Új megjelenés! Ma jelent meg a tengerentúlon a Spider-Verse elnevezésű mega-giga-hiper pók-esemény egy mellékszálának 1. száma. A történet szerint a Marvel-multiverzum ÖSSZES Pókembere és Póknője egyesíti erőit a Pókemberek energiájából táplálkozó, dimenzióutazó Morlun és családja ellen, ám a nagy kavarodásban a hősök és hősnők szétszélednek a multiverzum legkülönfélébb szegleteibe. Nem véletlen persze, hogy a több szálon futó cselekményből pont a Scarlet Spiders című minisorozatot emelem ki, ebben kap ugyanis komoly szerepet az újvilági Jessica Drew, aki korábban Póknőként ténykedett, jelenleg pedig ő a legújabb Különítmény Fekete Özvegye.
Idővel kitérünk majd külön a Spider-Verse eseményre is, de kezdjük csak kicsiben, és maradjunk egyelőre konkrétan ennél a számnál. Érdekes fordulat, hogy nem egy „tipikus” Ultimate-cím kerül elsőként a terítékre az új megjelenések között, hanem egy afféle hibrid, amely több univerzum karaktereit gyűjti össze, de elsősorban mégis a klasszikus, 616-os Marvel-világhoz köthető. Ez is egy előjele lenne annak, hogy talán az Újvilág megszűnik, és „beleolvad” a 616-os univerzumba? Vagy egy másikba? Vagy túl sokat kombinálok?
SCARLET SPIDERS #1
Univerzum: Marvel-multiverzum
Fejezetcím: The Widow
Írta: Mike Costa
Ceruzarajz: Paco Diaz
Borítórajz: David Nakayama
Alternatív borítórajz: Mark Bagley
• Az első szám egy fergeteges minisorozatból, amely minden idők legnagyobb pók-eseménye, a SPIDER-VERSE része!
• A Spider-Verse forgatagában Kaine, Ben Reilly és az újvilági Jessica Drew egyesítik erőiket egy rendkívül fontos küldetésben!
• Ám sokkal több rejlik ebben a küldetésben, mint azt gondolnák – vajon milyen veszélyek lesnek a Vörös Pókokra a multiverzumban?
Már előre szögezzük le, hogy a Jessica mellett szereplő két másik Pókot, Kaine-t és Ben Reillyt alig-alig ismerem. Tudom, hogy klónok, de, hát, kábé ennyi. Igen, ezért kerültek ők hárman össze, hiszen mindhárman klónok, így ők a legalkalmasabbak, hogy ellenségeik, az „Inheritors” (legyenek mondjuk „Örökösök” innentől) azon világában tegyenek rendet, ahol saját magukról gyártanak klónokat. Logikus, nem?
Kaine-t és Ben Reillyt illetően sajnos ez a szám sem adott túl sok információt róluk, hiszen egyértelműen Jessicára fókuszált, aminek persze örültem, de a másik két Pókról csak annyit tudtam meg, hogy az egyikük egy erőszakos vadállat, a másikuk pedig amolyan komikus és lelkiismeretes jófiú.
Tetszettek az író, Mike Costa narrációi is, megadták az alaphangulatot, de persze ezekből is inkább csak a Fekete Özvegyet ismertük meg jobban. Őt viszont nagyon jól: nekem tökéletesen átjött, hogyan viszonyul ehhez a bizarr helyzethez, az ismeretlen világhoz, klóntársaihoz, sőt önmagához. Klónként emberibb lett a szememben, mint sok más „igazi” ember. Azt tippelem, hogy a következő fejezetekben hasonló módon tekintünk majd bele Kaine és Ben elméjébe is, és akkor maradéktalanul elégedett leszek.
Paco Diaz rajzaival sem volt különösebb problémám: a három főhős szerintem kifejezetten jól sikerült, bár a dupla oldalak és a többi karakter arckifejezései olykor kissé furák voltak az én ízlésemnek. De ez tényleg szőrszálhasogatás, jó volt ez, na (különösen üdítő volt Jessica látványa azok után, ahogy az All-New Ultimates számaiban ábrázolják szerencsétlent).
A cselekmény túl sok meglepetést nem tartogatott, és nem is jutottunk messzire. Valószínűleg senkinek sem lesz túl meglepő, hogy ebben a világban a hősöknek hitt karakterek is a gonoszt szolgálják, bár az utolsó oldal azért még ezzel együtt sem volt rossz zárás.
Összességében egy korrekt felvezetést kaptunk szép rajzokkal és ügyes narrációval. Ha a többi szám is tartja, vagy esetleg felülmúlja ezt a színvonalat, nem lehet okunk panaszra. Megérdemel négy Vörös Pók-fejet az ötből.
