akkor még nem az Újvilágban élt? Ő eredetileg nem is volt része ennek az akkori Marvel-univerzumban zajló eseménynek, nem? Nos, mit is mondhatnék erre… Secret Wars, az univerzumok és az idővonal újraalkotása, a múlt megváltozása, satöbbi, satöbbi… Kábé ennyi lehet a „magyarázat” erre, és láthatóan a Marvelt már nem is izgatja, mennyire összekuszálták ezzel Miles eredettörténetét, úgyhogy mi sem tudunk mást tenni, mint elfogadjuk, hogy a srácnak most már van egy eredeti és egy újraalkotott múltja két külön realitásban. Szép…  

Amit tudni érdemes a Titkos Invázióról

skrulls.jpgA Secret Invasion, amely már magyarul is megjelent több kötetben Titkos Invázió címen, egy 2008-ban futott, azaz egy épp 10 éves „megasztori” volt az akkori Marvel-univerzumban. Gyakorlatilag szinte az egészet Brian Michael Bendis vezényelte le, és bizony nem aprózta el: már az előkészítése is évekig tartott, a befejezés pedig hosszú időre kihatott több sorozatra is. A kritikusok és a rajongók egybehangzó véleménye szerint ez egyike volt a Marvel jobban sikerült, számtalan címen is átívelő eseményeinek, szóval aki esetleg eddig kihagyta, annak mindenképpen csak ajánlani tudom.

A történet röviden a hivatalos magyar kiadásból: „A Földet megszállták az alakváltó Skrullok. Beférkőztek a kormányba, a S.H.I.E.L.D.-be és a szuperhősök közé. Még a Bosszú Angyalai soraiba is beszivárogtak. Az invázió megkezdődött! A Föld minden szuperhőscsapata a S.H.I.E.L.D.-del karöltve összefog, hogy elhárítsák a fenyegető veszélyt.” (Titkos Invázió: A támadás, 2014.)

Ebbe a paranoid őrületbe csöppen hát bele Miles a szuperhősök egyik legnehezebb időszakában, amikor senki nem bízhatott a másikban, hiszen bárki lehetett titokban Skrull beszivárgó. Na persze eredetileg ő ekkortájt még bőven az Újvilágban éldegélt, de úgy tűnik, az új Marvel-univerzumban nemcsak a jelene és jövője, de a múltja is teljesen átíródott valamiképp…

Szóval zajlik a Titkos Invázió, a szuperhősök igyekeznek megállítani az alakváltó Skrullok seregeit, az ifjú Miles pedig ekkor még nem is Pókember, de már kénytelen rájönni, milyen nagy felelősséggel is jár a nagy ereje. Hill tulajdonképpen igyekezett választ találni arra, miképp is léphetett főszereplőnk még kiskamaszként a hősök útjára – az eredeti, újvilági verzió szerint ugye Peter Parker halála indította el ebbe az irányba, ám mivel ez a klasszikus univerzumban sosem történt meg, kellett valami másféle sokkhatás a kölyöknek, hogy megértse, mit is kell tennie. Ez a sokk jelen esetben ismét egy haláleset, amely persze korántsem bír akkora drámai jelentőséggel, mint egykor az újvilági Peternél, ugyanakkor egyetlen különszám keretei között ennél többet nehéz lett volna kihozni ebből, tehát végső soron szerintem Hill megtett minden tőle telhetőt.

Egy ilyen eredettörténet nyilván sok meglepetést nem tartogat a legtöbb tapasztalt olvasónak, így a külső történések helyett inkább a hős belső vívódása teheti érdekessé a sztorit. Ezt itt meg is kapjuk: már a jelenben olvashatjuk, milyen sötét gondolatokkal küzd Miles, melyek még a múltban, egy a nagybátyjával lefolytatott beszélgetésben gyökereznek. Aaron szokásához híven elég negatívan látja a világot, és unokaöccse kis híján hagyja magát meggyőzni, ám végül persze a tragikus események sora ráébreszti, hogy igenis meg kell tennie mindent, amit csak tud, legyen bármilyen reménytelen is a helyzete. Egyfajta párhuzamot is vonhatunk a pénzét törvénytelen úton megszerzett Aaron és Miles gazdag osztálytársa között, akik más-más módon, de mindketten próbára teszik hősünk erkölcsi érzékét. Mondhatjuk, hogy sikeresen átmegy ezen a kemény „vizsgán”, bár nem áldozatok nélkül, és így egy nagy lépéssel közelebb kerül a Pókemberré váláshoz és a felnőttléthez.

Komolyan nem értem, miért volt szükség Miles eredettörténetének átírására, ám ha már így döntöttek, legalább viszonylag korrektül oldották meg a dolgot. Hill számomra nem okozott csalódást, ugyanakkor igazán erőteljes indulásnak sem nevezném a Spider-Man Annual 1. számát. Kissé súlytalannak éreztem így, a különszámhoz kapcsolódó sorozat nélkül, ráadásul Miles múltjának épp az egyik legérzelmesebb pontját, az újvilági Peter Parker halálát törölték el, illetve változtatták meg. Kár érte.

A kiadványban helyet kapott második történetre különösebben sok szót nem pazarolnék. Emily Ryan Lerner (oké, úgy tűnik, tényleg alapkövetelmény lehet a háromtagú név a Spider-Man íróinál) rövid szösszenete aranyos, vicces, még akár szórakoztatónak is nevezném úgy nagyjából két percig, majd ha túl vagyunk rajta, valószínűleg többet nem is jut majd eszünkbe. De legalább ebben többet látjuk magát Pókembert, mint Hill sztorijában… 

rajz.png

A két íróhoz ezúttal három rajzoló is társult Mark Bagley, Nelson Blake II és Alberto Alburquerque személyében. Bagley neve mára már szinte összeforrt mind az újvilági karakterekkel, mind Pókemberrel, szóval az általa rajzolt (sajnos) mindössze négy oldal véleményem szerint a különszám csúcspontjai látvány szempontjából, nem is kérdés.

Blake kapta a legtöbb oldalt, gyakorlatilag ő rajzolta a múltban játszódó teljes cselekményt, és úgy érzem, Hillhez hasonlóan ő is korrekt munkát végzett. Semmi kiemelkedő, de tulajdonképpen minden a helyén van. Miles tényleg kiskölyöknek néz még ki, a karakterek mimikája kifejező, a Skrullok félelmetesek, és még a hirtelen összeszedett álruha is elég menő. Talán csak Brent és Olivia tűnnek idősebbnek, mint ahogy kéne, és a hátterek kidolgozottsága is meglehetősen szegényes (van, ahol nincs is) – viszont negatívumból tényleg ennyi, nem több.

Végül, de nem utolsó sorban, Alburquerque alkotta meg a második történet rajzait, és hát, nekem az ő stílusa nagyon nem jött be. Az egész valahogy túl rajzfilmszerű volt, főleg Bagley és Blake után, ám el kell ismernem, egy ilyen elhanyagolható sztorihoz végül is passzolt ez a fajta ábrázolásmód. Meg aztán, úgyis hamar el fogom felejteni, ahogy az egész második felvonást ebből a különszámból…

vegszo.pngNos, ennyi lenne a Spider-Man Annual nagy vonalakban. Egy érdekes, érzelmes történet a Miles hőssé válása előtti időkből, amely azonban korántsem bír akkora jelentőséggel, mint az első, valódi eredettörténet az Újvilágban. Tulajdonképpen minden a helyén van, a sztori, a rajzok, a karakterek, ám mégis, a múlt újraírásával valahogy az egész zavarossá válhat a régi rajongók számára, ráadásul így, önálló sorozat nélküli különszámként ez nem több egy súlytalan, következmények és folytatás nélküli rövid kitekintőnél. A második történet pedig még ennél is jelentéktelenebb…

Feltehetőleg csak a Miles-hiány miatt hoztam ezt a döntést, de végül adtam erre a számra négy Pókfejet az ötből. Az az igazság, hogy a felsorolt problémák ellenére sem mondhatnám, hogy ez egy rossz képregény, tudom ajánlani bárkinek, és ha mindez egy új sorozat előfutára lenne, egy szavam se lehetne. Így, önmagában is megér ugyan egy egyszeri olvasást… ám félek, többet nem.

spidermanannualreview.png

mileshead4.png

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr4914169627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.