Előzetesek – 2016. december

Szegényes évvége

2016. szeptember 24. - The_Maniac

decbanner.jpg

Ha nagyon lusta lennék, most akár egy az egyben bemásolhatnám a múlt havi előzetesekhez írt bevezetőmet arról, hogyan késik állandóan a Civil War II, és milyen következményekkel jár ez, hiszen (micsoda meglepetés!) immár biztos, hogy az esemény zárófejezete egészen decemberre csúszott. Így még az is simán benne van a pakliban, hogy a végén csak jövőre fog befejeződni, és ezzel teljes lenne a Secret Wars megjelenéseivel vonható párhuzam. De nem teszem, sőt magában a bejegyzésben én már meg sem említem a Polgárháborút, elég volt belőle. Majd jön, amikor jön, és majd akkor foglalkozom vele, ennyi. Csak irigyelni tudom a Marvelnél dolgozó írókat, rajzolókat és szerkesztőket, mert láthatóan nekik nem kell tartaniuk a határidőket, bármit is tesznek, a fejesek egyszerűen csak eltolják a megjelenéseket, és kész. Bár nekem is ilyen munkahelyem lenne…

Rendben, akkor a Civil War II ezzel félretolva, nézzük, mi várható még decemberben: nos, sajnos újvilági szempontból nem sok minden. Folytatódik persze a Spider-Man és a Champions, ez nyilván senkinek nem okoz meglepetést, ám mellettük mindössze egyetlen olyan kiadvány lesz, amelyben újvilági karakter, egész pontosan Miles Morales felbukkan majd: egy karácsonyi különkiadás… ughh… Gwenpool főszereplésével. Komolyan, miért kell ezt? Most már rendszeres lesz az interakció Miles és Gwen között? Ha igen, akkor könyörögve kérem, legalább egy picit komolyabb, értékelhetőbb sztorikat adjanak nekik, valami olyat, aminek van mélysége, ami kifut valahova. Ha így is lesz egyszer, biztosan nem decemberben, egy olyan képregény oldalain, amelynek borítóján együtt szerepel Gwenpool, a Mikulás, Deadpool és a Megtorló… Szép. Na jó, most inkább katt tovább, jöjjenek az előzetesek!

SPIDER-MAN #11

Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz és borító: Sara Pichelli

• MILES MORALES ÉDESAPJÁNAK sosem látott, rejtélyes múltja!
• Milyen volt Jefferson Davis élete a fia születése előtt
• … amikor még a S.H.I.E.L.D. ügynöke volt?!

spide_thb.jpg

CHAMPIONS #3

Írta: Mark Waid
Ceruzarajz és borító: Humberto Ramos
Alternatív borítók: Arthur Adams és John Tyler Christopher

Ami egyszerű ötletként indult, mostanra igazi mozgalommá nőtte ki magát! Ám az efféle mozgalmakkal az a probléma, hogy még maga Hulk sem tudja kordában tartani őket!

cham_thb.jpg          cham_2_thb.jpg

GWENPOOL HOLIDAY SPECIAL: MERRY MIX-UP

Írta: Christopher Hastings, Ryan North, Nick Kocher, Karla Pacheco és Chynna Clugston-Flores
Ceruzarajz: Chynna Clugston-Flores, Myisha Haynes és Nathan Stockman
Borító: Salva Espin
Alternatív borítók: Ron Lim, Chip Zdarsky és Erica Henderson


Ismét itt vannak az ünnepek, úgyhogy jöhet MINDENKI KEDVENC GWENJE (ezt neked, Stacy!), hogy együtt ünnepeljünk és bulizzunk vele! Ám van egy kis probléma… valahogy az idei ünnepek kicsit… mintha… furák lennének, és ez csak Gwennek tűnik fel. FŐSZEREPBEN: Gwenpool (még szép), Pókember, a Vörös Koponya, a Megtorló, sőt még Deadpool is! Ezt az ajándékot senki sem hagyhatja ki!

gwen_thb.jpg

Nem leszünk tehát elárasztva újvilági vonatkozású képregényekkel az év utolsó hónapjában, de talán majd jövőre…?

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr811737649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása