Secret Wars – Megszűnő sorozatok

Mely sorozatok érnek véget?

2015. március 21. - The_Maniac

A Marvel a héten nemcsak a júniusi előzeteseit tette közzé, hanem egy listát is, amely azt a 33 címüket tartalmazza, melyek véget érnek a Secret Wars miatt. Jól tudjuk, hogy a klasszikus Marvel-univerzum és az Újvilág is megszűnnek majd jelenlegi formájukban, így nem csoda, ha ez több, jelenleg futó sorozatukat is érinti majd. Ami azt illeti, az sokkal inkább meglepő, hogy lesznek olyanok, amelyek akadály nélkül folytatódnak a Csatavilág létrejöttének ellenére, de majd meglátjuk, hogy ez pontosan hogyan fog zajlani.

Addig is a kattintás után ti is láthatjátok majd, hogy mely képregények érnek véget biztosan tavasszal, illetve nyáron, attól függően, hogy az írók még hány számot terveztek nekik. Azért tegyük hozzá, hogy a Marvel esetében nem mindig kell túl komolyan venni ezeket a megszűnéseket: nem egyszer volt már rá példa, hogy egy-egy „véget érő” sorozat később újra felbukkant, hogy folytatódjon vagy újrainduljon, esetleg új címet kapjon. Szóval az itt következő listát kezelje mindenki ennek fényében!

All-New Captain America
All-New Ghost Rider
All-New X-Men
The Amazing Spider-Man
Amazing X-Men
Angela: Asgard’s Assassin
Avengers
Avengers World
Captain Marvel
Cyclops
Deadpool
Elektra
Fantastic Four
Guardians 3000
Guardians of the Galaxy
Hulk
Inhuman
Iron Fist: The Living Weapon
Legendary Star-Lord
Miles Morales: The Ultimate Spider-Man
New Avengers
Nightcrawler
Nova
Rocket Raccoon
Secret Avengers
Spider-Man and the X-Men
Spider-Man 2099
Storm
Superior Iron Man
Thor
Uncanny X-Men
Wolverines
X-Men

Nos? Igen, sajnos ott van közöttük a Miles Morales: The Ultimate Spider-Man, de ezt már tudtuk… Mi a helyzet a többivel? Hányat olvastok közülük?

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr617288505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szujó Norbert 2015.03.21. 20:12:12

Meglehetős lemaradásban vagyok, de ezek mindegyikéről megvan a magam véleménye. Mármint, hogy visszatér-e az SW után és ha igen, hogyan?
All-New Captain America - Lekerül a címről az All-New és visszatér Rogers.
All-New Ghost Rider - Kiírják az univerzumból az "új" Ghost Ridert és visszatér Blaze.
All-New X-Men - Valamilyen X-men csak lesz, bár a jelenlegi "politikai helyzetet" ismerve, nem biztos.
The Amazing Spider-Man - Biztos, hogy lesz Pókember-cím, én azon is meglepődnék, ha lekerülne a név elől a jelző.
Amazing X-Men - lásd: fentebb.
Angela: Asgard’s Assassin - Ez megszűnik. Nem jött be.
Avengers - Biztos, hogy visszatér, sőt, hosszú ideig nem lesz másik Avengers cím.
Avengers World - szerintem megszűnik.
Captain Marvel - időről-időre mindig visszatér.
Cyclops - sajnos én is úgy látom, hogy a szóló X-címek hosszú időre megszűnnek. Kár.:(
Deadpool - biztos, hogy valahogyan visszatér.
Elektra - Nem baj.
Fantastic Four - Sajnos időszerű, de szerintem visszatér.
Guardians 3000 - nem tudom, mi ez.:)
Guardians of the Galaxy - legkésőbb a film folytatásakor visszatér.
Hulk - Valahogyan visszatér, talán megint "hihetetlen" lesz.
Inhuman - talán ha lesz vonatkozó film, visszatér.
Iron Fist: The Living Weapon - jó darabig nem lesz, szerintem.
Legendary Star-Lord - lásd: fentebb. a Guardiansnél
Miles Morales: The Ultimate Spider-Man - no comment... :(
New Avengers - Szerintem megszűnik - kár érte.:(
Nightcrawler - lásd: fentebb.
Nova - nem tudom, mit gondoljak. Jó lenne.
Rocket Raccoon - lásd: fentebb.
Secret Avengers - lásd: fentebb.
Spider-Man and the X-Men - szerintem megszűnik.
Spider-Man 2099 - Fűjó pont: a Superior után egy újabb érdekes "alternatív Pókember" tűnik el. Mi lesz Kainenel??:(
Storm - lásd: fentebb.
Superior Iron Man - megint vörös-arany lesz.
Thor - megint férfi.
Uncanny X-Men - lásd: fentebb.
Wolverines - Csak Wolverine lesz. Az SW-nél egyszerűbben nem is hozhatnák vissza!!
X-Men - lásd: fentebb.

The_Maniac · http://ultimatemarvel.blog.hu/ 2015.03.21. 21:24:20

@Szujó Norbert: Nagyon szép lista, köszi a kommentet! Úgy láttam, kábé egy véleményen vagyunk.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.24. 13:51:38

Blade sorsa továbbra is homály, ugye?
Mert nem nagyon találtam semmit róla.

The_Maniac · http://ultimatemarvel.blog.hu/ 2015.03.24. 19:55:56

@doggfather: Nem, róla semmit nem hallottam. Talán a Mrs. Deadpool and the Howling Commandos egyik szereplőjeként tudnám elképzelni a Secret Wars alatt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.25. 12:15:58

@The_Maniac: én tökre csodálkozom, hogy nincs egy vampire state vagy valami, okés, hogy a tvájlájt hullám már lecsengett, de azért a vámpírok csak vámpírok, nem?
süti beállítások módosítása