Secret Wars #2

Üdvözlünk a Csatavilágban!

2015. május 14. - The_Maniac

Új megjelenés! A Marvelnél bizony nem aprózzák el az idei gigaeseményüket: még nem is hevertük ki a klasszikus Marvel-univerzum és az Újvilág pusztulását a Secret Wars 1. számában, egy hét után máris itt az újabb fejezet! Akinek túl gyors a tempó, azt azért megnyugtatom, hogy mostantól kicsit belassítanak, és hagynak időt a jövő héten kezdődő új sorozatoknak és minisorozatoknak is kibontakozni, meg persze nekünk, olvasóknak, hogy feldolgozzuk a történteket. Viszont az dicséretes, hogy a több hónapja tartó kedvcsinálás után legalább rögtön két számot kaptunk, nem húzták az időt feleslegesen. Szép.

Ráadásul a második fejezet még bővített oldalszámmal is jelent meg, szóval bőven van miről írnom a mai bejegyzésben. A Marvel-multiverzum ugyan nincs többé, de helyette van a már rég beharangozott, vadonatúj Csatavilág, sok-sok különféle realitás megannyi karakterével és területével, komplex politikai rendszerrel, mitológiával, háttértörténettel és törvényekkel. A korábbi cikksorozatomban (Secret Wars – Amit eddig tudunk), valamint a főbb területekhez kapcsolódó új címek bemutatóiban ugyan pár dolgot sikerült az előzetesek alapján jól betippelnem, de azért szerintem egy ennyire összetett és aprólékosan felépített világra velem együtt senki más sem számított… A téma tehát adott: katt, és merüljünk el közösen a Secret Wars 2. számában!

SECRET WARS #2


Univerzum: Csatavilág
Fejezetcím: Doom Messiah
Írta:
Jonathan Hickman

Ceruzarajz: Esad Ribic
Borító: Alex Ross
Alternatív borítók: Esad Ribic, Yasmine Putri, John Tyler Christopher, Simone Bianchi, Kevin Nowlan és sokan mások

• AMIKOR A MARVEL-UNIVERZUM MEGSZŰNIK LÉTEZNI, CSAK A CSATAVILÁG MARAD!
• ISMERJÉTEK MEG ENNEK A VADONATÚJ VILÁGNAK A TITKAIT EBBEN A KÜLÖNLEGES, BŐVÍTETT OLDALSZÁMÚ FEJEZETBEN!

Az előző számban láthattuk, hogyan csapnak össze a klasszikus és az újvilági hősök a Végső Ütközés során, ám hiába harcoltak mind derekasan, a végkimenetel elkerülhetetlen volt: minden megsemmisült, és nem maradt semmi a Marvel-multiverzumból… Vagy mégis? A válasz természetesen igen, hiszen már rég tudjuk, hogy a Secret Wars fő helyszíne a Csatavilág lesz, és most végre meg is ismerkedhetünk ezzel a realitásokból „összetákolt”, vad bolygóval. A sztori merőben váratlan fordulatot vesz ezzel, hiszen nem pont ott folytatódik, ahol legutóbb félbeszakadt: előreugrunk az időben valamennyit, és az elcsépelt „egyik csata jön a másik után”-felállás helyett kicsit belassul a cselekmény, hogy legyen időnk átlátni és megszokni az új helyszínt. És ez így van rendjén.

Jonathan Hickman választhatta volna a könnyebb utat is a Csatavilág felépítésével. Az alapötlet elsőre úgy tűnt, hogy csupán összedobálnak majd egyetlen bolygóra egy rakás különböző karaktert más-más idősíkokból és univerzumokból – de hála az égnek Hickman inkább úgy döntött, hogy ennél jóval mélyebbre ás a Csatavilága megteremtésénél. Valóban létrehozott egy teljes világot annak minden lakójával, területével, történelmével és az összes egyéb szükséges „kellékkel”. Van egy isten, aki felügyel mindent, vannak az ő törvényei, amelyeket mindenáron be kell tartani vagy tartatni, és érezhető, hogy ez a rendszer már hosszú évek vagy évtizedek óta fennáll (vagy akár még régebb óta, hiszen nem tudjuk, mennyit ugrottunk az időben az 1. szám vége óta). Ami pedig a világ lakóit illeti, nos, van ugyan köztük pár ismerősnek tűnő arc, de még ők is egészen másként viselkednek itt, mint ahogy azt megszokhattuk tőlük. Ez persze nem is meglepő: nyilván teljesen más a háttértörténetük, mint az eredeti verzióiknak. Mindenből és mindenkiből épp annyit kapunk, hogy azért nagyjából tisztában legyünk már a Csatavilág egészének működésével, de mégis kíváncsiak legyünk a részletekre, hogy jobban elmerüljünk bennük (remekül előkészítve így a jövő héten induló kapcsolódó sorozatokat és minisorozatokat).

Esad Ribic rajzairól nem sokat tudok írni, hacsak annyit nem, hogy egyszerűen fantasztikusak. Tökéletesen sikerült párosítania az ismerős karaktereket az ismeretlen, nem evilági helyszínekkel, és mindez még csodálatos színezéssel is társul. A látvány annyira magával ragadó, hogy még ezt a bővített oldalszámú kiadványt is rövidnek érezzük, mert még jobban, még mélyebben el akarunk merülni a Csatavilág rejtelmeiben, ahogy a képkockák szinte magukhoz láncolnak.

Negatívumot, megmondom őszintén, nem nagyon tudnék felhozni. Mint írtam fentebb, van egy komolyabb időugrás az 1. és 2. szám között, és mivel nem tudjuk, mennyi idő telt el, ez pár olvasót összezavarhat, ami esetleg ronthat a képregény élvezhetőségén, de ahogy közeledünk a fejezet végéhez, lassan minden kikristályosodik – meg aztán valamit kell hagyni a maradék hat számra is, nem? Szóval ezt én nem tekintem hibának.

Az előző fejezethez hasonlóan most sem szeretnék ennél jobban belemászni a sztoriba, tessék csak elolvasni, megéri! Sokan arra számítottak (köztük kicsit én is), hogy az egész Csatavilág arról szól majd, hogyan harcolnak egymással a karakterek és a területek, de hű, ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna! Hickman a bolygó igazi „istene”, aki páratlan precizitással építette fel a világát, előkészítve a terepet az elkövetkező hónapok új címeihez. Minél többet látunk belőle, annál többet akarunk még látni, és ezt az érzést csak növelik bennünk Ribic rajzai.

Tervezek még egy részletesebb összefoglalót is a fejezetről a Csatavilág eddig megismert területeire koncentrálva, de addig is nekem ez öt Secret Wars-logó az ötből, nem is kérdés. (És ezúttal még alternatív borítókból is egy kicsit kevesebb van!)

sw_4.jpg

doom.jpg

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr757458546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása