Új megjelenés! Szinte elviselhetetlen ez az állandó várakozás, és pont a legjobb minisorozatoknál… Ahogy a Secret Wars több mellékszála (sőt, maga a Secret Wars is), a Thors sem kerülhette el sötét sorsát, hogy eltolják egyik számának a megjelenését. Így történhetett, hogy az eredetileg augusztusra meghirdetett harmadik fejezet csak ezen a héten, azaz szeptember elején érkezett meg. Nem tudom, mi van mostanság a Marvelnél, de ami a megjelenési határidők betartását illeti, abban a tekintetben szerintem a Secret Wars egyértelmű bukás, még ha a sztori és a legtöbb hozzá kapcsolódó minisorozat egész jól is sikerült. Milyen kár érte…
Szerencsére ha túltesszük magunkat ezen a malőrön, és csak magára a képregényre koncentrálunk, akkor máris szebben fest a helyzet. Ahogy az első két szám esetében, úgy most sem lehet okunk panaszra, legalábbis ha bejön ez a krimis, nyomozós stílus, amelyben a harcok csak másodlagos fontosságúak, és csak néha-néha kapunk akciójelenetet. Ezúttal már egy főgonosz (már ha tényleg ő a főgonosz…) is bekapcsolódik a cselekménybe Loki személyében – hiszen egy valamirevaló Thor-történet (vagy thorténet, ha úgy tetszik) sem születhet nélküle. Katt tovább, és lássuk, ezúttal miben mesterkedik!
THORS #3
Univerzum: Csatavilág
Fejezetcím: The Thunder Room
Írta: Jason Aaron
Ceruzarajz: Christopher Sprouse és Goran Sudžuka
Borító: Christopher Sprouse
Alternatív borítók: Dale Keown és Ryu Moto
• A brutális és rejtélyes gyilkosságok sorozata után a Thor-osztag végre behozott egy gyanúsítottat kihallgatásra: Lokit!
• De vajon hogyan lehetne kihúzni az igazságot a Hazugságok Hercegéből?
• Az újvilági Thor hamarosan megtudja…
Megvan tehát az egyre bonyolódó ügy első komoly gyanúsítottja: Loki. Nincs más hátra, mint a kikérdezés, ám a Hazugságok Hercege és a Cselszövés Istene nem adja olyan könnyen az információkat, még egy olyan profi Thornak sem, mint főhősünk. Akaratlanul is A Sötét Lovag számomra egyik legemlékezetesebb jelenete ugrott be erről a számról, amikor is Batman Jokerből próbál valami érdemlegeset kihúzni szintén egy kihallgatóban – ugyanolyan sikertelenül, mint itt Thor Lokiból. Ahogy a filmben is imádtam azt a pár percet, úgy most is odáig voltam ezért a néhány oldalért.
Pedig ha csak a felszínt nézzük, egy elég klisés és unalmas számot kapunk. Egy rendőr (jelen esetben egy Thor) próbál kihallgatni egy gyanúsítottat, akárcsak abban a több ezer krimiben, amit már korábban láthattunk / olvashattunk máshol, és kettejük párbeszéde teszi ki a fejezet nagy részét. Ennyi. Mégis, Aaron olyan jól eltalálta a karaktereket, és annyi feszültséget csempészett a még mindig megoldatlan rejtélybe, hogy nekem magasan ez lett a heti kedvencem, nem is kérdés. Kevés olyan izgalmas és pörgős beszélgetést olvastam mostanság, mint Thor és Loki szópárbaja.
Azért arra is gondoltak, akit nem fog meg csak és kizárólag egy kihallgatásos jelenet, így a képregény második felében kapunk némi akciót is a Holtföldeken, ahol a gyilkosságok ügye egészen új, brutális szintre emelkedik. Nem a hörgő élőhalottak jelentik itt a fő veszélyt, de ezúttal nem fogok lelőni egyetlen poént sem az utolsó oldalakról. Érdemes elolvasni, a meglepetés óriási lesz, higgyétek el!
Aaron tehát tökéletesen adagolja a cselekményt, kapunk ilyet is, olyat is, de közben csaknem lerágjuk a körmünket, hogy mi lesz vajon ennek az egésznek a végkimenetele. Ahogy az újvilági Thor, úgy mi, az olvasók is egyre inkább összezavarodunk, és érezzük, hogy valami nagyon nincs rendben, de még nem tudjuk pontosan megmondani, mi. Ez a feszült bizonytalanság adja a sztori gerincét, amely rajzok terén sem marad el a korábbi számoktól, és most már talán az sem olyan feltűnő, hogy Sprouse és Sudžuka ketten hozták össze a képkockákat, megosztozva a munkán. Én a magam részéről most meg sem tudnám mondani, mikor melyikük rajzolt éppen.
Szinte lehetetlen lenne megjósolni, hogyan zárul majd a történet a jövő hónapra ígért fináléban, de azt biztosra veszem, hogy nem fogunk unatkozni. Ha csak egyetlen minisorozatot olvastok végig a Secret Wars ideje alatt, ez legyen az! Négy és fél Mjölnir az ötből, de csak azért, mert a megjelenés elcsúszása miatt azért még mindig morcos vagyok.