Új megjelenés! Megérkezett az Újvilág jelenlegi egyetlen állandó sorozatának legújabb száma, amelyben folytatódnak Miles édesapjának múltbeli viszontagságai. Akiknek nem tetszett a legutóbbi fejezet, azok valószínűleg most sem fognak repesni az örömtől, viszont az ő kedvükért mondom, hogy ezúttal véget is ér ez a visszaemlékezős mellékszál.

Pókember-akciókat tehát most sem kapunk, helyette viszont sötét ármányokat, Nick Furyt és S.H.I.E.L.D.-et igen, nem is beszélve a Vezérről és a Végrehajtóiról! Végre arra is fény derül, miért is ódzkodik Jefferson úgy a mutánsoktól, valamint hogy miért lett olyan dühös egyetlen fiacskájára. Vérbeli gengsztersztori ez megbolondítva egy kis mutáns rejtéllyel, mindez pedig Bendis és Marquez hozzáértő kezei között tálalva. Jó étvágyat kívánok!

MILES MORALES: THE ULTIMATE SPIDER-MAN #9

Univerzum: Ultimate Marvel (Újvilág)
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruza- és borítórajz: David Marquez

• MILES MORALES, A S.H.I.E.L.D. ÜGYNÖKE?
• Ennyi!

Kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert tulajdonképpen ugyanazt tudnám erről a számról is írni, mint a legutóbbiról, de azért mégsem ismételném magamat. Ahogy az előző fejezetben, most is Jefferson mesél a múltjáról Milesnak, miközben egy parkban üldögélnek, szóval a borító ezúttal se tévesszen meg senkit, az ismét félrevezető – nem, Miles nem lesz a S.H.I.E.L.D. ügynöke, az egész képregény az apjáról szól, úgyhogy mindenki nyugodjon le szépen.

Nekem leginkább Miles és Jefferson közös jelenetei tetszettek, különösen a fejezet végén. Bendis a tőle megszokott módon most is nagyon erős és könnyen átérezhető érzelmekkel dolgozik ebben a zilált apa-fia kapcsolatban, de nem kell megijedni, azért nem megyünk át kőkemény drámába. A múltbeli események eközben ott folytatódnak, ahol a 8. számban abbamaradtak, azaz láthatjuk, hogyan került Jefferson a Vezér emberei közé, és hogyan kerítette végül kézre Fisket Fury és a S.H.I.E.L.D. az ő segítségével. Ez mind szép és jó, ám sajnos Jefferson monológja kezd kicsit önismétlésbe fulladni: igen, tudjuk, hogy folyamatosan lelkiismeret-furdalása volt, igen, tudjuk, hogy ki akart szállni, és igen, tudjuk, mennyire elítélte ezeket az embereket. Szerencsére mielőtt teljes unalomba süppedne a sztori, még épp időben ér véget a visszaemlékezés. Köszönjük, ennyi elég is volt ebből, úgy érzem.

David Marquez ezúttal sem okoz csalódást, és mind a jelenben, mind a múltban játszódó eseményeket remekül alkotta meg. Fenntartom azon véleményemet, hogy a megszokottól nagyban eltérő kihúzás és színezés valószínűleg nem mindenkinek tetszik, de nekem továbbra is bejött. Egyébként mintha most egy leheletnyit visszavettek volna a túlzott árnyékolásból és feketeségekből, így még ezek a visszaemlékezések is jobban látszottak. Külön öröm volt látni Marquez Vezérét és Végrehajtóit (valamint egy meglepetésvendéget a Mutáns Testvériségből, akinek a személyét most nem lövöm le) – rég nem láttuk már őket, de itt most mindnyájuknak jutott pár remek jelenet. Mégis, a legnagyobbat rajzok terén is Miles és Jefferson oldalai ütnek: Marquez szinte tökéletesen ábrázolta apa és fia érzelmeit az arcukon.

A végeredmény összességében tehát nagyjából ugyanaz lett, mint az előző fejezetnél. Vitázhatnánk arról, hogy szükség volt-e két teljes számra Jefferson múltjának bemutatásához ebben az amúgy is lassan haladó sorozatban, de így visszatekintve megértem Bendis döntését. Miles édesapja mégiscsak kulcsfigura a fiú életében, és minél részletesebb képet kapunk róla, annál könnyebben azonosulhatunk vele és a világképével. Még egy szám már valószínűleg sok lett volna ebből, de kettő talán még pont belefér.

Megkaphatja a négy Pókfejet ez is, mint az előző szám.