Újvilág: ​Pókember – Erő és felelősség

Nagy Marvel-képregénygyűjtemény #22

2018. december 09. - The_Maniac

spider1.png

KRITIKA Elérkezett az újvilági Pókemberek ideje! Míg kis hazánkban az első újvilági Pókember, Peter Parker tért vissza egy gyűjteményes kötetben, addig a tengerentúlon utódja, Miles Morales vadonatúj sorozata veszi nemsokára kezdetét – és akkor még nem is említettem a napokon belül a mozikba kerülő Pókember: Irány a Pókverzum! című, kiváló szórakozásnak ígérkező animációs filmet. Szóval igen, Peter és Miles egyértelműen uralni fogják most kicsiny blogomat is.

Tudom, tudom: a most bemutatásra kerülő Újvilág: ​Pókember – Erő és felelősség már vagy másfél hónapja, október végén megjelent, tehát ezzel csúfosan elmaradtam, elismerem. De ha már így alakult, úgy éreztem, jó ötlet lehet Miles önálló címének nyitánya előtt nem sokkal, szinte azzal párhuzamosan újfent ellátogatni az újvilági Pókember kezdetéhez és az Újvilág születéséhez, hogy aztán azt követően visszakanyarodjunk a jelenhez. Kezdődjön hát a nosztalgiatúra!

NAGY MARVEL-KÉPREGÉNYGYŰJTEMÉNY #22


Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz: Mark Bagley
Borító: Joe Quesada

Univerzum: Újvilág
Kötetcím: Újvilág: ​Pókember – Erő és felelősség
Előző fejezet:
Következő fejezet: –


Azt hiszed, ismered Pókembert? Tévedsz! A Marvel leghíresebb hősét egy tragikus történetben újraalkottuk a következő generáció számára. Fedezd fel a falmászó teljesen új eredettörténetét és legelső harcát az ősellenségével, a Zöld Manóval.

sztori.pngMostanra már bizonyára mind jól ismeritek a háttértörténetet: 2000-ben a Marvel úgy döntött, hogy az egyik legnépszerűbb karakterüket, Pókembert újraértelmezik egy hatrészes minisorozatban, amely az Ultimate Spider-Man címet fogja viselni. Ebben visszatértek a kiindulóponthoz, amikor is a főhős, Peter Parker még csak gimnazista, így a rajongók újra a kezdetektől izgulhatták végig kedvencük kalandjait. Rengeteg új, fiatalabb olvasót sikerült ezzel megnyerni, akiknek végre nem „menet közben” kellett bekapcsolódniuk a már több mint száz számot megélt sorozatokba, hanem az alapoknál kezdhettek mindent. Ugyanakkor a régebbi olvasók is sok újdonságot találhattak a klasszikus történetek újragondolt változataiban, amelyek hol kevésbé, hol viszont igen jelentős mértékben tértek el az eredetiktől. A siker szinte garantált volt, az Ultimate Spider-Man egy csapásra az eladási listák csúcsára került. Egyértelmű volt tehát a döntés, hogy az eredetileg hatrészes minisorozat önálló, havi megjelenésű képregénnyé nője ki magát, sőt hamarosan újabb „Ultimate”-címek is csatlakoztak mellé, és így szép lassan megszületett egy külön kis univerzum: az Újvilág.

Manapság, amikor lépten-nyomon újragondolt, átértelmezett és újraindított sztorikkal van tele minden, már nyilván nem számítana akkora durranásnak egy a nulláról induló alternatív univerzum ötlete, pláne nem Pókember a már unalomig ismert eredettörténete, még ha modernebb köntösben is. Hiszen ki ne ismerné azt vagy képregényből, vagy valamelyik mozifilmből, esetleg rajzfilmből vagy videojátékból? Ki is hagyom most a cselekményismertetőt, aki szeretné, az alábbi, régi bejegyzésemben utánaolvashat Peter Parker első kalandjának is egy rövid összefoglalóban:

Ultimate Spider-Man – A Peter Parker-éra

De vajon mit tudott mindehhez hozzáadni Brian Michael Bendis, a Marvel akkori „ifjú” titánja, akinek nem kisebb felelősség nyomta a vállát, mint hogy nemcsak egy sorozatot, hanem egy teljes univerzumot beindítson? Miképpen tudta úgy megújítani ezt a klasszikus, régi-régi szuperhős-krónikát, hogy az egyaránt megérintsen korábbi és új olvasókat is?

Az első magyar nyelvű kiadás

csoda1.jpgAz újvilági Peter Parker eredettörténete az amerikai kiadáshoz képest valamivel több mint fél évvel később már nálunk is kapható volt, ami a magyar képregénykiadás történetében rendkívül gyors folyamatnak számított. 2001 májusában startolt a sorozat akkor még A Csodálatos Pókember címmel, azaz a korábbi, klasszikus Pókember-képregénnyel azonos címet kapott, annak ellenére, hogy ez egy merőben más Peterről szólt.

Az Újvilág: ​Pókember – Erő és felelősség oldalain helyet kapott első hét felvonás 2002 júliusáig futott a magyar kiadás 8. számáig (az első, bővített oldalszámú fejezetet ugyanis akkor két részre vágták, és két külön számban jelentették meg), kéthavi megjelenésben, vékony, puha borítós, sajnos elég sérülékeny füzetek formájában.

Manapság már talán nem olyan könnyű hozzájutni ezekhez a kiadványokhoz, ám aki csak most ismerkedik az első újvilági Pókemberrel, és kíváncsi a folytatásra, az szerintem mindenképp próbálja meg beszerezni őket – már csak azért is, mert így az Ultimate Spider-Man teljes első sorozatára szert tehet magyarul, egészen az Újvilág első korszakának végéig, az Ultimatum lezárásáig.

Már nem egyszer írtam, hogy A Csodálatos Pókember mérföldkő volt számomra, hiszen gyakorlatilag ez indított el nemcsak az Újvilág, de úgy általánosságban a képregények iránti rajongásom útján, és csak remélni merem, hogy aki megfogadja a tanácsomat, annak hasonló élményben lesz része a sorozat csaknem tíz év alatt, 2010 végéig összegyűlt 90 számával. Azt hiszem, most elő is keresem nagy becsben tartott gyűjteményemet, hogy újra átlapozzam őket és kicsit újraéljem akkori önmagam lelkesedését…

Először is, Bendis rendkívüli hangsúlyt fektetett a sztori drámai elemeire. Vegyük például a legmeghatározóbb pillanatot, Ben bácsi halálát: ezúttal az egészet May néni tolmácsolásában „hallhatjuk”, aki a rendőröknek még mindig véres blúzában meséli el részletesen az esetet, a könnyeivel küszködve, miközben mi magunk is átélhetjük a borzalmas gyilkosságot a visszaemlékezésekben. Az eredeti verzióban, az Amazing Fantasy 15. számában mindezt egy rendőrtiszttől hallotta Peter, csupán pár mondatban, ám most, May szavaival, a bűnténytől mindössze néhány lépésre az egész jóval tragikusabb, közvetlenebb hatást ér el.

Nyilván Bendisnek olyan szempontból könnyebb dolga volt, hogy neki jóval több hely állt a rendelkezésére a cselekmény kibontására, és persze ő ezt ügyesen ki is használta. Több karaktert vont be Pókember eredetének elmesélésébe, mint annak idején, a lehető legrészletesebben kidolgozva a jellemüket és szerepüket – ugyanakkor közben mégsem tért el a klasszikus történet szellemiségétől és mondanivalójától, hogy ugyanúgy meg tudja érinteni olvasóit, mint ahogy 1962-ben Stan Lee és Steve Ditko tették. Peter most is egy felettébb szerethető, zárkózott, eszes középiskolai diák, bár itt nem radioaktív, hanem génmódosított pók csípi meg, ráadásul nem is akárhol: Norman Osborn egyik laborjában az Osborn Műveknél, amely azonban lényeges különbség.

Azzal, hogy Bendis Osbornt is bevonta Pókember születésébe, már az elejétől kezdve megteremti a két karakter közötti kapcsolatot, és mi persze azonnal sejthetjük, hogy ezzel nemcsak a hős, hanem ősellenségének létrejöttét is látni fogjuk. És micsoda ősellenség ez! Az hagyján, hogy hajlandó lenne megöletni egy tinédzsert az üzleti érdekeinek megóvásáért, de mellette még szörnyű apa is, aki akkor sem foglalkozik fiával, amikor az próbálna közeledni hozzá. Egy percig sem lehet bennünk semmi kétség, milyen borzalmas ember is Osborn, és már azelőtt gyűlöljük őt, hogy egyáltalán Zöld Manóvá változna – pedig akkor válik csak a szó szoros értelemben szörnyeteggé, meglehetősen eltérve az eredeti, maszkos Osborntól.

Visszakanyarodva főhősünkhöz, nála különösen tetszett a May és Ben elleni lázadása, ahogy egyre inkább kezdi kiélvezni új képességeit. A hatalomérzet nyilván hatással lesz rá: nem hagyja, hogy Flash és Kong továbbra is szekálják, és (akaratán kívül) még Flash kezét is eltöri. Mindez aztán konfliktushoz vezet nénikéjével és bácsikájával, ám mégis, legyen akármilyen komoly vita közöttük, érezzük, hogy Parkerék szeretik egymást tűzön-vízen keresztül – szöges ellentétben Osbornékkal. Ez a szeretet segít aztán Peternek felismerni tévedését és meghozni a végső helyes döntést.

Bendis egyik legerősebb pontja mindig is a párbeszédei voltak, és itt sincs ez másként: ötletes, pörgős dialógusainak hála még inkább rá tudunk hangolódni ezekre a szereplőkre, illetve az aktuális lelki világukra. Tökéletesen érezhető például Peter dühe Flash iránt, amikor a pankrátormeccsen beszól neki: „Van egy ötletem, Flash. Miért nem ugrasz be te? Aztán ha megver, majd beperelitek a szüleit.” Ez bizony már nem egy magának való, csendes Peter, hanem egy magabiztos, bárkivel szembenéző fiatalember. Vagy ott van még May és Peter jópofa adok-kapokja a vacsoráról, amikor is Peter makacs módon pizzát szeretne a sült hús helyett, amit May ezzel zár le: „Pizza – de úgy néz ki, mint a sült hús. Az íze is olyan.” Apróságok, melyek mégis rengeteg élettel telítik meg a karaktereket.

Mire aztán végül elérünk Pókember és a Zöld Manó elkerülhetetlen összecsapásához, már olyan jelentős figurák újvilági változatát is megismerhettük, mint Mary Jane, J. Jonah Jameson, Ben Urich, illetve dr. Otto Octavius, és mindnyájukról kialakult véleményünk lehet, izgulhatunk értük, szerethetjük vagy utálhatjuk őket, vagyis a képregény egész világa él és pezseg az oldalakon. Nem túloztak tehát: valóban szemtanúi lehetünk Peter kezdeti szárnypróbálgatásainak, útkeresésének, Pókember színre lépésének úgy, ahogyan még soha.

rajz.pngMark Bagley neve sokak számára már az Ultimate Spider-Man előtt is egyet jelentett Pókemberrel, már ha rajzokról van szó, és az itt eltöltött hosszú-hosszú évek alatt végérvényesen bebetonozta magát a képregény-történelembe mint minden idők egyik legtehetségesebb és legnépszerűbb Pók-rajzolója (sőt, úgy egyáltalán az Újvilág legfőbb rajzolójának is nevezhetjük).

Itt kezdődött rekordot döntött ideje a sorozatnál, ahol az ő alkotásaival fektették le az újvilági Pókember és az egész Újvilág látványvilágának alapjait. Főhősén első pillantásra látni, hogy egy fiatal, tizenéves, még korántsem felnőtt Peterről van szó, legyen civil öltözetben vagy Pók-jelmezben. A mozgékony, vékony, apróbb termetű Pókemberrel szemben aztán ott van a brutális kinézetű zöld óriás, a Zöld Manó, aki mellett mindenki eltörpül, és az őt borító szakadt ruházat még félelmetesebb, afféle misztikus kinézetet kölcsönöz neki. Míg Pókember szuperhősként a klasszikus, piros-kék szerkóban feszít, addig a Manó esetében Bagley igazán elengedhette magát, hogy egy teljesen újszerű, minden eddiginél rémisztőbb gonosztevőt alkosson.

Ha pedig nyugisabb, beszélgetős jelenetről van szó (és akad jó pár ilyen), Bagley akkor sem vall szégyent. A szereplői gesztusai, mimikája csodásan kifejezők, minden érzelmük remekül tükröződik arcukról, testbeszédükből. Peter lány osztálytársai, köztük Mary Jane, talán túl idősnek néznek ki a fiúkhoz képest, és az arcuk is meglehetősen egyforma itt-ott… de részemről ennyi belefér, hiszen cserébe ott vannak a részletesen kidolgozott helyszínek, a szemkápráztató csaták, na és persze az élénk, gyönyörű színek, hogy azért a színezés is megkapja a dicséretet. Ilyen látványvilággal kell elindítani egy univerzumot!

vegszo.pngAmikor először a kezembe vettem a kötetet és belelapoztam, hirtelen újra azon a csaknem 18 évvel ezelőtti napon éreztem magam, amikor megismertem az Újvilágot A Csodálatos Pókember nyitányában. Nem tagadom, hogy a nosztalgiafaktor óriási szerepet játszott abban, hogy eltekintsek a legtöbb (szerintem apró) hibától, és szinte kizárólag a pozitívumokra koncentráljak. De ez van, számomra az újvilági Pókember és vele együtt az Újvilág kezdetének mindig is különleges helye lesz a szívemben.

Ezt az új gyűjteményes kötetet is ugyanolyan gondosan fogom őrizni, mint az első magyar kiadás számait, még ha ezt nem is kell majd annyira féltenem a jóval strapabíróbb, kemény borítós formátumnak köszönhetően. Ezúttal még a fordító neve is megtalálható a kiadványban, úgyhogy az egyetlen komolyabb problémám mindössze annyi, hogy mindezt már egyszer olvashattuk, ráadásul most még a folytatást sem fogjuk megkapni. Épphogy csak egy kis ízelítő jutott a Nagy Marvel-képregénygyűjtemény olvasóinak, szóval akit érdekel a folytatás, annak valahonnan le kell vadásznia A Csodálatos Pókember régi számait…

Ez így tehát nekem most négy és fél Pókfej az ötből, és bizakodva várom, hogy talán valamelyik magyar kiadó úgy dönt, folytatja az újvilági Pókember kalandjait valamilyen formában a második korszakkal.

pokreview.png

peterheads45.png

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr6814453422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.