Előzetesek – 2016. április

Randi Ms. Marvellel…?!

2016. január 19. - The_Maniac

aprbanner.jpg

Bármennyire is próbálnám szépíteni, a tény attól még tény marad: áprilisban nem (illetve áprilisban sem) leszünk elkényeztetve újvilági vonatkozású képregényekkel. Ez a hónap javarészt még mindig a Standoff című eseményről fog szólni, legalábbis ami a Bosszú Angyalait illeti, mert az X-Mennek közben ott lesz az Apocalypse Wars, míg a Póknők a Spider-Women fejezeteivel érkeznek majd – ám ezekben majdnem biztosan nem fog szerepelni egyetlen újvilági karakter sem, úgyhogy a részemről én egyelőre hanyagolom őket. Ha pedig valakinek ez sem lenne elég, a mindezeknél is gigantikusabbnak ígérkező Civil War II is egyre csak közeleg, de ez még tényleg annyira a jövő zenéje, hogy felesleges is lenne azon rágódni, lesz-e vajon bármiféle újvilági jelenlét benne.

Nézzük hát, hogy mit is tudok bemutatni az áprilisi előzetesek közül: először is, újabb számmal jelentkezik majd Miles Morales saját, önálló sorozata, a Spider-Man, másodszor pedig természetesen folytatódni fog az All-New All-Different Avengers is a Standoff keretein belül. Hogy ezek mellett a több címen is átívelő Standoff esetleg bedob-e itt-ott még bármilyen újvilági karaktert (Milest vagy Reedet, mert ugye más nincs is…), azt nem tudhatom, tippelgetni meg értelmetlen lenne, úgyhogy itt és most maradjunk ennyiben. Két előzetes, akárcsak márciusban, mindkettőben Miles, akárcsak márciusban, és a remény, hogy a május ennél azért többet kínál majd az újvilági rajongóknak. Katt tovább!

SPIDER-MAN #3

Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz és borító: Sara Pichelli
Alternatív borító: Mike Perkins

• Miles szemtől szemben élete eddigi legkeményebb ellenfelével: A NAGYMAMÁJÁVAL!!!
• Valamint egy kis különóra (randi?) Bosszú Angyalai módra Ms. Marvellel, ami szörnyű fordulatot vesz!

sm2016003-cov-col-e44a7.jpg

ALL-NEW ALL-DIFFERENT AVENGERS #8

Írta: Mark Waid
Ceruzarajz: Adam Kubert
Borító: Alex Ross
Alternatív borító: Mike Mayhew


A STANDOFF része!
• Pleasant Hill fogságában a Bosszú Angyalai már arra sem képesek, hogy megkülönböztessék egymástól a hősöket és a gonosztevőket – és ami még ennél is rosszabb, már egymást sem ismerik fel! Hogyan dolgozhatnának össze egy csapatként, ha még egymásra sem emlékeznek?

aven2015008-cov-cb24d.jpg

Vége is, ne haragudjatok… Talán majd legközelebb több lesz!

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr808285270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása