Új megjelenés! Mindig is kedveltem a Fekete Macskát, legyen szó a klasszikus vagy az újvilági változatról (bár az utóbbit szerintem botrányosan keveset szerepeltették), így igencsak megörültem, amikor kiderült, hogy ő lesz Miles első komolyabb ellenfele az új Spider-Man oldalain. Igen, ellenfele: ez a Fekete Macska mostanság nem Peterrel tolja a közös kalandozást, hanem épp előlépett New York alvilágának úrnőjévé. A velejéig romlott és nem riad vissza semmitől, ami talán furcsa lehet a régebbi Pók-sztorik kedvelőinek, de hát ez van, ez egy vadonatúj Marvel-univerzum. Szerintem teljesen rendben van ez így, jó ötlet volt egy szereplőt előhozni az eredeti Pókember múltjából-jelenéből, hogy most, az új Pókember is megismerkedjen vele egészen más körülmények között. Én csípem az ilyen csavarokat.
Még ha az előző számtól nem is voltam annyira elragadtatva, azért most, a sorozat első történetének fináléjától ennek ellenére is sokat vártam. Miles és Felicia izgalmas, látványos összecsapása, Kalapácsfej és bandájának bukása, esetleg egy gyors békülés Gankéval (Gankével…?), talán pár vendégszereplő – ilyesmikben reménykedtem, és nem borzolom tovább az idegeket: igen, mindezt többé-kevésbé meg is kaptam. Hogy aztán mit is értek pontosan jelen esetben a többé és a kevésbé alatt, annak felfedéséhez tovább kell kattintanotok, de higgyétek el, megéri. Már csak azért is, mert ez az utolsó Spider-Man az előtt, hogy ez a cím is a Civil War II mellékszálává váljon, és ki tudja, hogy az milyen hatással lesz szegény Miles világára, még az előtt, hogy igazán beindult volna…
SPIDER-MAN #5
Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz és borító: Sara Pichelli
A FEKETE MACSKA akcióba lendül PÓKEMBER ellen!!!
Számtalanszor láttunk már ilyen felállást: a hőst elrabolják, fogva tartják, ám mielőtt megölnék, csodával határos módon sikerül kiszabadulnia, sőt még a rosszfiúkkal is végeznie. Ez történik most is, nem túl meglepő módon, hiszen, feltételezem, senki nem várta azt, hogy Miles meghal a Fekete Macska fogságában. Az alapsztori tehát nem túl eredeti, ez tény és való, és ilyen esetben csakis a karakterekkel és a mellékszálakkal lehet érdekesebbé tenni a cselekményt.
Szerencsére ez Bendisnek nagyon megy. A mellékszereplők egytől egyig izgalmasak és jól kidolgozottak (igen, még Goldballs is, de ha a fene fenét eszik, akkor sem fogom megérteni, minek kellett pont őt behozni ide), a párbeszédekre pedig már eddig sem lehetett panasz, ahogy ezúttal sem. Az első nagyobb történet lezárásával mindenki szerepköre világossá vált a továbbiakat tekintve, és részemről jelen pillanatban nincs egyetlen olyan személy sem Miles környezetében, akinek ne lennék kíváncsi az ezt követő sorsára. Na jó, talán Goldballsból tényleg nem kéne ennyi, inkább foglalkozhatnának Lana Baumgartnerrel végre…
Legutóbb sokat kritizáltam a rettentő lassan csordogáló cselekményt, és bár olyan sok minden most sem történik (egyetlen mondatban össze tudtam foglalni), az akciójelenetek és a több szálon futó sztori miatt most ez valahogy mégsem zavart annyira. Így, az olyan klasszikus figurák, mint a Fekete Macska és Kalapácsfej, társaságában máris világosabb, hogy miért kell ennyi idő a sorozat felépítésére és kibontására: Miles ugyan számunkra nem új karakter, de itt, ebben az univerzumban és az itt élők többségének mégiscsak az, és Bendis nyilván nem akarja elkapkodni Pókember másokhoz fűződő új kapcsolatrendszerének kialakítását. Ez mind szép és jó, főleg az új olvasóknak, ám én például nem bánnám, ha majd néha kicsit jobban belehúznának a történésekbe.
Persze nyilván szubjektív dolog, kinek milyen pörgős cselekmény jön be, ám amiben nagy valószínűséggel a többség egyetért, az a rajzok minősége. Pichelli így, öt fejezet után sem adott alább, továbbra is ugyanolyan profizmussal kezeli a jeleneteket, mint eddig. Amikor akció van, Miles és a többiek szinte leugranak a képregény oldalairól, a nyugisabb párbeszédek alatt pedig minden karakter arcáról leolvasható az érzelmeik teljes skálája. Csalódott is vagyok, hogy a következő számot már nem ő rajzolja, de remélem, azért még visszatér majd a sorozathoz.
Zárásként talán még annyi: rendkívül örömteli volt látni, ahogy Miles valóban, minden tekintetben igazi Pókemberré vált ebben a világban is. Míg Peter Parker a vállalatával és globálisabb problémákkal foglalkozik, Miles léphetett elő New York külön bejáratú, saját Pókemberévé. És hogy mi bizonyítja ezt leginkább? Az, ahogy a Fekete Macska és Kalapácsfej is beszélnek róla, miszerint az eredeti Pókember már túlnőtt az ő szintjükön, ezért nekik ezen az újon kell kiélniük a bosszúvágyukat – tehát már Peter régi ellenségei számára is Miles lett Pókember. Tudom, szerencsétlen srácnak ez nem lehet túl kellemes, ám olvasói szemszögből engem elégedettséggel töltött el ez a felismerés. Talán már arra sem kell sokat várni, hogy a rendőrök ne a régihez hasonlítgassák a módszereit, és teljesen elfogadják őt a maguk Pókembereként. Legyen ez tehát ennek örömére négy Pókfej az ötből!
