Heti újdonságok újvilági jelenléttel – 2017. 29. hét

Az eredeti(?) Különítmény visszatér!

2017. július 26. - The_Maniac

ulti29banner.jpg

2017 a Marvel NOW! éve! Bizony, a Marvelnél egyre sűrűbben váltanak korszakot, így tavaly még alig szoktuk meg az All-New All-Different Marvel igen hosszúra sikeredett elnevezését, már jött is a váltás a Civil War II eseményeit követően (illetve bizonyos sorozatoknál már azokkal egy időben). Ebben az új ciklusban, ha lehet, még több fiatal hős kerül majd a reflektorfénybe, még multikultibb lesz minden és mindenki, még közelebb kerülnek egymáshoz a képregények és a mozifilmek, illetve még több eseménnyel boldogítanak majd minket, akár egyszerre, egymással párhuzamosan is. Hogy mindez kinek tetszik, és kinek nem, azt mindenki döntse el maga – én a magam részéről kitartok az Újvilág maradékánál, csakis azokra a címekre koncentrálva, amelyek valamilyen úton-módon kapcsolódnak a megsemmisült, egykori Újvilághoz. Ez annyit tesz, hogy a Spider-Man, az X-Men Blue és a Champions maradnak az állandó kiadványaim, és egyelőre semmi más.

Azért persze a három újvilági karakter, Miles Morales (és családja, barátai), Jimmy Hudson (és a négy másik újvilági mutáns), valamint a gonosz Reed Richards időről időre fel-felbukkannak ezen a három sorozaton kívül máshol is, ám amennyiben nincs igazán számottevő szerepük, nem írok róluk teljes, külön elemzést és értékelőt, mindössze egy egészen rövid bemutatót a heti újdonságok keretei között. Sőt, ami azt illeti, valójában itt is már erősen megszűröm, mi kerül terítékre, és mi nem: ezen okból kifolyólag maradhatott ki például a The Ultimates2 8. száma, amelyben Reed ugyan ármánykodott egy keveset, de azért annyit nem, hogy az indokoljon akár egy rövidebb bemutatót is. Ellenben a legfrissebb, kilencedik fejezetben már annál komolyabb szerepe van, bár még mindig nem annyi, hogy egy önálló, értékelő bejegyzést szenteljek a kiadványnak. A (múlt) heti újdonságok közé viszont így simán befér, szóval lássuk, miféle ördögi tervet kovácsol épp Reed!

marvelnow_1.jpg

THE ULTIMATES2 #9

Valahol nevetséges, hogy az egykori Újvilág egyik legjelentősebb címe, a The Ultimates úgy indult újra a Secret Wars után, hogy egyetlenegy újvilági karakter sem volt a tagok között – és nincs a mai napig sem. Úgy éreztem, ezzel a húzással megadták a kegyelemdöfést azoknak a magamfajta reménykedőknek, akik az utolsó pillanatig hittek abban, hogy az Újvilág valamilyen formában visszatérhet. Ám talán most ismét felcsillant egy egészen halovány reménysugár: a múlt havi felvonásban legalább már odáig eljutottunk, hogy legalább az új főgonosz szerepét egy újvilági túlélőre, Reed Richardsra osztották. Ideje volt, hogy a multiverzum egyik legzseniálisabb elméjét valami hozzá méltó kihívás elé állítsák… Ezúttal gyakorlatilag a létező leghatalmasabb entitásokkal kerül szembe, és alapjaiban változtat meg minden ismert realitást a rá jellemző játszi könnyedséggel. Ez igen! Ezt a Reedet vártam már mióta!

Ha pedig már kénye-kedve szerint alakítja az univerzumokat, az sem jelent neki különösebb gondot, hogy létrehozzon maga mellé pár csatlóst a régi otthonából… az eredeti Különítményt! Bizony, (majdnem) mind visszatértek: Amerika Kapitány, Vasember, Hulk, az Óriás és a Darázs (Thor valamiért kimaradt, kár érte) is itt vannak újra, teljes életnagyságban! Ám az örömöm mégsem felhőtlen, hiszen, bár eredetinek neveztem őket, azért ők mégsem az igazi, egykori Különítmény-tagok. Ahogy annak idején Fátum létrehozta a maga kis másolatait a Csatavilágban, úgy másolta le most Reed is ezeket az egykori hősöket a saját, sötét elképzeléseinek megfelelően. A jelek szerint a Kapitány és a többiek tehát önálló akarattal nem rendelkező szolgák, így nem is nevezhetjük ezt igazán visszatérésnek. Ez az oka, hogy nem is írtam teljes értékű bejegyzést erről a számról, mert, lássuk be, ezek a „gonosz klónok” feltehetőleg nem sokáig húzzák majd, és az új Különítmény szinte bizonyosan le fogja győzni Reeddel együtt őket is. Tudom, ez meglehetősen pesszimistán hangzik, de nagyon meglepne, ha nem így történne… 

Meglátjuk, igazam lesz-e (remélem, nem) a sorozat soron következő, egyben utolsó fejezetében.

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr5612691225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása