Divided We Fall / United We Stand – Újvilági események XI.

Egységben az erő?

2015. április 15. - The_Maniac

Kisebb kihagyás után folytatom az újvilági események bemutatását, és bármilyen hihetetlen, ezúttal már a 11. sztori van soron. A harmadik korszakból legutóbb kielemeztem a Spider-Men fejezeteit, most pedig egy hosszabb, három sorozaton is átívelő történet következik a Divided We Fall / United We Stand személyében. Aki olvasta, tudhatja, hogy ugyan két címről van szó, a kettő mégis egyetlen nagy eseményt mesélt el, amelyben az Újvilág szinte minden hőse részt vett, sőt, kaptunk egy rakás új karaktert is.

Brian Michael Bendis, Brian Wood és Sam Humphries közös projektje egyaránt bővelkedett pozitívumokban és negatívumokban, ám mivel az egész három szálon futott az Ultimate Comics: Spider-Man, Ultimate Comics: X-Men és Ultimate Comics: The Ultimates számaiban, ezért képtelenség lenne minden részletre kitérni, legalábbis egyetlen bejegyzésben. Még arról is külön vitanapot tarthatnánk, hogy együtt vagy külön-külön kellene-e értékelnem a három sorozatban bemutatott eseményt, de én az egyszerűség kedvéért maradtam az eredeti elképzelésemnél, és egybegyúrtam mindent, ami Divided We Fall vagy United We Stand címmel jelent meg ebben az időszakban. Katt, és ti is láthatjátok, hogy sikerült a dolog!

DIVIDED WE FALL / UNITED WE STAND


Mikor és hol jelent meg?

2012 augusztusától 2012 decemberéig az alábbi kiadványokban:
Ultimate Comics: Spider-Man #13-18 – Brian Michael Bendis / David Marquez és Pepe Larraz
Ultimate Comics: X-Men #13-18 – Brian Wood / Paco Medina, Carlo Barberi, Reilly Brown és Agustin Padilla
Ultimate Comics: The Ultimates #13-18 – Sam Humphries / Billy Tan, Timothy Green és Luke Ross

És magyarul?

Sajnos nem jelent meg.

dwf.jpg

Miről szólt?

Az Egyesült Államok elnökének halála után Amerika Kapitány hadba hív mindenkit, hogy küzdjenek a kormányt megtámadó Hidra ellen, miközben Washington romokban hever, az Őrök pedig lassan elfoglalják az országot. A háború végül a Különítmény és a S.H.I.E.L.D. javára dől el: a háttérben ármánykodó Modit legyőzik, a Hidra megmaradt tagjai pedig kénytelenek visszavonulni. Az új elnök végül maga Amerika Kapitány lesz. Kitty Pryde eközben a teljes mutáns fajt próbálja megmenteni az Őrök elől, hogy aztán beteljesüljön a sorsa, és a mutánsok egyik legfőbb vezetője legyen.

Kik szerepeltek benne?

Pókember / Miles Morales
Nick Fury
Mach-2 / Nomi Blume
Burok / Paige Guthrie
Fekete Doboz / Garabed Bashur
Omega Kölyök / Quentin Quire
Páncél / Hiszako Icsiki
Link / Shola Inkosi
Psziché / Betsy Braddock (imposztor)
Zéró / Kenji Uedo
Jean Grey
Hadiösvény / James Proudstar
Növényember / Sam Smithers

Különítmény

  • Amerika Kapitány / Steve Rogers
  • Sólyomszem / Clint Barton
  • Vasember / Tony Stark
  • Thor
  • Póknő / Jessica Drew
  • Fekete Özvegy / Monica Chang
  • Láthatatlan Nő / Sue Storm
  • Sólyom / Sam Wilson

X-Men

  • Kitty Pryde
  • Jégember / Bobby Drake
  • Jimmy Hudson
  • Vadóc / Marian Carlyle
  • Fáklya / Johnny Storm
  • Vihar / Ororo Munroe

S.H.I.E.L.D.

  • Marvin Flumm
  • Hadigép / James Rhodes
  • Cassandra Lang

Modi
William Stryker
Carol Danvers
Jefferson Davis
Rio Morales
Maria Hill
Ganke Lee
May Parker
Gwen Stacy
Mary Jane Watson
Anthony

Elhunyt valaki?

A legjelentősebb elhalálozás a háttérben ténykedő főgonoszé, Modié volt, de mellette még rengetegen vesztek oda a véres és hosszú harcokban. A főbb karakterek ellenben mind megúszták.

Hosszú távú következmények

Mivel az egész esemény három szálon zajlott három sorozatban, ezért az a legkézenfekvőbb, ha a hosszú távú következményeket is a három főbb vonal szereplői szemszögéből mutatom be. Íme:

Pókember: Talán őt érintette a legkevésbé a sztori. Magából a harcokból persze ő is kivette a részét, nem is kicsit, ez nem kérdés, viszont nagy változások nem történtek az életében az események hatására. Fury, a S.H.I.E.L.D. és a Különítmény több ízben is elismerték Miles képességeit, és végre elkezdték egyenrangú hősként kezelni a fiút, de nagyjából ennyi.

X-Men: Amellett, hogy megismertünk egy rakás új, fiatal mutánst, akik a későbbiekben is fontos szerepet töltöttek be a cselekmény alakulásában, Kitty Pryde előlépett a teljes mutáns faj vezető egyéniségévé. Ahogy az persze ilyenkor lenni szokott, eleinte nem mindenki ismerte őt el vezetőnek, és ez nem kevés konfliktushoz vezetett az eseményt követő utópiai sztorikban, melyek aztán a World War X során csúcsosodtak ki.

Különítmény: Amerika Kapitány lett az Egyesült Államok új elnöke – kétségkívül ez nemcsak a Különítmény vonalának, de az egész esemény legizgalmasabb és legnagyobb visszhangot kiváltó következménye. Idővel persze Steve lemondott, de addig is kinevezte Monica Changot a S.H.I.E.L.D. vezetőjévé, majd az ország újjáépítésében vetette be minden erejét és elnöki hatalmát, hogy helyes irányba terelje népét. Sajnos a legfőbb ellenség, a Hidra sosem tűnt el teljesen, és még a mai napig is az Újvilág egyik legkomolyabb fenyegetésének számítanak, bár megmaradt tagjai már csak a háttérből ténykednek. De legalább Modival végeztek.

Egyéb érdekességek

Ebben a sztoriban találkozott először Miles May nénivel, Gwennel és Amerika Kapitánnyal.

Carol Danverst az Egyesült Államok kormányának kabinetfőnökeként látjuk viszont. Rövid idő alatt Nick Fury ugyanarra a sorsra jutott, mint ő, azaz mindkettejüket leváltották a S.H.I.E.L.D. éléről.

Vasember újfent új páncéllal bukkan fel ebben a sztoriban, amely leginkább az eredeti, a The Ultimates első két kötetében használt páncélra emlékeztet.

Kitty Pryde ebben a sztoriban veti le végleg a Csuklya vörös álruháját, és átvált egy modernebb, teljesen fehér öltözetre.

Összegzés

Két cím, melyek egyetlen, összefüggő sztorit takarnak, viszont három különböző szálon futnak – röviden így lehetne összefoglalni a Divided We Fall és a United We Stand fejezeteit. A Death of Spider-Man után ismét egy olyan eseményt kaptunk, amely nem külön minisorozatban, hanem az aktuális sorozatokon belül jelent meg, ám ahogy annál is, ezúttal sincs túl szoros kapcsolat a három képregényben zajló történet között. A háttér persze azonos, az egész országot fenyegető veszély mindenhol jelen van, de lássuk be: ha valaki csak egy újvilági sorozatot olvasott ekkoriban a három közül, az is tökéletesen képben lehetett a másik kettő ismerete nélkül is. Most az összegzésemben is kénytelen leszek a három sorozat különböző szemszögéből vizsgálni a sztorit.

