Ultimate War – Újvilági események II.

Az X-Men a Különítmény ellen

2014. november 27. - The_Maniac

Itt az idő, folytatódik az újvilági események bemutatása – méghozzá az Ultimate War című minisorozattal! Örültök, igaz? A főszereplőink ezúttal az X-Men és a Különítmény tagjai lesznek, és bár igaz, hogy ez a sztori korábban jelent meg, mint az első részben bemutatott Ultimate Six, mégis úgy éreztem, jobb, ha csak az Ultimate X-Men összefoglalója után kerítek sort erre.

Mivel mind az X-ek, mind a Különítmény szülőatyja Mark Millar volt (Brian Michael Bendis mellett az Újvilág kezdeti éveinek másik nagy neve), nem véletlen, hogy a két csapatot összeeresztő minit is ő írta. Szervesen kapcsolódik tehát ez az esemény is mind az X-Menhez, mind a Különítményhez bár inkább az előbbihez, így nem is meglepő, hogy később, gyűjteményes kötetben már az Ultimate X-Men részeként jelent meg (akárcsak az Ultimate Six az Ultimate Spider-Man részeként). Ez persze megint felveti a kérdést, mennyire tekinthető az Ultimate War önálló, külön minisorozatként működő eseménynek, és a bejegyzésben erre is kitérek majd, úgyhogy akit érdekel, annak katt tovább!

ULTIMATE WAR

Mikor és hol jelent meg?

2002 decemberétől 2003 februárjáig az alábbi kiadványokban:
Ultimate War #1-4 – Mark Millar / Chris Bachalo

És magyarul?

Sajnos nem jelent meg.

Miről szólt?

Magneto visszatért, és újfent háborút hirdetett az emberiség ellen. A S.H.I.E.L.D. úgy gondolta, az X-Men tagjai összejátszottak vele, és ezért rendezték meg a halálát, így Nick Fury és a Különítmény ellenségként támadt a csapatra. Charles Xaviert elfogták, míg a többi X kénytelen volt menekülni és bujkálni. Higanyszál és a Skarlát Boszorkány apjuk haragja elől a S.H.I.E.L.D.-hez menekültek, és csatlakoztak a Különítményhez.

Kik szerepeltek benne?

X-Men

  • Bestia / Hank McCoy
  • Kolosszus / Pjotr Nyikolajevics Raszputyin
  • Jean Grey
  • Kitty Pryde
  • X Professzor / Charles Xavier
  • Vihar / Ororo Munroe
  • Rozsomák / Logan / James Howlett
  • Jégember / Bobby Drake

Különítmény

  • Amerika Kapitány / Steve Rogers
  • Thor
  • Higanyszál / Pietro Lensherr
  • Skarlát Boszorkány / Wanda Lensherr
  • Vasember / Tony Stark
  • Darázs / Janet Pym
  • Fekete Özvegy / Natalia Romanova
  • Sólyomszem / Clint Barton

Mutáns Testvériség

  • Buldózer / Cain Marko
  • Agymester / Jason Wyngarde
  • Vadóc / Marian Carlyle
  • Magneto / Erik Lensherr
  • Varangy / Mortimer Toynbee
  • Eltűnő
  • Meghajtó

S.H.I.E.L.D.

  • Nick Fury

Professzor Grey
Moira MacTaggert

Elhunyt valaki?

Nem, de az X-Men és a Különítmény nem aprózták el az összecsapásukat, volt itt minden, és a végén Xavier a S.H.I.E.L.D. fogságába esett.

Hosszú távú következmények

Tény és való, hogy a sztori mind az X-Men, mind a Különítmény életében fontos változásokat hozott. X Professzor a S.H.I.E.L.D. fogságába került, az X-Men maradéka pedig kénytelen volt körözött terroristákként bujdosni mind a kormány, mind a Mutáns Testvériség elől, míg a Különítményhez ekkor csatlakozott Higanyszál és a Skarlát Boszorkány, akik itt még nem kaptak annyira nagy szerepet, de később, a The Ultimates köteteiben annál inkább. Magneto ezalatt vígan kihasználhatta azt, amíg a mutánsok és a S.H.I.E.L.D. egymást gyepálták, és kis híján végső győzelmet is aratott, de az Ultimate X-Men következő történetében aztán vele is elbántak. Fontos fordulat még, hogy Jégember visszatért az X-Menhez, ugyanis ekkor a szülei éppen távol akarták őt tartani tőlük, mondván, hogy őt óvják ezzel, ám szerencsére Bobby nem hallgatott rájuk – bár így egy időre a többi mutánssal együtt ő is üldözötté vált.

Egyéb érdekességek

A Különítményt még az eredeti felállásban láthattuk a sorozatban, Óriás kivételével minden akkori tag jelen volt.

Ahogy már írtam, az X-Menből a sztori elején hiányzott Jégember, de a végére visszatért közéjük, viszont hiányzott még Küklopsz is, akit ekkor épp halottnak hittek. Egy vadföldi küldetésükön Rozsomák hagyta őt lezuhanni egy szakadékba, ám Scott túlélte, és később visszatért.

Ebben a miniben látjuk először Jean Grey apját, aki itt még jólelkű professzorként jelenik meg, és minden áron védelmezi lányát és az X-eket. Jóval később, az Ultimate X-Men 96. számában viszont egy szigorú, sőt gonosz szülőként bukkan fel, aki valósággal terrorizálta Jeant gyerekkorában, amíg el nem hunyt.

Itt derül ki az is, hogy Amerika Kapitány és Rozsomák együtt harcoltak a II. világháborúban, és hogy Rozsomák eredeti neve James Howlett.

Összegzés

Kezdjük a legnagyobb negatívummal, amely szinte egy az egyben ugyanaz, mint az Ultimate Six esetében: nem vagyok benne biztos, hogy szükség volt ehhez a sztorihoz külön minisorozatra, hiszen tökéletesen működött volna az Ultimate X-Men részeként is (és akkor nagy valószínűséggel magyarul is olvashattuk volna az Újvilág: X-Men fejezetei között). Ami viszont mindenképp dicséretes, hogy nem húzták annyira, mint a hétrészes Ultimate Six-et, és négy rész alatt lezavarták az egészet feltételezem, a legtöbb rajongót úgyis érdekelt inkább a történet utóhatása, azaz a kormány elől menekülő és bujkáló X-ek sorsa.

Eseménynek is nyugodtabb szívvel nevezem ezt a minit, mint az Ultimate Six számait, hiszen tényleg kihatott mind az X-Men, mind a Különítmény további történeteire, illetve a két csapat kapcsolatára egymással, és így végső soron az Újvilág jókora szegletére. Olyan mély nyomot azért nem hagyott bennem a sztori, annak ellenére, hogy nagyjából minden a helyén volt, habár Chris Bachalo rajzaival engem a világból ki lehet kergetni. Tudom, tudom, sokan szeretik, de én nagyon nem, ez van.

Kap tőlem három és fél X-jelet az ötből.

x.jpg

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr166937589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása