Standoff – Pleasant Hill titkai

Amit eddig tudunk az új eseményről

2016. február 28. - The_Maniac

standoff.jpg

Bár nyilván a legtöbben még a Secret Wars utóhatásait sem hevertük ki, a Marvel nem tétlenkedett, és múlt héten sunyi módon elkezdték új eseményüket, amely a Standoff (illetve teljes egészében az Avengers: Standoff!) címet kapta. Azért írtam, hogy sunyi módon, mert ez a sztori különösebb nagy hírverést nem kapott, még magáról a cselekményről sem volt szinte semmi infónk a múlt heti Avengers: Standoff – Welcome to Pleasant Hill megjelenéséig. Ez persze nem feltétlenül rossz, sőt így legalább annál nagyobb volt a meglepetés ereje, amikor végre bepillantást kaptunk a lassan kialakuló történetbe. Most azonban, hogy a következő két hónap (többek között) a Standoff jegyében fog telni, és mert legalább egy újvilági karakter, Miles Morales is biztosan érintett lesz, úgy éreztem, ideje kicsit eloszlatni a ködöt az eseménnyel kapcsolatban.

Természetesen minden választ még én sem tudok, nem is tudhatok, csak annyit, amennyit a múlt heti kiadványból, illetve innen-onnan összeszedtem. Ebben a bejegyzésben összeírtam nektek az eddig ismert legfontosabb tudnivalókat, persze a teljesség igénye nélkül, hogy aztán mindenki maga eldönthesse, benevez-e a továbbiakra is, vagy már most, a legelején kiszáll. Azt azonnal tisztázhatjuk, hogy (ahogy az a címből is sejthető) ezúttal a főszereplők a Bosszú Angyalai lesznek, rájuk koncentrál majd a cselekmény, tehát akik őket szeretik, azok nagy valószínűséggel nem fognak mellényúlni, ha nekiesnek a sztorinak. Itt, az Ultimate Marvel blogon én a magam részéről részletesebben kizárólag majd az All-New All-Different Avengers számaival foglalkozom ezentúl is, a Standoff fővonala és többi mellékszála pedig nagy eséllyel kimarad, tehát így készüljetek. És most katt tovább!

st01.jpg

Amit már az Avengers: Standoff – Welcome to Pleasant Hill előtt is tudtunk: a cselekmény középpontjában egy Pleasant Hill nevű, idillinek tűnő kisváros áll, amelyről látszólag nagyon nehéz elhinni, hogy bármiféle sötét titkot rejtegetne. Márpedig így van, ráadásul ez a titok olyan súlyos, hogy képes a Bosszú Angyalait is a S.H.I.E.L.D. ellen fordítani. A prológusként szolgáló kiadványban betekintést nyerhettünk Pleasant Hill működésébe egy igencsak zavarodott, de amúgy szimpatikusnak tűnő fiatalember, Jim szemén keresztül. Az amnéziás férfit már-már gyanús segítőkészséggel és barátsággal fogadják a városlakók, ám hamar rá kell döbbennie, hogy ez a kedvesség csak addig tart, amíg el akarná hagyni a várost az ugyanis szigorúan tilos.

st02.jpg

Ha még ez sem lenne elég, Pleasant Hill lakói között akad ráadásul pár ismerős név is: Erik Selvig, a helyi orvos, Bruce (Bannerre emlékeztető), a városi pszichológus, valamint persze a polgármester, Maria Hill. 

st03.jpg

Nem kell hozzá sok idő, és Jim végül megtudja egy szintén itt élő társától, hogy a teljes város (meglepetés!) tulajdonképpen egy rafinált módon felépített és kidolgozott börtön. Az egészet a S.H.I.E.L.D. üzemelteti és felügyeli, méghozzá a Kozmikus Kocka darabkáinak segítségével. Az ide szállított gonosztevőknek először átmossák az agyát, majd az ily módon „megszelídített”, magukról mit sem tudó foglyokat beépítik ebbe a kitalált társadalomba. A nyitófejezet legvégén lehull a lepel Jim valódi kilétéről is: ő nem más, mint a rettegett Zémó Báró, aki öntudatra ébredése után természetesen rögvest azon kezd mesterkedni, hogyan juthatna ki a városból, sőt fordíthatná az egész helyzetet a maga javára.

st04.jpg

Nem nehéz megjósolni, hogy a magára talált Zémóval Pleasant Hill napjai meg vannak számlálva. A kérdés csupán annyi, hogy a Bosszú Angyalai is segíteni fognak-e neki terve megvalósításában (akarva vagy akaratlanul), miután majd tudomást szereznek a város létezéséről és ezzel a S.H.I.E.L.D. bűnösségéről (bár hogy ez a módszer egyáltalán bűnnek tekinthető-e, arról lehetne vitázni). További bonyodalmakat okozhat még egy rejtélyes kislány is, aki látszólag képes magát a valóságot manipulálni, továbbá valamilyen kapcsolatban áll a Kozmikus Kockával.

st05.jpg

Itt tartunk tehát jelen pillanatban, folytatása következik márciustól az alábbi kiadványokban:

MÁRCIUS
Avengers: Standoff – Assault on Pleasant Hill Alpha
Agents of S.H.I.E.L.D. #3
The Uncanny Avengers #7
All-New All-Different Avengers #7
The New Avengers #8
Howling Commandos of S.H.I.E.L.D. #6
Sam Wilson: Captain America #7

ÁPRILIS
The Uncanny Avengers #8
The New Avengers #9
Illuminati #6
Agents of S.H.I.E.L.D. #4
All-New All-Different Avengers #8
The New Avengers #10
Sam Wilson: Captain America #8
Avengers: Standoff – Assault on Pleasant Hill Omega

Itt a vége! Továbbra is várok bárminemű kérdést, felvetést, kiigazítást a hozzászólásokban, a Standoff pedig legközelebb márciusban tér vissza.

(Forrás: IGN.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr408426760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása