Secret Wars – A Csatavilágból jelentjük XXIV.

Atlasz Ügynökei is megérkeztek a Csatavilágba

2015. október 22. - The_Maniac

Továbbra is ezerrel dübörög a Titkos Háború, és persze a hozzá kapcsolódó mellékszálak is. Mint azt már korábban említettem, ezek többnyire közvetlenül nem kapcsolódnak az Újvilághoz vagy újvilági karakterekhez, így nem térek ki rájuk részletesebben, de azért egy-egy rövid bemutatót megejtek az új megjelenésekről a mai bejegyzésemben is, hogy ezzel is bővítsem a Csatavilággal kapcsolatos érdekességek és tudnivalók listáját. Természetesen most is nagyon érdekel a ti véleményetek is, szóval aki olvasta valamelyiket, vagy akár mindegyiket a felsorolt címek közül, az hajrá, ne fogja vissza magát!

Ha még emlékeztek, eredeti terveim szerint hetente jelentkeznék A Csatavilágból jelentjük aktuális összefoglalójával, mindig az adott héten megjelent kiadványokban látott, bemutatott vagy említett területek felvonultatásával és rövid elemzésével. Ám ahogy általában, ezúttal is inkább magukra a képregényekre koncentrálnék, nem az azokban szerepelt területekre, mert így talán könnyebben átlátható lesz az összefoglaló nektek is és nekem is. Azért persze Hickman-szintű részletességre most se számítsatok, de igyekszem összeszedni minden fontos infót, amit már tudhatunk. Kezdjük hát!

bw_1.jpg

1872 #4

Na, ezt nevezem nyitott befejezésnek, amely lefekteti egy esetleges folytatás alapjait! Amire a 3. szám után számíthattunk, az többé-kevésbé meg is történt most a fináléban, plusz még rengeteg csavar, új karakter és lezáratlan történetszál is fért a fejezetbe, úgyhogy tényleg nem lehet okunk panaszra. Az ugye már biztos, hogy a főhős, Vörös Farkas jelen lesz majd a Secret Wars utáni új Marvel-univerzumban, de egy ilyen utolsó oldal után nagyon remélem, hogy a többiek is, vagy legalább kapunk majd velük egy minisorozatot, vagy valamit, mert még igen-igen sok kiaknázatlan lehetőség maradt a vadnyugatot védelmező Bosszú Angyalaiban.

Akárhogy is lesz, az 1872 négy száma nekem beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, és örülök, hogy egy igazi, vérbeli western is képviseltette magát a Csatavilágban. Bár tudom, hogy ez a műfaj (főleg nálunk) nem vonz olyan nagy olvasói tömegeket, én mégis azt mondom, ha még nem volt hozzá szerencsétek, tegyetek egy próbát ezzel a minisorozattal. Megéri!

timely.jpg

AGE OF APOCALYPSE #5

Ömm, hűha, erre tényleg nem számítottam… Az előző fejezet szálai összeérnek, ez oké, egy hatalmas csatában csúcsosodik ki minden, ez is rendben, várható is volt, elég sokan meg is halnak, ezen sem lepődhetünk meg különösebben az eddigiek után – de azon már annál inkább, ahogy a Főnix végül lezárja a konfliktust és ezzel a teljes minisorozatot. Kicsit House of M-utánérzetem volt a hatására… Ott a Skarlát Boszorkány már ellőtte ezt egyszer. Sebaj, ez legyen az én bajom, azért ez még ezzel együtt is egy egész pofás, élvezetes sztori volt, bár nem bántam volna egy kicsit több Apokalipszist benne, ha már ő volt a címszereplő, vagy mi fene.

Ahogy azt már többször leírtam, ez az új feldolgozás hangulatában és rajzaival (ideértve mindkét rajzolót) szerintem remekül hozta az eredeti Age of Apocalypse és úgy összességében a '90-es évek stílusát, még ha a cselekmény sántít is kissé itt-ott. Még mindig furcsállom a lezárást, amely mintha csak egy örömteli happy end lenne, miközben mindenfelé hullák fekszenek, de ha ettől el tudtok vonatkoztatni, akkor nem csalódhattok túl nagyot ebben az ötrészes szösszenetben.

apocalypse.jpg

SECRET WARS: AGENTS OF ATLAS

Ha van olyan Marvel-csapat, akikről tényleg az égvilágon semmit nem tudok, és még csak nem is találkoztam velük soha sehol, akkor az kétségkívül az Atlasz Ügynökei elnevezésű, meglehetősen vegyes összeállítású banda. Bevallom férfiasan, még annyira sem fogtak meg, hogy akár Wikipedián vagy máshol utánuk nézzek, úgyhogy a velük kapcsolatos háttérinfók most elmaradnak – aki ismeri őket, annak úgysem kellenek, aki pedig most ismerkedik velük, az bizonyára úgyis elolvassa majd a hozzájuk köthető legfontosabb kiadványokat.

Egy ilyen bevezető után gondolom, már sejthetitek, hogy ez a most megjelent különszám sem tudott levenni a lábamról. Igazából nem is értem, mi szükség volt még erre az egyedülálló történetre a Secret Wars vége felé (vagy legalábbis a mellékszálak vége felé, mert maga a fővonal már sosem fog véget érni a rengeteg megjelenési csúszással…). Egyelőre nincs hír arról, hogy a Marvel új Agents of Atlas-címet tervezne, tehát nem egy esetleges saját sorozat előrevetítéseként funkcionál, ugyanakkor magához a Titkos Háború cselekményéhez sincs semmi köze. Persze attól, hogy nem értem a pontos célját, még maga a képregény nem lesz rossz, egész izgalmas, szép, pörgős, van benne minden… és ugye csak egyetlen szám az egész, szóval még gyorsan át is tudjátok rágni magatokat rajta.

Hogy pontosan hol zajlik a történet a Csatavilág térképén, azt ugyanúgy nem tudnám megmondani, mint ahogy most, az elolvasása után még az összes főszereplőt sem lennék képes felsorolni fejből. Biztos jó kis különszám ez a csapat rajongóinak, de mint már említettem, én nem tartozom közéjük, így nem is nagyon tudtam mit kezdeni vele. Ennyi.

WEIRDWORLD #5

SPOILER ALERT: a Csatavilág meg fog semmisülni! Na jó, ezt persze már mind sejtettük, de azért az elég merész, hogy a Weirdworld fináléja konkrétan meg is mutatja a bolygó pusztulását, majd azt, hogyan keveredik át a Furavilág az új Marvel-univerzumba, és lesz belőle az új Bermuda-háromszög, ami szerintem nagyon ötletes húzás. De ne szaladjunk még ennyire előre, hiszen szerencsétlen Arkonnak egyelőre valahogy életben kéne maradnia az előző felvonás után, és nem mellesleg haza is kéne jutnia – ám maga Morgan le Fay és seregei még az útjában állnak. Túl nagy falat lenne ez már egyetlen hősnek, de szerencsére utazásai során Arkon szert tett pár szövetségesre, akikkel végső háborúba vonul, és… Nem, a többit már tényleg látnotok kell, hiszen a vizuális élmény az, ami igazán nagyszerűvé teszi ezt a lezárást.

Azta, micsoda út volt ez keresztül az egyik legfurább, legizgalmasabb és legtöbb lehetőségét rejtő világon, amit képregényben eddig valaha láttam! Egyáltalán nem lep meg, hogy ti is ezt vártátok most a legjobban a múlt heti szavazás alapján, ahogy az sem, hogy a Marvel fejesei a Weirdworld folytatása mellett döntöttek, és átemelték az egészet az új univerzumukba. Ha a decemberben induló sorozat is hasonló színvonalat üt majd meg, mint ez az ötrészes mini, akkor simán bombasiker válhat belőle, de tény, hogy nem lesz könnyű dolga felnőnie ehhez a minőséghez – ahogy persze az is, hogy ez az elborult fantasy műfaj csak egy szűkebb rétegnek jön be igazán. Ám nekik, illetve nekünk nagyon, szóval én visszavárom a Furavilágot!

weirdworld.jpg

Ami pedig a jövő hetet illeti, az a helyzet, hogy csak két új Secret Wars-mellékszál megjelenésére számíthatunk, a House of M és a Where Monsters Dwell zárófejezeteire – hiába, fogynak a minisorozatok, és ha jól számolom, már csak öt befejezetlen cím maradt. A soron következő párosból nektek melyik lesz a nyerő?

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr728009185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása