The All-New, All-Different Avengers

Na, ki csatlakozik a Bosszú Angyalaihoz?

2015. március 26. - The_Maniac

Pár napja megtudhattuk, hogy mely sorozatok fognak megszűnni a Secret Wars eseményei miatt, de már akkor is írtam, hogy azért kezeljétek óvatosan ezeket a „megszűnéseket”, hiszen a Marvelnél bevett szokás mostanság az egyes képregények befejezése, majd újraindítása új címmel, új számozással, új mindennel. Nos, a listán akkor ott volt több Avengers cím is, és elég nyilvánvaló volt, hogy legalábbis egy azok közül biztosan újraindul majd valamilyen formában, hiszen az új Marvel-univerzum sem maradhat Bosszú Angyalai nélkül. Így is lesz, ez most már hivatalos: a Secret Wars utáni világban startol a The All-New, All-Different Avengers! Huh, ennél rövidebb címet nem adhattak volna neki…?

Sőt, az 1. szám (vagy sokkal inkább a 0. szám, afféle felvezetés) már május 2-án megjelenik, ráadásul teljesen ingyen hozzáférhető lesz a Free Comic Book Day keretein belül. Így tehát tulajdonképpen már a Secret Wars előtt láthatjuk, mit tartogat a távolabbi jövő, azaz a Csatavilág utáni Marvel-univerzum, amelyben a klasszikus Marvel-univerzum és az Újvilág már összeolvadt. És hogy kik lesznek az új csapat tagjai? Katt tovább, és megtudjátok…

01_60.jpg

Bizony, középen nem mást láthatunk, mint Miles Moralest, az újvilági Pókembert! Ezzel már teljesen és végérvényesen biztossá vált, hogy Miles túléli a Secret Wars eseményeit, és nem sokkal utána magához a Bosszú Angyalaihoz is csatlakozni fog.

A borítón helyet kapott persze a többi csapattag is: Thor (az új, női verzió), Amerika Kapitány (szintén az új változat Sam Wilson személyében), Vízió, Vasember (de még nem tudni, kit rejt a páncél…), Ms. Marvel (ő is új, de bevallom, még nem volt hozzá szerencsém), valamint Nova (valószínűleg ő is a karakter legújabb változata). Feltehetően a három fiatal, azaz Pókember, Ms. Marvel és Nova egyfajta junior osztagot képeznek majd a csapaton belül a négy felnőtt irányítása mellett. A sorozat írója egyébként Mark Waid lesz, a rajzolója pedig Mahmud Asrar.

Nos? Vélemények?

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr287307332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szujó Norbert 2015.03.27. 06:20:00

Nekem egyelőre tetszik a dolog. Jó kis csapat!

Mad Mind 2015.03.27. 08:51:27

Nekem már nem jönnek be ezek az új polkorrekt hősök.
süti beállítások módosítása