Ultimate Comics: Spider-Man – Miles Morales életének első komolyabb kalandja, amelyen keresztül Bendis remekül érzékeltette, hogyan próbál megbirkózni egy tapasztalatlan fiú az országát sújtó katasztrófával. Bár véleményem szerint a Divided We Fall / United We Stand a sorozat leggyengébb sztorija, Bendis még ezzel együtt is tudta tartani a magas színvonalat, ha nem is olyan magasat, amilyet megszoktunk. Kicsit erőltetett volt Pókember bevonása ebbe az egészbe, Miles szerintem még nem állt készen egy ilyen horderejű eseményre, és tény, ami tény, az ő szempontjából nem is volt igazán komoly hatása a sztorinak.

Ultimate Comics: X-Men – Brian Wood éppen ezzel az eseménnyel vette át a sorozatot Nick Spencertől, és emlékszem, akkoriban kicsit féltem, hogy túl nagy falat lesz neki rögtön kezdésnek egy címeken átívelő sztori, de szerencsére kellemesen csalódtam. Sötét időszak volt ez a mutánsok számára, és Wood szinte tökéletesen át tudta adni ezt az elkeseredett hangulatot minden egyes fejezetben. Az események pörögtek, a karakterábrázolás nekem nagyon bejött, a temérdek új, többnyire izgalmas szereplő pedig szintén rengeteget dobott a történeten. Nem egyszer láttunk már az Újvilágban vagy a klasszikus Marvel-univerzumban a mutánsok üldöztetéséről szóló sztorikat, de talán még sosem érződött az egész annyira valósnak, mint Woodnál. Le kalappal!

Ultimate Comics: The Ultimates – Ha választanom kéne, hogy a három sorozat közül melyik a legfőbb szál a Divided We Fall / United We Stand cselekményét illetően, az kétségkívül az Ultimate Comics: The Ultimates lenne. Ez sajnos korántsem jelenti azt, hogy ez is sikerült volna a legjobban, bár Sam Humphries beleadott apait-anyait, de nekem még így is nagyon hiányzott a Hickman-féle Különítmény. Itt láthatjuk a teljes képet, a Hidra fenyegetését, az egész ország sorsának alakulását, és persze a legfontosabb következményt: Amerika Kapitány elnökké választását. Tény, hogy ennyi politikai machináció és szuperhősi akció összevegyítése egy ilyen gigantikus eseményben nem könnyű feladat, és a végeredmény egyáltalán nem borzalmas, de azért Humphries többet is kihozhatott volna ebből az egészből – főleg, ha belegondolok, mit alkotott volna ugyanebből az ötletből a The Ultimates első két kötetének idejében Millar vagy persze Hickman…

És ennyi. Egyben értékelni az egészet tényleg lehetetlen lenne, hiszen a három író háromféle megközelítése az eseményhez teljesen más, ahogy ezt feljebb is olvashattátok. Ez pedig egyben a sztori legkomolyabb problémája is: ez nem egy különálló esemény, hanem a három sorozat saját verziója ugyanarra a két címre. Lehet, hogy jobban jártam volna, ha teljesen külön kezelem őket én is három különböző bejegyzésben, nem tudom. Ugyanakkor az mindenképp dicséretes, hogy a Marvel ezzel a sztorival ismét megpróbált élesebb különbségeket teremteni az Újvilág és a klasszikus univerzum között: Amerika Kapitány elnök lett, a mutánsok pedig Kitty Pryde vezetése alatt próbáltak boldogulni. Ha másért nem is, ezekért a fordulatokért érdemes tenni egy próbát a Divided We Fall / United We Stand fejezeteivel.

Végszóként: az Ultimate Comics: X-Men vonala szerintem kiváló, az Ultimate Comics: Spider-Man a szokásosnál picit gyengébb, de még így is élvezetes, az Ultimate Comics: The Ultimates ezen szakasza viszont meglehetősen izzadságszagúra sikeredett. Összességében három és fél Amerika Kapitány-pajzsot tudnék adni rá.

cap_1.jpg

Image hosted by servimg.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr667370440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása