Armor Wars – A Secret Wars világai VI.

Vasember-páncélok Titkos Háborúja

2014. december 29. - The_Maniac

Ahogy arról már korábban írtam, a jövő évi megaesemény, a Secret Wars köré a Marvelnél már idén óriási reklámkampányt kezdtek építeni, így már láthattunk például jó párat a Csatavilágon helyet kapó realitások közül kedvcsináló képek formájában. Ezeket próbálom ehhez kapcsolódó bejegyzéseimben minél részletesebben bemutatni, hiszen az Újvilág is részt vesz majd a sztoriban, és nagy valószínűséggel kapcsolatba fog kerülni ezekkel a világokkal valamilyen formában.

Jómagam azonban messze nem vagyok szakértője az itt bemutatásra kerülő címeknek, sztoriknak és univerzumoknak, ezért előre is elnézést, ha valamit rosszul tudok – ilyenkor bátran javítsatok ki! Igyekeztem minél több forrásból utánanézni az adatoknak, hogy ne valljak szégyent, és csak remélni merem, hogy sikerült. Ma egy Vasember-központú sztorit mutatok be, amelyet sokan (nem véletlenül) a mai napig Tony Stark egyik legemlékezetesebb történetének tartanak: ez az Armor Wars!

v1.jpg

Miről szólt?

Történt egyszer, hogy Vasembernek, megvizsgálva az egyik ellensége páncélzatát, rá kellett jönnie, hogy rosszakarói ellopták féltve őrzött technológiáját. Tony persze azonnal nyomozásba kezdett, és a szálak üzleti riválisához, Justin Hammerhöz vezettek, aki addigra már több gonosztevőnek is eladta a Vasember-páncél terveit, hogy saját gyártású páncélzatokkal szállhassanak szembe Starkkal.

Tony önmagát okolta azért, hogy ilyen rossz kezekbe került ez a veszélyes technológia, így egyszemélyes hadjáratot indított a gonosz páncélosok ellen, hogy visszaszerezze eltulajdonított terveit.

Magyarul is megjelent?

Sajnos nem.

Milyen volt a fogadtatása?

Az író, David Michelinie és a rajzoló, Bob Layton beleadtak apait-anyait, aminek meg is lett az eredménye: megalkották a mai napig egyik legnépszerűbb (sőt, talán a legnépszerűbb) Vasember-sztorit. Minden fontosabb Marvel-hőshöz kapcsolható egy, a karaktert nagyban meghatározó motívum, és Tony Stark esetében ez egyértelműen az amerikai hadiipar kérdésköre. Az Armor Wars során épp az történik meg, amelytől minden fegyvergyáros a legjobban fél: hogy illetéktelen kezekbe kerül az általa kifejlesztett technológia.

Érdekesség, hogy ma ugyan már mindenki Armor Wars néven emlegeti ezt a történetet, igazság szerint a megjelenésekor a Stark Wars címet viselte. Ami azt illeti, ez jobban is illik a sztorihoz, hiszen sokkal hangsúlyosabb benne Tony belső vívódása, mint az ellenségeivel lezajló küzdelmei. Folyamatosan szembekerül azzal a dilemmával, hogy hány újabb bűnt követhet még el annak érdekében, hogy helyrehozza korábbi ballépéseit. Bűnözők és kormányügynökök sanyargatják egyszerre, míg végül az egész ügy komoly nemzetközi incidenssé fajul.

Szinte tökéletesen lett megírva a sztori minden egyes mozzanata, és ugyanúgy működik benne a külső akció-kaland, mint Tony belső őrlődése.

v2.jpg

Elhunyt valaki?

A sztori során Vasember eljutott Oroszországba is, hogy leszámoljon a Vörös Dinamóval és a Titánemberrel. Míg a Dinamót könnyedén elintézte, a Titánember már jóval nagyobb falatnak bizonyult. Tony ellenfele szorítófogásába került, ám azt egyikük sem vette észre, hogy a Vasember-páncél lábbelijének sugármeghajtása átégette a Titánember páncélzatát – és így a kezelője elevenen elégett benne. Ez a haláleset csak még jobban megviselte Tonyt, aki ezt követően csaknem végleg levetette a Vasember-páncélt.

Hosszú távú következmények

Az Armor Wars legfontosabb utóhatása természetesen Tony technológiájának sebezhetősége volt, és az állandó félelem, hogy valaki ismét ellopja azt. Azóta Tony már beépítette a legkülönfélébb biztonsági óvintézkedéseket, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő, de persze a páncélozott ellenségei idővel így is visszatértek, csak éppen másoktól kellett beszerezniük a fegyvereiket.

Volt egy közvetlen folytatás is, az Armor Wars II, amelyben a Titánember visszatérését láthattuk.

v3.jpg

Secret Wars

A Steve Pugh által rajzolt előzetesen egy rakás ismerős és ismeretlen Vasember-páncél hadakozik egymás ellen, és a jelek szerint Tony ennek nagyon nem örül. Valószínűleg egy olyan világban járhatunk, ahol Tony végül képtelen volt megelőzni, hogy mindenki rátegye a kezét a technológiájára, és így elszabadult a páncélozott pokol.

A kedvcsináló videó és a térkép szerint ennek a páncélháborús világnak „Technopolis” lesz a neve, és a Csatavilágban az 5-ös számmal jelölt területet kapja majd. Ez nem esik olyan nagyon messze majd az Újvilágtól, de mondjuk túl közel sem lesz, így akár kedvenceink el is kerülhetik a találkozást az itteni, páncélozott karakterekkel. Remélem, azért legalább az újvilági Tony ellátogat majd ide – neki is volt hasonló kalandja az Ultimate Armor Wars című minisorozatában, és kíváncsi lennék, mit szólna, ha meglátná, hová fajulhatott volna a dolog.

battleworld_thb.jpg

Az Armor Wars az előzetes szerint 2015 nyarán kezdődik vagy kap majd szerepet, a Secret Wars pedig 2015 májusában indul.

Erről ennyit, de hamarosan újabb világot mutatok be nektek!

(Elsődleges forrás: Comicbook.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr607020371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása