Renew Your Vows – A Secret Wars világai XIII.

Peter és Mary Jane újra együtt?

2015. január 28. - The_Maniac

Ahogy arról már korábban írtam, az idei megaesemény, a Secret Wars köré a Marvelnél már tavaly óriási reklámkampányt kezdtek építeni, így már láthattunk például jó párat a Csatavilágon helyet kapó realitások közül kedvcsináló képek formájában. Ezeket próbálom ehhez kapcsolódó bejegyzéseimben minél részletesebben bemutatni, hiszen az Újvilág is részt vesz majd a sztoriban, és nagy valószínűséggel kapcsolatba fog kerülni ezekkel a világokkal valamilyen formában.

Jómagam azonban messze nem vagyok szakértője az itt bemutatásra kerülő címeknek, sztoriknak és univerzumoknak, ezért előre is elnézést, ha valamit rosszul tudok – ilyenkor bátran javítsatok ki! Igyekeztem minél több forrásból utánanézni az adatoknak, hogy ne valljak szégyent, és csak remélni merem, hogy sikerült. Ma Pókemberen a sor, hogy ellátogassunk vele egy alternatív valóságba, ahol még nem ért véget a házassága: ez a The Amazing Spider-Man: Renew Your Vows!

INNENTŐL KOMOLY SPOILERVESZÉLY JELENLEG FUTÓ, MAGYAR NYELVŰ SOROZATOKKAL KAPCSOLATBAN IS!!!


Én szóltam.

01_38.jpg

Miről szólt?

A Renew Your Vows nem egy korábbi Marvel-sztorira utal, így ismét csak tippelni tudunk, hogy miről is lehet itt szó pontosan. Az előzetes szerint Peter Parker és Mary Jane Watson házassága körül forog majd ez a cím, úgyhogy koncentráljunk mi is erre.

Gwen Stacy halála után, miután Peter már túl volt a gyászon, beleszeretett addigi barátjába, Mary Jane-be, majd 1987-ben össze is házasodtak a The Amazing Spider-Man Annual 21. számában. Ezen a ponton kéne azt írnom, hogy „és boldogan éltek, míg meg nem haltak”, de jól tudjuk, hogy sajnos nem ez volt a helyzet.

02_37.jpg

A Marvel idővel úgy érezte, komoly teher Pókember karakterének a házassága, és csak ártottak neki a házas élettel. Gyakorlatilag végleg lekötötték egy szerető, de monogám kapcsolatban, megakadályozva így bármilyen további románcot Peter életében. Éveken át próbálták „kiszabadítani” Pókembert a házasság kötelékéből, és bevetettek a házastársi viszálytól kezdve a klónokon át mindent, de egyik megoldás sem tetszett sem a kiadónak, sem a rajongóknak.

Végül aztán betelt a pohár a Marvelnél, és merész lépésre szánták el magukat. A Civil War eseményei során Pókember felfedte valódi kilétét az egész világ előtt, amely egyenesen vezetett ahhoz, hogy egy bérgyilkos meglője May nénit. Peter nem bírta nézni, ahogy nénikéje élet és halál között lebeg, és a One More Day című sztoriban (amely J. Michael Straczynski utolsó története volt a The Amazing Spider-Man írójaként) elkeseredett döntést hozott.

Mivel nem maradt választása, egyezséget kötött magával Mephistóval, hogy így mentse meg May néni életét. Cserébe Mephisto újraírta a teljes történelmet úgy, hogy Peter és Mary Jane sosem házasodtak össze. Senki nem emlékezett kettejük közös életére, ám ugyanakkor Pókember valódi kiléte is ismét titok lett mindenki számára.

Magyarul is megjelent?

Igen, Peter és Mary Jane esküvője például az alábbi, 1994-es kiadványban olvasható:
A Csodálatos Pókember
#62

A One More Day pedig épp múlt hónapban vette kezdetét Még egy nap címmel az alábbi kiadványban:
A Hihetetlen Pókember
2014/6.

thb1.jpg        thb2.jpg

Milyen volt a fogadtatása?

Rossz. Nagyon rossz. A One More Day talán az elmúlt évtized legnegatívabb visszhangját kiváltó Pókember-sztorija volt. Még maga az író, Straczynski is próbálta elhatárolni magát tőle. Egyértelműen a kiadó döntését tükrözte az egész történet, ezáltal rendkívül erőltetett lett az egész – és mindez meglátszott a végső minőségen. Senki sem szerette, okkal.

05_33.jpg

Elhunyt valaki?

Nos, ha Peter és Mary Jane házasságának megszűnését „halálként” értelmezzük, akkor igen. Sőt, ott van még az a vörös hajú kislány is, akinek az alakját felvette Mephisto, és miután az egyezsége Peterrel megköttetett, felfedte, hogy a kislány Peter és Mary Jane gyermeke lett volna, ha együtt maradtak volna. Az egyezség után persze már sosem születhetett meg.

Hosszú távú következmények

A One More Day hatásai a mai napig érvényben vannak. Ugyan magát a sztorit szinte mindenki tiszta szívből gyűlöli, az utána következő történetek már annál népszerűbbek. Peter és Mary Jane házasságának eltörlése után kezdetét vette a Brand New Day, benne pár rövidebb, inkább az alapokhoz visszanyúló, igen pozitív fogadtatást kapott Pókember-sztorival. Aztán jött a Big Time, teli gonosztevőkkel és vendégszereplőkkel, és az új író, Dan Slott azóta is sikeresen egyengeti a falmászó útját.

06_28.jpg

Secret Wars

Az Adam Kubert által rajzolt előzetes egyértelműen a The Amazing Spider-Man Annual 21. számának borítóját idézi fel, legalábbis ami a hátteret illeti. Peter és Mary Jane mellett egy vörös hajú kislány is ott figyel a képen, aki talán épp az a soha meg nem született gyermeke a párnak, akinek az alakját Mephisto felvette. Ezek alapján a Renew Your Vows feltehetően egy alternatív jövőben játszódhat majd, ahol Peter és Mary Jane még mindig házasok, és már egy közös lányuk is van.

A kedvcsináló videó és a lenti térkép még azt is felfedik, hogy ez a világ a „The Regency” elnevezésű, 8-as számmal jelölt területre kerül majd de hogy ez a név mire utal, arról fogalmam sincs. Próbáltam még nyomozni a Marvel honlapján, az interaktív Csatavilág-térképükön is, de csak annyival lettem okosabb, hogy egészen hamar, már február 3-án várható egy olyan ütközés, amely érinti ezt a realitást. Akkor talán fény derül erre a rejtélyre.

Mindenesetre érdekes, hogy annyi küzdelem után, hogy szétszakítsák Petert és Mary Jane-t, most újra felvillan a lehetősége annak, hogy talán ismét egymásra találnak még ha csak egy alternatív realitásban is. Vajon mit szól majd ehhez a klasszikus Peter?

battleworld_thb.jpg

A The Amazing Spider-Man: Renew Your Vows az előzetes szerint idén nyáron kezdődik vagy kap majd szerepet, a Secret Wars pedig májusban indul.

Erről ennyit, de hamarosan újabb világot mutatok be nektek!

(Elsődleges forrás: Comicbook.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr897117087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása