Új megjelenés! E heti utolsó új megjelenésünk ismét a Spider-Verse eseményeibe kalauzol minket, méghozzá az egyik mellékszál, a Scarlet Spiders legújabb számába. Mint emlékezhettek, legutóbb, az első fejezet bemutatásakor összességében elégedett voltam a minisorozat addigi alakulásával, és azt kell mondjam, ezúttal sem csalódtam – bár tegyük hozzá, hogy Jessica sajnos most jóval kevesebb szerepet kapott.

Fogalmam sincs, milyen befejezést szánnak majd ennek a dimenziókon átívelő gigaeseménynek, de tény, hogy eddig a fővonalban és a mellékszálakban is többnyire tisztességes munkát végeztek az írók és rajzolók egyaránt, úgyhogy egyelőre úgy tűnik, egy élvezetes, emlékezetes történet kerekedhet ebből az egészből. Hogy végül Milesra és Jessicára milyen sors vár, azt még nem tudhatjuk, és ezzel a számmal sem leszünk okosabbak ezt illetően, de sebaj: folytassuk Kaine, Ben Reilly és a mi Fekete Özvegyünk kalandját!

SCARLET SPIDERS #2

Univerzum: Marvel-multiverzum
Fejezetcím: The Other
Írta: Mike Costa
Ceruzarajz: Paco Diaz
Borítórajz: David Nakayama

• A SPIDER-VERSE FOLYTATÓDIK!
• A Vörös Pókok egyre mélyebbre hatolnak Jennix sötét birodalmába, és nem is sejtik, milyen barátok vagy ellenségek várnak még rájuk!
• Színre lép egy klasszikus Pókember is, de nem úgy, ahogy gondolnátok… és lehet, hogy ezt már a Vörös Pókok sem fogják túlélni!

Mi sem bizonyítja jobban egy nagy képregényes esemény sikerét, mint az, amikor a fővonal mellett a mellékszálak is elég élvezetesek ahhoz, hogy elolvassuk őket. Az már más kérdés, hogy mikor melyiknek sikerül egy teljes, önmagában is érthető sztorit összehoznia – általában túl erősen kötődnek az esemény fősodrához, hogy ez összejöjjön nekik. Ugyanez a helyzet a Scarlet Spiders számaival: mindenképp csak ajánlani tudom a Spider-Verse kedvelőinek, de azoknak semmiképp, akik nem ismerik a The Amazing Spider-Man oldalain futó esemény részleteit.

Az író, Mike Costa továbbra is derekasan helytáll a három klón-pók minisorozatában az Örökösök klóngyártó világának sötét mélyén. Klónok a klónok ellen, és persze hőseink között van még mindig az Újvilág Fekete Özvegye, Jessica Drew is – bár ezúttal nem ő van a központban, hanem Kaine, a klasszikus Marvel-univerzum Vörös Pókja. Mellette itteni ellenségükről, Jennixről is kicsit többet tudunk meg, és a fejezet végére az Örökösök egyik legérdekesebb és legelvetemültebb tagjaként tekinthetünk rá, akinek a módszerei finoman szólva is betegesek.

Újvilági rajongóként nekem nyilván Jessica marad a legizgalmasabb karakter a póktrióból, de ettől függetlenül most nem bántam, hogy kicsit háttérbe húzódott, átadva a terepet Kaine-nek és Reillynek. Kettejük interakciói valódi fénypontok Costa írásában, és ugyan nem ismerem őket, de úgy érzem, jól elkapta mindkettejüket, ahogy legutóbb is. Ezek a pókok szöges ellentétei egymásnak, egészen másképp látják a világot, és teljesen más megoldást keresnek egy-egy problémára, de mégis, az ellentéteik nem akadályozzák őket a küldetésük végrehajtásában. Jól kiegészítik egymást, és csak épp annyira vannak jelen a különbségek a hozzáállásukban, amennyire kell, hogy a karakterdráma ne menjen az akció kárára (és erre sajnos szükség van, hiszen már csak egyetlen szám van hátra a sztorijukból, nincs idő a lelkizésre).

Paco Diaz rajzai biztos sokaknak nem jönnek be, de én továbbra is csak méltatni tudom őket, és egyre inkább érzem, hogy a stílusa kiválóan passzol ehhez a sötét, futurisztikus világhoz. Az akciójelenetek tényleg dinamikusak, és minden egyes ütésnek és rúgásnak súlya van, érződik az erő a karakterek mozgásában. Diaz emellett az apróbb részletekre is figyel, egy pillanatig sem érződik elkapkodottnak egyetlen képkockája sem. Talán Johnny Storm lángteste egy kicsit furának tűnhet, de ez minden, amibe hirtelen bele tudnék kötni.

Ahogy a narrátor az 1. számban Jessicát mutatta be, most Kaine-nel teszi ugyanezt, és bár ezúttal sem rosszak ezek a beékelődő szövegdobozok, azért valahogy mégis másként hatottak. Nem tudom, valahogy sablonosabbak voltak, kevésbé vittek közelebb Kaine-hez, de lehet, hogy ez az én hibám, hiszen őt nem ismerem annyira, mint az újvilági Fekete Özvegyet. Volt itt a narrációban költészet, meg Kaine belső dühe, de ettől inkább csak sablonosabb lett a karakter a szememben.

Mindent egybevetve ez a szám sem lett rosszabb az előzőnél, de igaz, hogy jobb sem. Kell a Spider-Verse ismerete, igen, de ha az megvan, szerintem mindenkinek megér egy próbát. A négy Vörös Pók-fejet ezúttal is kiérdemelte.