Ultimate End #1

Az Újvilág utolsó próbatétele

2015. május 21. - The_Maniac

Új megjelenés! Itt az Újvilág vége – megint. Igen, hallottunk már ilyen fenyegető kijelentéseket az Ultimatum és a Cataclysm kapcsán is, de úgy tűnik, ezúttal tényleg elérkezett a vég. A Secret Wars 1. számában összeütközött a klasszikus univerzummal, és látszólag már akkor végleg megsemmisült az Újvilág, ám csak ennyivel azért nem zárnak le a Marvelnél egy 15 éves múltra visszatekintő realitást. A világ egyik alapító atyja, Brian Michael Bendis (ki más?) kezébe adták hát a végleges befejezésül szolgáló Ultimate End megírásának feladatát, aki még rajzolóként megkapta maga mellé régi és vissza-visszatérő társát, Mark Bagley-t is. Látszólag minden adott tehát a méltó búcsúhoz.

Persze a dolog azért mégsem ilyen egyszerű, hiszen ez az univerzumzáró esemény egy még nagyobb eseményen belül kerül lebonyolításra, amihez nyilván valamilyen szinten igazodni kell. A Titkos Háborúnak és a Csatavilágnak megvannak a maguk szabályai, így például az is, hogy az Újvilág hol helyezkedik el pontosan a hatalmas, különböző realitásokból összerakott bolygón, illetve hogy hogyan osztozik ezen a területen a klasszikus univerzummal. Lássuk be, ezeket is figyelembe véve már azért jóval komolyabb kihívást jelenthetett egy ilyen minisorozat megírása még a méltán népszerű Bendisnek is. Vajon az 1. számmal sikerrel járt…?

ULTIMATE END #1


Univerzum: Csatavilág
Írta:
Brian Michael Bendis

Ceruzarajz és borító: Mark Bagley
Alternatív borítók: David Marquez, Mark Bagley, John Tyler Christopher, Skottie Young és Chip Zdarsky

• MILES MORALES és az ÚJVILÁG többi hőse a teljes kipusztulás szélén!
• Úgy tűnik, a világuk megsemmisülése immár elkerülhetetlen, de vajon számít majd valamit a hősök szívszorító végső áldozata?
• Egy korszak drámai lezárásának kezdete!

Nos. Emlékeztek még a legnagyobb problémámra a Miles Morales: The Ultimate Spider-Man utolsó számaival kapcsolatban? Amennyiben nem, íme pár gondolatom akkoriból:

„… a történet egyáltalán nem haladt annyit, amennyit tudott volna 11 szám alatt. Már legutóbb is aggódtam, hogy lesz idő minden szálat elvarrni, most pedig már egyenesen lehetetlennek tartom a tisztességes lezárást…”

„… az egész képregény tempója rettenetesen lassú.”

„… mennyi mindenre lehetett volna még idő, ha kicsit felpörgetik a cselekményt…”

„Talán az Ultimate End kitér majd a még nyitott kérdésekre…”

Vagyis túlságosan ráérősnek éreztem a tempót azzal a tudattal, hogy milyen közel volt már a sorozat vége. Igaz, hogy a sztori, a párbeszédek és a karakterek így is mind remekre sikerültek, ez már szinte alap Bendisnél, de mégis, kicsit fájó volt az a rengeteg elvarratlan szál, amelyekre több idő is juthatott volna. Az a reményem pedig, hogy az Ultimate End majd mindenre választ ad nekem, egyelőre beteljesületlenül maradt, és félek, hogy ez nem is fog változni, ha így haladunk tovább.

Tudniillik Bendis párbeszédei és karakterei mit sem veszítettek ugyan bájukból, de ha egy egész fejezet csak ennyit tud felmutatni, és közben alig-alig valami cselekményt, az nem feltétlenül jó előjel a továbbiakra nézve. Kénytelen vagyok ismét amiatt aggódni tehát, hogy hogyan lesz idő tisztességes befejezést adni egy teljes univerzumnak úgy, hogy lehetőleg a lezáratlan szálaknak legalább egy része véget érjen. Ráadásul Bendisnek most már két világ hőseivel kell zsonglőrködnie, hiszen bekerült a képbe a klasszikus univerzum, ám közben azért mégiscsak illene az újvilágiakra koncentrálni, ha már ez a cím az ő hattyúdaluk. Huhh.

Egyelőre olyan fele-fele arányban jutott idő a klasszikus és az újvilági karakterekre ebben a vegyes, összeolvadt Manhattanben (sőt, talán inkább a klasszikusok felé billen a mérleg), szóval most még nem érzem ezt egy igazi Ultimate-sztorinak. A szereplők amúgy sokat nem csinálnak, csak találkoznak, beszélgetnek, vitáznak, elmélkednek, megint vitáznak, egy kicsit megint elmélkednek, közben poénkodnak is egy keveset, majd hazamennek. Egyetlen rövidke akciójelenetet kapunk a klasszikus Pókemberrel és az Új Különítménnyel (mínusz Miles és Kitty), meg az egyébként fantasztikusan látványos nyitócsatát (illetve abból még csak egy kis kóstolót) és záróoldalt, és ennyi, szinte minden más párbeszéd vagy monológ. Jó, legyünk igazságosak: van még egy jópofa visszautalás a szintén Bendis által írt All-New X-Men újvilági sztorijára is, és láthatjuk, hogyan történtek itt másképp az események, mint ott – na, ez például ötletes volt, nekem tetszett.

Persze félreértés ne essék: a párbeszédek vagy monológok mind profin vannak megírva. Különösen tetszett nekem a klasszikus Pókember: Bendis szerintem nagyon ráérzett a karakterére, főként arra, hogyan éli meg, hogy az újvilágiak közül szinte mindenki tudja, mi az igazi neve. Ez a furcsa helyzet nem kevés emlékezetes poént szül, és közben a két világ alapfelállását is kicsit jobban megismerheti az, aki nincs tisztában velük. Igazából bátran tudom ajánlani a kiadványt azoknak is, akik korábban nem olvastak egyetlen újvilági sztorit sem, bár a Secret Wars és főleg a Csatavilág alapvető ismerete mindenképp szükséges, ez nem is kérdés.

A rajzokat illetően Mark Bagley visszatérése az Újvilágba mindig örömteli pillanat, és nincs ez másképp ezúttal sem. Aki eddig szerette, itt is fogja, hiszen most is hozza a tipikus Bagley-stílust és -színvonalat. Nem meglepő módon Pókember lett talán a legszebb és legkidolgozottabb, de a többi karakterre sem lehet panasz. Kiemelném még a két Tony Starkot is, akik nyilván egymás hasonmásai, mégis van annyi különbség az arcvonásaikban, a megjelenésükben, hogy azonnal rá lehet érezni, melyik melyik.

Az összkép azonban még így sem túl rózsás. Értem én, hogy ez az 1. szám, ami felvezetésként szolgál, de a huncut mindenit, már csak négy fejezet van hátra az egész univerzumból, és a megválaszolatlan kérdéseink nemhogy elkezdtek volna csökkenni, de még nőtt is a rejtélyek száma az itt történtek után. Például:

– Mivel a karakterek láthatóan elvesztették minden emléküket a korábbi multiverzumról (ahogy mindenki más is a Csatavilágban), ezek gyakorlatilag az alternatív verzióik? Ha igen, akkor mondhatjuk, hogy nem is a hosszú évek során megismert és megkedvelt valódi újvilági karakterektől búcsúzunk?

– Hogyhogy ismét áll a Triskelion? Nem omlott össze a Secret Wars 1. számában? És nem halt meg akkor Nick Fury és Sólyomszem? Pontosan mi történt velük, hogy most újra itt lehetnek?

– A klasszikus Tony Stark miért nem a legújabb, ezüstös páncélját viseli? Vele mi történt, mióta összecsapott Amerika Kapitánnyal?

– Ha már itt tartunk, mi történt Küklopsszal? Ő legutóbb nem az Illuminati mentőhajóján volt a Főnix-erővel egyesülve?

– Egyébként pedig mi értelme a hasadéknak a két Manhattan között egy olyan világban, ahol amúgy is alternatív realitások helyezkednek el egymás mellett? A karakterek mind tisztában vannak Fátum uralmával, és így nyilván a Csatavilággal is, tehát tudják, hogy élhetnek a bolygón más verzióik, nem?

– A klasszikus Pókember egyébként azt is elfelejtette, hogy már járt az Újvilágban? Mert itt nagyon úgy tűnik, különben nem lepődne meg olyan gyakran, hogy mindenki tudja az igazi nevét. Egyáltalán mire emlékeznek a karakterek a multiverzumból, és mire nem?

Sajnos tény, hogy Bendis hajlamos olykor figyelmen kívül hagyni a párhuzamosan futó sorozatokban történteket, és így gyakran összekavarja a kronológiát és a karaktereket, de talán egy ilyen horderejű eseménynél nem követi el ezt a hibát, és mindenre választ kapunk majd. Csak remélni merem, hogy nem fut ki az időből… Ez most így nekem három Bendis az ötből, mert kezdek már morcos lenni a csigalassú cselekményvezetése miatt.

bendis.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr207479768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása