A készülő F4-film közel áll majd az Újvilághoz

A karakterek eredettörténetét az Ultimate sorozatról mintázzák

2014. december 04. - The_Maniac

Nap mint nap kapunk újabb és újabb híreket olyan készülő Marvel-filmekről, mint a Bosszúállók: Ultron kora vagy az X-Men: Apokalipszis (és most a Marvel-filmeket a tágabb jelentésében értelmezem, azaz minden olyan filmet ideveszek, amelyek Marvel-képregények alapján készültek/készülnek, nemcsak a Marvel Studios filmjeit), de az új Fantasztikus Négyes-filmről csak néha-néha csepegtetnek nekünk infókat, és az a kevés, amit kaptunk, sem nyerte el eddig igazán a rajongók tetszését.

A napokban végre megtudtunk egyet s mást a jövőre bemutatásra kerülő film főszereplőinek eredettörténetéről. És hogy miért tartozik ez a hír egy Ultimate-bloghoz? Nos, mert úgy tűnik, a karakterek eredete egészen közel áll majd ahhoz, amit anno az Ultimate Fantastic Four oldalain olvashattunk. A készítők teljesen újra kívánják értelmezni a Négyes történetét, akik majd egy veszélyes, alternatív univerzumba teleportálnak, ahol megrázó módon, teljesen átalakul a testük. Ezután egy korábbi barátjuk ellen kell küzdeniük, aki hamar az egyik legnagyobb ellenségükké válik. Ismerős, igaz? Az újvilági F4 és Fátum is ugyanígy szerezték a képességeiket, amikor egy balul elsült kísérlet során átkerültek az N-zónába, majd onnan vissza.

Szerintetek jó ötlet, hogy az új film inkább az újvilági gyökerek felé nyúl majd? Elképzelhető, hogy kapunk végre egy igazán jó F4-mozit, vagy ez a projekt már most felejtős nektek?

negy.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr856957465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása