Bizonyára már nektek is feltűnt, hogy egy ideje elég szigorúan megszűröm, mely újvilági vonatkozású képregényekkel foglalkozom részletesebben a bejegyzéseimben. Hosszabb kritikát csakis akkor írok, ha az adott kiadvány főszereplői közül legalább az egyikük az Újvilághoz kapcsolható, valamint a cselekménybe is szorítottak annyi tartalmat, hogy megérje időt és energiát fektetnem az értékelésbe. Minden másnak pedig ott vannak a heti lapszemlék, egy-egy rövidebb bemutatóval.
Ám mi legyen, ha valamiben egy újvilági karakter szerepe olyannyira jelentéktelen, hogy már lapszemlét sem érdemes írni róla? Nos, ezekre az esetekre született meg a Futottak még… – egy heti válogató elhanyagolható, egészen minimális újvilági vonatkozással, illetve olyan sztorikkal, amelyek vagy más világokban játszódnak, vagy annyira komolytalanok, hogy egyszerűen úgy érzem, nem érdemelnek többet pár sornál. Erre a hétre egy ilyen megjelenés jutott…
THE AMAZING SPIDER-MAN: THE SINS OF NORMAN OSBORN
Újvilági karakter: Miles Morales / Pókember
A múlt héten beharangozott közös Pók-kaland ebben a különszámban veszi igazán kezdetét: Miles és öt Póknő egyesítik erőiket, hogy megmentsék Petert… elsősorban tulajdonképpen saját magától! Vajon az újvilági Osborn is szerepet kap majd a sztoriban?