Új megjelenés! Felgyorsult, rohanó világban élünk, amelyben már annyi különféle inger ér minket, hogy rendkívül alaposan meg kell fontolnunk, mire áldozunk időt, és mire nem. Csakis az lehet sikeres, aki meg tudja fogni valamivel a fogyasztókat, utána pedig arra is képes, hogy az érdeklődésük folyamatos fenntartásával meg is tartsa őket. Nem könnyű feladat, és ha ebbe belegondolunk, szerintem elismerésre méltó, ahogy a Marvel ilyen körülmények között is stabilan tartja magát az első helyen a képregények eladási listáján hónapról hónapra. Lehet szidni az állandó újraindulásokat, az új, de felejthető sorozatok tömegét, a tengernyi, egymást lassan megfojtó eseményt, ám amíg ez pénzt hoz nekik a konyhára (nem is keveset), addig a kiadó fejesei aligha fognak változtatni ezen stratégiájukon.

A Civil War II pedig szintén része ennek a ravasz módon eltervezett stratégiának. Maga a sztori és a tartalom mellékes, helyettük sokkal komolyabb hangsúlyt kap a köréjük épített reklámhadjárat, amellyel mindenkit (engem is) megfognak, és így végül még a konkurens DC-nél zajló Rebirth is legyőzhetővé válik az eladási listákon. A most megjelent harmadik fejezet sikere is garantált: van benne egy elhalálozott hős, nem is akárki, egy megvádolt hős, és ő sem akárki, hónapok óta reklámozott, „mindent örökre megváltoztató” fordulat, és a többi, és a többi – mind hallottuk már ezeket a mára tökéletesen súlytalanná vált kedvcsináló frázisokat. Na de milyen lett ténylegesen maga a képregény? Milyen a történet, milyenek a rajzok, merre halad a cselekmény? Érdekel még ez is valakit a hype-vonat zakatolása közepette? Merem remélni, hogy igen…

CIVIL WAR II #3

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz: David Marquez és Olivier Coipel
Borító: Marko Djurdjevic
Alternatív borítók: Michael Cho, Phil Noto, Kim Jung Gi és sokan mások

Mindenki erről fog beszélni! A Marvel-univerzum egyik legnagyobb hőse elbukik! De ki lesz az, és miként fogja ez vajon megosztani a rajongókat az elkövetkező években? Vajon túlélhetik a Marvel-univerzum hősei az elképzelhetetlen bekövetkezését? Ami ezután jön, az valóban hihetetlen lesz!

A Civil War II 3. száma is „büszkén” foglalhat helyet a Megtévesztő Borítók Csarnokában, ugyanis nemhogy látványos csatajelenetet nem kapunk Hulkkal, de Hulk még csak nem is szerepel a teljes számban, csakis Bruce Banner. Szóval erről ennyit. Hiába dicsértem legutóbb Marquez Hulkját, abból most bizony nem láthatunk egyetlen képkockányit sem…

De ha már szóba került Marquez, akkor rendhagyó módon kezdjük most a rajzokkal: egész egyszerűen még mindig csodálatosak. Egy-két oldalról szívesen levettem volna a szövegbuborékokat, hogy azok nélkül, teljes egészükben élvezhessem a fantasztikus képeket, a dinamikus jeleneteket akció közben, a kifejező arcokat a párbeszédeknél, a gyönyörű, élénk színeket, a fény- és árnyékeffekteket, és így tovább. Külön tetszett a sokkal sötétebb, a múltban történteket bemutató pár oldal a nem kevésbé tehetséges Olivier Coipel vizuális tolmácsolásában, igazán jól érzékelhető volt az átmenet a két idősík között. Marquez, Coipel és mellettük mindenki, aki a látványvilágon dolgozott, hatalmas elismerést érdemelnek, igazán profi munkát adtak ki a kezeik közül, panaszra egyáltalán nem lehet okom.

Rendben, akkor most térjünk rá a sztorira. Ne haragudjatok, de kénytelen leszek ismét előhozakodni az eredeti Polgárháborúval a Millar–McNiven párostól: annak idején meglehetősen sok negatív kritika érte azt az eseményt, mivel túl gyorsnak, néha már-már kapkodósnak érezték a cselekményt (én speciel nem, de sokan igen). Ennek ellenére, tény, ami tény, ott legalább már a legelső fejezet végére világosan kirajzolódtak az oldalak, és hogy ki miért van ezen vagy azon a véleményen. Ezzel szemben a Civil War II még csak most ér el lassan ehhez a ponthoz, három szám (plusz két prológus) után, és a címben szereplő Polgárháború kirobbanásához még egy ikonikus karakternek meg kellett halnia (úgy tűnik, Hadigép valamiért önmagában kevés volt hőseinknek).

Persze a csigalassan vánszorgó cselekménynek is lehet előnye, például az, hogy cserébe alaposan kidolgozott szereplőket és párbeszédeket kapjunk – ami gyakorlatilag Bendis egyik saját védjegye. Sajnos ezúttal mindössze egy rakás beszélő, egymás szavába vágó fejet láthatunk, akik úgy folytatják a másik gondolatmenetét, mintha csak egy közös tudattal rendelkező kaptár önálló személyiség nélküli robotkatonái lennének. Ez a legkevésbé sem hat természetesnek, és ez alapján nekem ismét úgy tűnik, hogy Bendis esetében jobban járunk a jóval kevesebb karakterrel dolgozó, egyszemélyes sorozatokkal (mint a Spider-Man), mint a hatalmas tömegeket felsorakoztató gigaeseményekkel.

Legalább az időbeli ugrálás a tárgyalás és a Banner laborjánál történtek között egész jópofa ötlet, ezt nem tagadom – ahogy azt sem, hogy öröm volt újra egy Bendis által írt Matt Murdockot látni és olvasni, még ha csupán néhány megszólalás erejéig is. A tanúk vallomásaival egyre fokozódik a feszültség, tudjuk, hogy valami borzalmas közeleg (annak a maroknyi embernek a kedvéért, akik még nem tudnák, mi, nem lövöm le a dolgot), ám aztán amikor ténylegesen bekövetkezik… messze nem üt akkorát, mint kellene. Oké, a főként Amerikára jellemző fegyverviselési törvények és a rendőri brutalitás okosan bele vannak szőve a történetbe, átitatva a Különvélemény sci-fi vonalával, de annyira azért nem jönnek elő ezek az elemek, mint kellene, megmaradnak egészen a mélyben, míg a felszínen gyakran értelmezhetetlen, logikátlan események zajlanak.

A haláleset – illetve nevezzük nevén: gyilkosság – olyan hirtelen, a semmiből, mindenféle előkészítés nélkül történik, hogy arról nekem azonnal az Ultimatum egyik pillanatról a másikra elhulló hősei ugrottak be. Az egész elkövetője, a gyilkossággal vádolt szereplő halálos döntése szerintem rettentően elsietett és megalapozatlan volt az ottani körülmények között. Egyáltalán semmi nem indokolta, hogy ilyen drasztikus megoldáshoz folyamodjon (bár ezen lehet vitatkozni, de én így látom). Ezt követően láthatjuk, ki hogyan reagál a szemük előtt lezajlott „kiiktatásra”, és ahogy eddig is, most még inkább nehezebb Marvel Kapitánnyal szimpatizálni, egyértelműen előremozdítva a már eddig is érezhető „Tony Stark a pozitív főhős”-üzenetet. Ezek után nehéz lesz elhinnem, hogy bárki is Carol pártját fogná, tehát számomra már a tényleges háború kezdete előtt eldőlt, melyik oldalnak drukkolnék.

Hagyjuk is most a részleteket, hogy mennyire nem viselkedett önmagához hűen egy-egy szereplő, hogy a gyakorlatban hogy is történhetett pontosan az a gyilkos lövés, hogy miért nem került szóba Amazon… Ezen a ponton már nem szabad túl sok logikát keresnünk a sztoriban, csak reménykednünk, hogy ennél mélyebbre talán már csak nem süllyed a színvonal. Nincs az eredeti Rozsomák, nincs Fantasztikus Négyes, a mutánsok haldokolnak, most már nincs az itt elhunyt karakter sem… Nagyon nem tetszik a Marvel ezen új irányvonala, és félek, a Civil War II sem most utoljára okozott nekem csalódást. Másfél Vasember / Marvel Kapitány az ötből, elsősorban a rajzok miatt.