Secret Wars-előzetesek – Augusztus

Nyár végén sem fogunk unatkozni

2015. május 20. - The_Maniac

Aki azt hitte, hogy a Marvel már biztosan nem indít több címet a Secret Wars eseményéhez kapcsolódóan a júliusi igencsak hosszú listához képest, az bizony nagyot tévedett. Nem elég, hogy augusztusban elindul végre a House of M, de még pár különálló képregény is megjelenik, amelyekből ugyan csak 1-1 szám készül, de mégiscsak a Titkos Háború egyre gyarapodó mellékszálait bővítik. Csak remélni merem, hogy legalább egy rövid bemutató vagy említés erejéig képes leszek mindet nyomon követni a nyári kánikulában – könnyen lehet, hogy idén csak a Csatavilágba megyek nyaralni, hogy tartani tudjam velük a lépést!

Akárhogy is, az előzetesekkel és borítókkal most még megbirkóztam, úgyhogy szokás szerint e hónapban is összedobtam nektek egy kis listát, hogy kedvetekre szemezgessetek az augusztusi kínálatból. A már megkezdett sorozatok és minisorozatok mind folytatódnak (van, amelyik már véget is ér), és mostanra talán már azt is sikerült eldöntenetek, melyik mennyire érdekel majd benneteket. Ha így van, kíváncsian várom a hozzászólásaitokat, már csak azért is, hogy esetleg annak fényében fókuszálhassak egy-egy kiadványra, hogy mekkora érdeklődés övezi azt. Rajta, katt tovább és válogassatok!

SECRET WARS #6

Írta: Jonathan Hickman
Ceruzarajz: Esad Ribic
Borító: Alex Ross
Alternatív borítók: Simone Bianchi, John Tyler Christopher, Esad Ribic és Babs Tarr

A VÉGSŐ HÁBORÚ!

a01.jpg

THORS #3

Írta: Jason Aaron
Ceruzarajz: Christopher Sprouse és Goran Sudzuka
Borító: Christopher Sprouse
Alternatív borító: Dale Keown

• A brutális és rejtélyes gyilkosságok sorozata után a Thor-osztag végre behozott egy gyanúsítottat kihallgatásra: Lokit!
• De vajon hogyan lehetne kihúzni az igazságot a Hazugságok Hercegéből?
• Az újvilági Thor hamarosan megtudja…

thors2015003-cover-f0a7d.jpg

SECRET WARS: SECRET LOVE

Írta: Michel Fiffe, Felipe Smith, Marguerite Bennett, Jeremy Whitley, Katie Cook és sokan mások
Ceruzarajz: Michel Fiffe, Felipe Smith, Kris Anka, Gurihiru, Katie Cook és sokan mások
Borító: David Nakayama

• VAJON TÚLÉLI A SZERELMÜK A VILÁGOK ÜTKÖZÉSÉT?
• ROBBIE REYES ÉS KAMALA KHAN!
• TYPHOID MARY, KAREN PAGE ÉS MATT MURDOCK!
• ÉS MÉG ENNÉL IS TÖBB TITKOS SZERELEM…

secretlove-cvr-flat-6afa9.jpg

AGE OF ULTRON VS. MARVEL ZOMBIES #3

Írta: James Robinson
Ceruzarajz és borító: Steve Pugh

HA CSAK A GYÁSZ ÉS A SEMMI MARAD… INKÁBB VÁLASZTOM A GYÁSZT!
• Hőseink szemben az ULTRONOK és ZOMBIK hordáival!
• HANK PYM kénytelen szembenézni alternatív mása teremtményével!
• A TÖKÉLETESSÉG birodalmában ULTRON egy olyan felfedezés küszöbén áll, amely alapjaiban rázhatja meg a CSATAVILÁGOT!

aoumarzom2015003-cov-2a182.jpg

RUNAWAYS #3

Írta: Noelle Stevenson
Ceruzarajz és borító: Sanford Greene

• A Tél Katonája a nyomukban van, így a Szökevények kénytelenek az 1872-es év vadnyugati világába menekülni!
• Valamint: Jubilee élete legnagyobb meglepetése!
• Molly pedig cowboykalapot szerez! (Nem gáz, ha azt mondjuk rá, „cukiság”?)

runawy2015003-coverrev-b76a0.jpg

MARVEL ZOMBIES #3

Írta: Si Spurrier
Ceruzarajz: Kev Walker
Borító: Ken Lashley

• A Holtföldek zombiktól hemzsegő tájain Elsa Bloodstone-t még egy könyörtelen gyilkos is üldözi, ám ő eltökélte, hogy kijut, és megmenti az életét a kezébe helyező gyermeket is.
• Csakhogy Elsa hamarosan rájön, hogy ez a gyermek nem éppen az, akinek (vagy aminek!) eddig mondta magát…

marzom2015003cov-col-51076.jpg

GHOST RACERS #3

Írta: Felipe Smith
Ceruzarajz: Juan Pablo Cuello Villanueva
Borító: Francesco Francavilla
Alternatív borító: Felipe Smith

KEZDŐDIK A VALÓDI HALÁLFUTAM!
• ROBBIE REYES: SZÖKEVÉNY!!!
• Vajon képes lesz az ÚJ SZELLEMLOVAS lekörözni elátkozott végzetét?
• És vajon miféle BOSSZÚT szabadít majd rá JOHNNY BLAZE, DANNY KETCH, ALEJANDRA BLAZE, SLADE és ZERO COCHRANE?

a04.jpg

STAR-LORD AND KITTY PRYDE #3

Írta: Sam Humphries
Ceruzarajz: Alti Firmansyah
Borító: Yasmine Putri

• A MARVEL-UNIVERZUMNAK vége!
• De Űrlord és Kitty Pryde szerelme ÖRÖK!

starlordkp2015003-cov-col-38a8b.jpg

INHUMANS: ATTILAN RISING #4

Írta: Charles Soule
Ceruzarajz: John Timms
Borító: Dave Johnson

• Fekete Villám ugyanazon a kihallgatáson esik át, amely során egy Szellemlovas meghalt az 1. számban. Vajon ő túléli?
• Az Ellenállás teljes erővel támadást indít Medúza uralma ellen!

inhattilan2015004-cov-88aa0.jpg

HOUSE OF M #1

Írta: Dennis Hopeless
Ceruzarajz: Marco Failla
Borító: Kris Anka
Alternatív borító: Jorge Molina

• A Magnus-ház irányít mindent, és a maga területén már minden ellenállást elfojtott. Magneto vasmarokkal uralkodik, míg gyermekei és unokái élik a nemesek életét – annak minden előnyével és hátrányával.
• De vajon Magneto uralma valóban mindenre kiterjed? Mi lesz egy olyan hódítóból, akinek már nincs mit meghódítania?

HOUSE OF M #2

Írta: Dennis Hopeless
Ceruzarajz: Marco Failla
Borító: Kris Anka

Vajon mire készül HIGANYSZÁL és NAMOR Magneto királyságában? Lehet, hogy a Magnus-ház örököse áruló?!

hom2015001-cov-col-9b9c6.jpg          hom2015002-cov-col-6414d.jpg

HOWARD THE HUMAN

Írta: Skottie Young
Ceruzarajz és borító: Jim Mahfood

Töltsetek el egy napot Howarddal, a magánnyomozóval, aki egyetlen emberként éli életét egy állatokkal teli városban. De nem átvitt értelemben állatokkal. Igazi elefántokkal, majmokkal, kacsákkal és kiscicákkal. Ügyeket old meg, golyók elől ugrál, felbőszít pár ügyfelet, és mindeközben emberszerű állatok lesnek rá minden sarkon. Csak egy újabb átlagos hétfő Howard, az ember életében.

howth2015001-cov-d1b73.jpg

HANK JOHNSON, AGENT OF HYDRA

Írta: David Mandel
Ceruzarajz: Michael Walsh
Borító: Amanda Conner
Alternatív borító: Michael Walsh

Hé, képregényolvasók! Gondolkoztatok már azon, mivel töltik a Hidra-ügynökök a szabadidejüket? Nem? Nos… hát, akkor inkább a HAIL HYDRA a nektek való. De mindenki másnak, akik csak arra vágynak, hogy lássák, hogyan kapcsolódik ki egy Hidra-ügynök, EZ A NEKIK VALÓ SZTORI! IZGULJATOK, amikor Hank elmegy a gyerekeiért az iskolába! ÁMULJATOK EL, ahogy Hank a Hidra HR-eseivel beszélget! És ESSETEK HANYATT azon, ahogy Hank azt kívánja, bár más munkája lenne! Ezúttal egészen más színben ismerhettek meg egy eddig arctalan csatlóst!

hjaoh2015001-cov-b43f4.jpg

ULTIMATE END #4

Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz és borító: Mark Bagley

TE KINEK AZ OLDALÁN ÁLLSZ?
• TONY TONY ELLEN, CLINT CLINT ELLEN, HULK HULK ELLEN!
• A világok közti szakadás egyre inkább elmélyül…
• Vajon meddig foglalhatja el a két világ ugyanazt a területet?
• Itt jön MILES…

a05.jpg

MASTER OF KUNG FU #4

Írta: Haden Blackman
Ceruzarajz: Dalibor Talajic
Borító: Francesco Francavilla

A KUNGFU TÖRTÉNET BEFEJEZÉSE!
• Shang-Chi folytatja küzdelmét a Tizenhárom Kamrán keresztül, hogy szembenézhessen apjával, a halhatatlan Zu császárral!
• Ám előtte még le kell győznie riválisait: Rand-K’ait, a Vasököl nagymesterét, és Vörös Sait, a Vörös Kéz gyilkos vezetőjét!

mokf2015004-francavilla-1ebda.jpg

SECRET WARS: BATTLEWORLD #4

Írta: James Stokoe és Peter David
Ceruzarajz: James Stokoe és Daniel Valadez
Borító: Francesco Francavilla
Alternatív borító: James Stokoe

• Az EGYPTIAI EZÜST UTAZÓNAK ezüstöt kell gyűjtenie a sivatagi óriásszfinxhez – ha elbukik, ÖRÖK vándorlásra lesz kárhoztatva!
• MAESTRÓNÁL van valami, ami kell az EZÜST UTAZÓNAK, ám nem adja csak úgy oda, és ez az évszázad összecsapásához vezet!

a03.jpg

SECRET WARS JOURNAL #4

Írta: Mike Benson és Sina Grace
Ceruzarajz: Laura Braga és Victor Ibanez
Borító: Stephen Thompson

• Aki csak úgy távozik a PAJZSRÓL, az számítson a Megtorló haragjára! Bemutatjuk Frank első őrjáratát új társával, Vasököllel – ami lehet, hogy egy sötétben megbújó gonosz fenyegetés miatt egyben az utolsó is lesz!
• AZ ELJÖVENDŐ MÚLT NAPJAIBAN Psziché az emberek között bujkál, ám végre úgy dönt, ideje lépnie, hogy felszabadítsa mutáns fajtársait! De vajon képes lehet egyetlen pszichikus képességekkel felruházott nindzsa szembeszállni az Őrök végtelen seregével?

a02.jpg

SIEGE #3

Írta: Kieron Gillen
Ceruzarajz: Filipe Andrade
Borító: W. Scott Forbes

ÚJ ELLENSÉG BUKKAN FEL! És ezúttal az ügy… SZEMÉLYES.
• A Pajzs ostrom alatt van! Ostrom, vagyis Siege. Ez a képregény címe. Ezzel nem lőttünk le nagy poént, ugye?
• Nem állnak jól a dolgok a Pajzson küzdő hőseink számára, hiszen még egy „jobb” napjukon is minden meg akarja őket ölni, szóval…
• Bizarr fegyvertár, vérszomjas gonosztevők, feldúlt hősök és eszeveszett csaták.
• Mindenki meg fog halni. És ez király. Kezdődjön az ostrom!

siege2015003-forbes-cov-fbc8c.jpg

RED SKULL #2

Írta: Joshua Williamson
Ceruzarajz: Luca Pizzari
Borító: Riley Rossmo

• A Holtföldek borzalmai közepette a gonosztevők rájönnek, hogy az egyetlen esélyük a túlélésre, ha eladják a lelküket az Ördögnek…
• Magneto mindig is gyűlölt mindent a Vörös Koponyában, de vajon képes lesz most ezt félretenni, hogy elnyerje a szabadságát?
• Folytatódik a Csatavilág véres bosszútörténete!

redskull2015002-cov-92164.jpg

CIVIL WAR #3

Írta: Charles Soule
Ceruzarajz és borító: Leinil Francis Yu

Peter Parker és különleges osztaga gyilkos küldetésre indulnak Vasember területére, hogy megszerezzenek valami létfontosságút a titkos projektjükhöz. Eközben Tony Stark Jennifer Walterst, vagyis Amazont küldi a Kapitány területére, hogy megtudja az igazságot a soha véget nem érő Polgárháborúról.

civwar2015003-cov-375d8.jpg

HAIL HYDRA #3

Írta: Rick Remender
Ceruzarajz: Roland Boschi
Borító: Andrew C. Robinson

• Nomád derekasan kitart; Steve Rogers tanításai hasznosnak bizonyulnak.
• Miközben az egész világ ellene van, Ian Rogers megpróbál hazajutni.
• Ki lehet az a Méreg, és miért hajlandó segíteni Nomádnak?

hailhyd2015003-cov-30e75.jpg

1602: WITCH HUNTER ANGELA #3

Írta: Marguerite Bennett és Kieron Gillen
Ceruzarajz: Stephanie Hans és Frazer Irving
Borító: Stephanie Hans
Alternatív borító: Frazer Irving

HASADNAK A SZÍVEK ÉS HULLANAK A FEJEK!
• A Varázslónő próféciája minden oldalról fojtogatja Angelát és Serát, amikor kénytelenek megjárni magát a poklot (és még pár más vidéket).
• Egy elátkozott kastélyban egy megkínzott lány, Anna Maria, vagyis az 1602-es év Vadóca, gyilkos alkut köt – rettenetes áron!
• Majd Angela saját története is  megelevenedik a lapokon!

1602wha2015003-cov-db79f.jpg

SPIDER-ISLAND #3

Írta: Christos Gage
Ceruzarajz: Paco Diaz
Borító: Humberto Ramos

• Folytatódik az őrület, miközben Venom és szörnyű hősökből álló csapata totális háborút indítanak a PÓKKIRÁLYNŐ ellen.
• Hogy visszaszerezzék a Királynő pókserege által megszállt Manhattant, Venomnak szüksége lesz egy kis segítségre egy baráttól.
• De vajon miféle baráttól? Segítünk: ő is hálószövő!

swspisland2015003-cov-a5498.jpg

CAPTAIN BRITAIN AND THE MIGHTY DEFENDERS #2

Írta: Al Ewing
Ceruzarajz és borító: Alan Davis

• Színre lép a gigantikus gyilkológép, a HADIGÉP!
• Eközben Britannia Kapitány szembenéz Cage Főnökkel, méghozzá egy cella belsejéből!
• Vajon ha a Főnök végez az Oltalmazókkal, marad még egyáltalán valami, amikor elül a por?

capbmd2015002-cov-col-cbf67.jpg

THE AMAZING SPIDER-MAN: RENEW YOUR VOWS #4

Írta: Dan Slott
Ceruzarajz és borító: Adam Kubert
Alternatív borító: Gabriele Dell'Otto

• Hogy megvédje a családját, Pókember szembeszáll az isteni erővel bíró KORMÁNYZÓVAL!
• Persze ez nem azt jelenti, hogy a lánya majd hátradől, és minden „szórakozást” meghagy apunak!

asmrenew2015004-470ea.jpg

GIANT-SIZE LITTLE MARVEL: AVX #3

Írta, ceruzarajz és borító: Skottie Young

• A játék igen komoly dolog Marville területén, és apró hőseink bizony mindent beleadnak, hogy bebizonyítsák, melyik csapat a legkeményebb.
• Minél kisebbek, annál keményebben küzdenek – végül is ez itt a CSATAVILÁG.

gslitmarv2015003-cov-19421.jpg

WEIRDWORLD #4

Írta: Jason Aaron
Ceruzarajz és borító: Mike Del Mundo

Folytatódnak a furcsaságok, amikor Arkon az Emberlény mocsarában találja magát. Eközben a gonosz varázslónő, Morgan le Fay a lávaembereivel és ogréival Arkon otthona, Polemachus felé vonul.

weirdw2015004-cov-498cc.jpg

SQUADRON SINISTER #3

Írta: Marc Guggenheim
Ceruzarajz és borító: Carlos Pacheco

• Totális háború tör ki Nutopia hősei és Hüperion osztaga között! De lehet, hogy a Szuperosztag tagjai leginkább önmagukra jelentenek veszélyt?
• És vajon melyikük fog itt meghalni?

sqdsin2015003-cov-copy-eca0c.jpg

1872 #3

Írta: Gerry Duggan
Ceruzarajz: Nik Virella
Borító: Leonard Kirk

• Fisk és az emberei győztek – de lehet, hogy túlságosan elbízták magukat?
• Vajon miféle kotyvalékot főz a jámbor dr. Banner a patikájában?
• Ki ne hagyjátok a megrázó utolsó oldalt, amelyen egy hős újjászületik!

a10.jpg

ARMOR WARS #4

Írta: James Robinson
Ceruzarajz: Marcio Takara
Borító: Paul Rivoche

ELLENSÉGES HATALOMÁTVÉTEL!
• ARNO és TONY összecsapnak. De vajon melyikük marad állva?
• WILSON FISK szorítása TECHNOPOLISON egyre könyörtelenebbé válik!
• Valamint végre lehull a lepel a mindenkit lebénító VÍRUS eredetéről!

armorw2015004-cov-57df6.jpg

AGE OF APOCALYPSE #3

Írta: Fabian Nicieza
Ceruzarajz és borító: Gerardo Sandoval

Egyre elkeseredettebbé válik a küzdelem az ÖRÖKSÉG-VÍRUSÉRT, amelyet az emberek ellenállása készül bevetni! Az X-MEN és APOKALIPSZIS LOVASAI egy olyan fegyverért versengenek, amely elhozhatja a győzelmet Magneto lázadóinak, vagy a totális hatalmat En Sabah Nur seregének.

aoa2015003-cov-col-50373_1.jpg

X-MEN '92 #3

Írta: Chris Sims és Chad Bowers
Ceruzarajz: Scott Koblish
Borító: Pepe Larraz

• Ha az X-Men tagjai bajba kerülnek, vajon kire számíthat Westchester?
• Talán az X-Force '92-re?
• Kábel, Deadpool, Dominó, Psziché, Arkangyal és Bishop színre lépnek!

a07.jpg

FUTURE IMPERFECT #4

Írta: Peter David
Ceruzarajz és borító: Greg Land

CSÖBÖRBŐL PUSZTÍTÓBA!
• MAESTRO, a LÉNY és a többiek elindulnak felkutatni a norseheimi PUSZTÍTÓT… és amit találnak, arra egyikük sem számít!
• De mit érne egy norseheimi látogatás némi összecsapás nélkül egy ULIK nevű fickó és a TROLLOK SEREGE ellen?
• Visszatér egy régi ismerős – és ez könnyen bajt hozhat DISZTÓPIA BÁRÓJÁRA!

futimp2015004-cov-2eb11.jpg

YEARS OF FUTURE PAST #4

Írta: Marguerite Bennett
Ceruzarajz: Mike Norton
Borító: Art Adams

• A Kate Pryde által őrzött titkok tudatában az X-Men tagjai megpróbálják felszabadítani az utolsó mutáns internálótábort.
• Az X-ek összecsapnak barátokkal és ellenségekkel is… és végre fény derül a valódi céljukra!

xmenyofp04-cov-col-a3aa4.jpg

MRS. DEADPOOL AND THE HOWLING COMMANDOS #3

Írta: Gerry Duggan
Ceruzarajz: Salvador Espin
Borító: Reilly Brown
Alternatív borító: Giuseppe Camuncoli

• Shiklah és az Üvöltő Kommandó a FURAVILÁGBA utaznak…
• … ahol át kell küzdeniük magukat Manticore Templomán!
• Vajon hogyan éli túl a Szörnymetropolisz Drakula haragját?

mrsdpool2015003-e1530.jpg

X-TINCTION AGENDA #3

Írta: Marc Guggenheim
Ceruzarajz: Carmine Di Giandomenico
Borító: David Nakayama

• Az X-Men tagjai megszállják Genoshát, hogy kiszabadítsák a foglyul ejtett szövetségeseiket, és ezzel kitör a háború!
• Ám egy árnyék a múltjukból jóval komolyabb fenyegetést jelenthet rájuk, mint ahogy azt gondolnák.
• Készüljetek, mert érkezik… WarLocke!!!

xtag2015003-cov-col-final-a0a0b.jpg

E IS FOR EXTINCTION #3

Írta: Chris Burnham
Ceruzarajz: Ramon Villalobos
Borító: Ian Bertram

• Vajon Quentin Quire hű Magnetóhoz, vagy sokkal inkább egy anarchista, aki pusztításra vágyik?
• Valamint: Rozsomák szorult helyzetbe kerül, míg dr. Hank McCoy kénytelen szembenézni az eddigi legintelligensebb és legveszélyesebb ellenfelével – önmagával!

eisforex003-cov-col-fdae7.jpg

KORVAC SAGA #3

Írta: Dan Abnett
Ceruzarajz és borító: Otto Schmidt

Sötét, vészjósló őrület fenyegeti a birodalmat, és máris elképzelhetetlen tragédiához vezetett. Michael Korvac nagyúr, a terület ura, utasította hűséges Őrzőit, hogy semlegesítsék a fenyegetést, amilyen gyorsan csak lehet, hiszen az életbevágó fontosságú béketárgyalás Korvac riválisával, Simon Williamsszel, azaz Energikonnal könnyen megrekedhet emiatt. De vajon képesek lesznek meglelni a probléma forrását? És ha igen, TÚL IS TUDJÁK ÉLNI azt?

korvacsaga003covcol-fin-d45d8_1.jpg

GUARDIANS OF KNOWHERE #3

Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz és borító: Mike Deodato
Alternatív borító: Skottie Young

• A Tudástér titkai lassan felszínre kerülnek, és örökre megváltoztatják az Őrzők életét.
• Ennek a különleges Secret Wars-fejezetnek hosszútávú következményei lesznek a Galaxis Őrzőire.

a09.jpg

CAPTAIN MARVEL AND THE CAROL CORPS #3

Írta: Kelly Sue DeConnick és Kelly Thompson
Ceruzarajz és borító: David Lopez

• Miközben a titkok és nézeteltérések forrását kutatta, a Carol Osztag egyik tagja kényszerpihenőbe került.
• Ráadásul a Hala-mezőn egyre súlyosabb a helyzet…
• Készüljetek! BECSAPÓDÁS VÁRHATÓ!

cmcacorps2015003-cov-5fcc6.jpg

INFERNO #4

Írta: Dennis Hopeless
Ceruzarajz és borító: Javier Garrón

• A kapuk kinyíltak. Elszabadult a Pokol.
• És ha mindez még nem lenne elég…
• Színre lép Mr. Sinister (tán azt hittétek, őt kihagyjuk ebből?)!
• Vajon mi marad a pusztító lángok után, ha mindent felemészt a Pokol tüze?

inferno2015004-cov-col-b05d3.jpg

THE INFINITY GAUNTLET #4

Írta, ceruzarajz és borító: Dustin Weaver

• Totális háború indul a Végtelenség Ékköveiért, és a Bakian család a kellős közepébe csöppen.
• A teljes Csatavilág jövője a tét, de ezzel együtt egy szétszakított család sorsa is itt dől el.

a06.jpg

OLD MAN LOGAN #4

Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz és borító: Andrea Sorrentino

• Lassan lehull a lepel a Csatavilág rejtélyeiről, és Logan nemsokára egy olyan világban találja magát, amely kísértetiesen hasonlít arra, melyet épp ő maga segített tönkretenni.
• Miközben megpróbálja kibogozni a titkok hálóját, rá kell döbbennie, hogy talán már a saját emlékeiben sem bízhat.
• Könnyen lehet, hogy ez az új vidék nem is annyira barátságos, ahogy azt először gondolta…

omlsw2015004-cov-inks-48206.jpg

SECRET WARS 2099 #4

Írta: Peter David
Ceruzarajz: Will Sliney
Borító: Dave Rapoza

• Miguel Stone karmai lecsapnak!
• A Bosszú Angyalai 2099 az Alchemax ellen!

sw2099004-cov-9751c.jpg

WHERE MONSTERS DWELL #4

Írta: Garth Ennis
Ceruzarajz: Russ Braun
Borító: Frank Cho

• Karl Kaufmann, vagyis a FANTOMSAS körül felforrósodtak a dolgok. Szó szerint.
• A dinoszauruszok, harcos amazonok és egyéb őrült problémák közepette Karl érzi, hogy még sosem volt ekkora bajban.

wmdwell2015004-cho-cov-3a815.jpg

A-FORCE #4

Írta: G. Willow Wilson és Marguerite Bennett
Ceruzarajz és borító: Jorge Molina

• Árkádia sorsa a tét, miközben a csapat tagjai között egy áruló üti fel a fejét!
• De vajon miért árulta el a csapattársait?

aforcesw2015004cov-51bcf.jpg

PLANET HULK #4

Írta: Sam Humphries
Ceruzarajz: Marc Laming
Borító: Mike Del Mundo

AZ ÖRDÖGI DINOSZAURUSZ AZT ÜZENI, VEGYÉTEK MEG EZT A KÉPREGÉNYT, MERT…
• RÁÁÁÁRRRR!
• GRRRRRR…
• Ha nem teszitek, felfal TITEKET és a CSALÁDOTOKAT.

a08.jpg

SPIDER-VERSE #4

Írta: Mike Costa
Ceruzarajz: André Araújo
Borító: Nick Bradshaw
Alternatív borító: Mike Mayhew

A multiverzum Pókjai versenyt futnak Norman Osborn polgármesterrel, hogy rájöjjenek, mi is hozta őket így össze!

sverse2015004-cov-ffc0d.jpg

M.O.D.O.K. ASSASSIN #4

Írta: Chris Yost
Ceruzarajz: Amilcar Pinna
Borító: David Lafuente

M.O.D.O.K. egy olyan szövevényes ügybe keveredett, amelynek a szálai túlnyúlnak Killville határain is. Vajon képes lesz így megmenteni annak a Thornak az életét, akit szeret, és fenntartani imádott gyilokparadicsomát, amely az otthona?

modoka2015004cov-col-86774.jpg

És ennyi! Vélemények?

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr697476044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.05.21. 08:42:12

nah ahol Dracula lesz reméljük Penge is felbukkan!
süti beállítások módosítása