Miles Morales: Spider-Man #1

Új cím, új alkotók, régi Miles

2018. december 15. - The_Maniac

mmbanner.png

KRITIKA Az Újvilágban először Ultimate Comics: Spider-Man címen futott Miles saját sorozata, majd lett belőle Miles Morales: The Ultimate Spider-Man. Ezt követte, már az új Marvel-univerzumban, a Spider-Man, és most, újfent újraindulva megérkezett a Miles Morales: Spider-Man, és azt hiszem, ezzel már tényleg kimerítették az összes kombinációt, amit ezekből a szavakból össze lehet hozni. A címnél viszont sokkal érdekesebb, hogy most először nem Brian Michael Bendis írja majd Miles kalandjait.

Az új író, Saladin Ahmed nincs könnyű helyzetben, hiszen Miles útját eddig mindig is Bendis egyengette, egészen a „születésétől”, és azóta sem engedte ki „gyermekét” a kezei közül, legalábbis a saját sorozatában nem. A Miles főszereplésével a mozikba kerülő Pókember: Irány a Pókverzum persze eleinte kiváló hátszelet biztosíthat Ahmednek, és nyilván ezért időzítették a mozipremier hetére a képregény indulását – ám az igazi sikerhez azért ehhez több kell majd hosszú távon. Lássuk most a nyitányt!

MILES MORALES: SPIDER-MAN #1


Írta: Saladin Ahmed
Ceruzarajz: Javier Garrón
Borító: Brian Stelfreeze
Alternatív borítók: Adi Granov, Javier Garrón, Marko Djurdjevic, Lee Garbett és Clayton Crain

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Előző fejezet: Spider-Man Annual #1
Következő fejezet: Miles Morales: Spider-Man #2


Civil élete, iskolája, szülei és a szuperhősködés között egyensúlyozni sosem volt könnyű Miles számára, ám amikor Rínó és egy rakás rejtélyes bűnöző lecsapnak Brooklynra, a dolgok még sötétebb fordulatot vesznek. És ez még csak a kezdet! Saladin Ahmed és Javier Garrón elhozzák nektek a Marvel-univerzum legmenőbb karakterének következő korszakát!

sztori.png

Mielőtt belekezdtem volna a képregénybe, kicsit utánaolvastam az írónak, Saladin Ahmednek, és nagy örömömre főként pozitív véleményekkel találkoztam. „A cselekményvezetés üteme mindig megfelelő”, „kiválóan megírt karakterek”, „ügyesen be tudja vonni olvasóit a történetbe” – és így tovább, és így tovább. Ha mindez igaz, akkor valóban ő lehet a legmegfelelőbb ember a Bendis-hagyaték folytatására, gondoltam magamban, és bizakodva kezdtem neki az 1. számnak. Végül is a Pókember-sztorik legfőbb eleme, legyen szó Peterről vagy Milesról, a főhős lelki világának bemutatása, a belső vívódásainak hihető és átérezhető átadása, hogy ne csak a maszkot, hanem mindig az alatta lévő embert is lássuk, és a fentiek alapján Ahmed számára ez nem jelenthet gondot.

Nem is húzom tovább az időt, hanem kijelentem: engem meggyőzött az új író, számomra igaznak bizonyult minden dicsérő szó, amit olvastam róla. Hogy Bendisnél jobb vagy rosszabb, azt mindenki döntse el maga, ám az biztos, hogy egészen más – és épp ez a vérfrissítés kellett most Miles életébe. A sötét hangulatú borító senkit ne tévesszen meg, Miles ugyanaz a régi, jól megszokott, laza és kedves srác, mint eddig, tengernyi problémával, amelyeket igyekszik legjobb tudása szerint megoldani. Mivel mégiscsak egy 1. számról van szó, Ahmed az új olvasóknak is kedvezett egy rövidke összefoglalóval Miles múltjáról, barátairól, családjáról… ám az Újvilág említése nélkül. Ha valamit, ezt én személy szerint igencsak nehezményeztem, mert értem én, hogy a srácot véglegesen beépítették az új Marvel-univerzumba, rendben, de attól ő még emlékszik az újvilági eredetére, valamint az ott átélt tapasztalatokra és traumákra. Hogy hagyhattak ki olyan meghatározó momentumokat, mint az elhunyt Peter Parker emléke, Miles nagybátyjának, majd édesanyjának halála, vagy épp a teljes Secret Wars? Vagy csak nem akarták ezekkel összezavarni a Milest még nem ismerő újoncokat? 

Miles Morales idáig vezető útja

ucms.jpgMiles fiatal kora ellenére már keresztül-kasul bejárta a multiverzumot, szemtanúja volt a világa pusztulásának, családtagjai és példaképe halálának, majd egy új realitás születésének… és még alig múlt 16 éves! Elképesztő, mi mindenen ment keresztül ifjú hősünk, és kész csoda, hogy mindezek ellenére egyáltalán képes volt megőrizni a józan eszét.

Most, a teljesség igénye nélkül, álljon itt egy egészen rövidke lista képregényes karrierjének főbb állomásairól, kizárólag a fontosabb mérföldkövekre koncentrálva, hogy egyben láthassuk a Miles Morales: Spider-Man nyitányáig vezető útját. Íme:

ÚJVILÁG – II. KORSZAK (2009-2011)

Ultimate Fallout #4 (első megjelenése)

ÚJVILÁG – III. KORSZAK (2011-2014)

Ultimate Comics: Spider-Man #1-28 / #16.1 / #200 (első önálló sorozata)

Spider-Men #1-5 (első találkozása a klasszikus Marvel-univerzum Pókemberével)

Cataclysm: The Ultimates' Last Stand #1-5 / Cataclysm – Ultimate Comics: Spider-Man #1-3 (korszakzáró esemény)

ÚJVILÁG – IV. KORSZAK (2014-2016)

Miles Morales: The Ultimate Spider-Man #1-12 (második önálló sorozata, utolsó az Újvilágban)

All-New Ultimates #1-12 (sorozata a Különítmény tagjaként)

The Amazing Spider-Man #9-15 (a Spider-Verse című esemény a multiverzum Pókjaival)

All-New X-Men #31-36 (első találkozása a klasszikus Marvel-univerzum X-Menével)

Secret Wars #0-9 / Ultimate End #1-5 (az Újvilág pusztulása, Miles átkerülése az új Marvel-univerzumba)

ÚJ MARVEL-UNIVERZUM (2015-)

Spider-Man #1-21 / #234-240 (harmadik önálló sorozata, első az új Marvel-univerzumban)

Spider-Man Annual #1 (első önálló különszáma)

Spider-Men II #1-5 (az Újvilág újjászületése)

All-New All-Different Avengers #1-15 (sorozata a Bosszú Angyalai tagjaként)

Champions #1-27 (sorozata a Bajnokok tagjaként)

Civil War II #0-8 / Secret Empire #0-10 / Spider-Geddon #1-5 (események Miles részvételével)

Akárhogy is, Miles ettől függetlenül mit sem változott a Bendis-korszakhoz képest: szuperhősködik, suliba jár, lóg a haverokkal (Ganke és Judge maradtak, de a magából arany színű labdacsokat pattogtató Fabio szerencsére lelépett), házit ír, és közben néha próbálna még aludni is – nem sok sikerrel. Bizonyára mind jól ismeritek azt az érzést, amikor ágyba dőlve alhatnátok, de helyette még pörög az agyatok, és nem jön a szemetekre álom, aztán meg reggel épp akkor kell felkelni, mikor a legmélyebben szundikáltok. Miles is ezt éli át nap mint nap, és épp az ilyen hétköznapi, mindenki számára érthető és ismerős szituációk miatt lehet vele könnyen azonosulni. Hasonlóan átlagos tevékenység nála a naplóírás is, amibe most kezdett bele, hogy kiadhassa magából a benne olykor felgyülemlő stresszt és érzelmeket, a leírt gondolatai pedig kiváló keretet biztosítanak a történetnek, informatív és szórakoztató narrációként is szolgálva. Persze azt már most sejthetjük, hogy idővel ez a napló rossz kezekbe kerül majd…

Meg kell még említenem Miles szerelmi életét, amely sajnos szintén nem változott Bendis távozása óta: hősünk továbbra is a nem túl izgalmas, sőt kifejezetten sablonos Barbarával kavar. Oké, oké, el kell ismernem, Ahmed ezúttal elég komoly szerepet adott neki azzal, hogy tulajdonképpen ő és unokatestvére lesznek a kapocs Miles iskolai és szuperhősi élete között, és így végre-valahára kezd kibontakozni a leányzó személyisége, úgyhogy idővel akár még lehet belőle valaki érdekes is. Egyelőre azonban kimerül abban (bár már ez is több, mint Bendisnél), hogy Pókunk rajta keresztül szembesül a bevándorlók és kitoloncolások kérdéskörével, egy nagyon is valós problémával, amely valószínűleg központi téma lesz az elkövetkező fejezetekben. Miles ezzel kapcsolatban meg is jegyzi, hogy míg sosem volt jobban tisztában az erejével, addig az ezzel járó felelősségével már annál inkább össze van zavarodva. Kemény gondolat ez egy tinédzser szuperhőstől, és nekem személy szerint nagyon bejön az ilyesmi – egészen addig, amíg Ahmed nem lendül majd át a ló túloldalára, és tolja túl a társadalmi-politikai üzeneteket a szórakozás rovására, ahogy azt Mark Waid tette nem egyszer a Champions számaiban. Élénken remélem, hogy erre itt nem fog sor kerülni.

Végezetül nem mehetek el szó nélkül az első felvonás „gonosztevője”, a Rínó mellett, aki nem az első klasszikus Peter-ellenség, akit „kölcsönkap” Miles, viszont az első, aki… Pókember oldalára áll?! Na jó, azért ennél összetettebb a dolog, és nem akarok lelőni túl sok mindent ezzel kapcsolatban, ám nem véletlenül tettem idézőjelbe most a gonosztevő szót, tudniillik jelen pillanatban még nem igazán tekinthető senki annak. Okos csavar ez is Ahmed részéről, és egy újabb lecke hősünknek, miszerint nem mindig az minden vagy mindenki, aminek vagy akinek látszik. Kíváncsi vagyok, hová vezet majd a továbbiakban ez a kényszerű szövetség.

rajz.png

Áttérve a rajzokra, újabb párhuzamot fedezhetünk fel Bendis és Ahmed között: a jelek szerint mindketten kiváló, A-listás rajzolókkal dolgozhatnak, és rengeteget köszönhetnek nekik. Szinte biztos, hogy Javier Garrón szemkápráztató, elképesztően részletes alkotásai nélkül nekem sem tetszett volna ennyire ez a kiadvány. Tessék csak belelapozni, és ámuljatok, mennyi vonalat használt Garrón egy-egy oldalon, illetve milyen aprólékosan kidolgozott minden egyes karaktert, még a háttérben álldogálókat is, hogy az utolsó szálig egyediek legyenek. Nem spórolt az energiájával és az idejével még egy szakáll vagy szemöldök megrajzolásánál sem, Pókember hálóját pedig ritkán látni ennél hálószerűbbnek.

Sorolhatnám még a példákat napestig (Miles új sérója, Rínó gigantikus termete, a városi hátterek…), de higgyétek el, ezt látni kell, hogy értsétek, szóval ha más nem, legalább az előzetes oldalakat nézegessétek meg. A ceruzarajz mellett a kihúzás és a színezés is egészen mesteri, az élénk színek, a fények és árnyak szinte megelevenednek a szemünk előtt, élettel töltve meg minden egyes képkockát. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy folytatódik az újvilági Pókemberek évtizedes hagyománya, miszerint a sztoritól függetlenül a látványvilág mindig első osztályú. Bravó, Mr. Garrón, a személyemben új rajongóra tett szert, uram!

vegszo.png1. számoknál hajlamosabb vagyok nagylelkűbb lenni a végső értékelésnél, hiszen egy nyitányról van szó, amelyben képbe kell hozni azokat is, akik csak most kapcsolódnak be, így nem várhatjuk el, hogy egyből belecsapjunk a közepébe. Ennek a Miles Morales: Spider-Man is maradéktalanul eleget tett: a fejezet első fele lassabb, afféle összefoglaló jellegű, és a valódi történet csak ezután indul el igazán. Így tehát nyugodt szívvel merem ajánlani bárkinek, régi és új olvasóknak egyaránt, bár lehet, hogy a hozzám hasonló „keményvonalas” újvilági rajongók kissé csalódni fognak, amiért az Újvilágot még csak meg sem említik.

Úgy érzem, Ahmed eddig összességében méltó utódnak bizonyult. Átvette Bendistől, amit érdemesnek tartott folytatni, míg a cselekmény szempontjából zavaros vagy zsákutcába vezető mellékszálakat nemes egyszerűséggel kukába hajította, hogy végleg a feledés homályába merüljenek. Emlékeztek még például Miles önazonossági krízisére, amikor az utolsó Bendis által írt számokban azon tépelődött, legyen-e továbbra is Pókember, vagy sem? Na, hát ez itt felejtős, Miles Pókember, és kész, ha valamiben, ebben egészen biztos ifjú főszereplőnk. Ugyanígy tűnt el a süllyesztőben (legalábbis remélem) Fabio karaktere, vagy épp Leonardo da Vinci titkos szervezete, melyhez Miles csatlakozott. Én a magam részéről nem fogom hiányolni egyiket sem.

Remek kezdés, gyönyörű rajzok, tetszetős összkép: legyen ez most négy és fél Pókfej az ötből. Dicséret jár Ahmednek, amiért ki tudott lépni Bendis árnyékából, és persze Garrónnak a csodálatos munkájáért. Most pedig, ha megbocsátotok, sietek, mert vár a mozi és a Pókember: Irány a Pókverzum!

mmsm01review.png

smheads45.png

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr714473898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása