Új megjelenés! Ezt bizony nem kapkodták el! Szeptember közepén, azaz éppen két hónapja jelent meg a Spider-Man legutóbbi száma, és azóta síri csend honolt Miles önálló kalandjainak háza táján. Persze nem titok, mi volt a megjelenés durva csúszásának oka: az a fránya Civil War II. Mivel Pókember központi szereplő lett a sztori alakulásában, megkerülhetetlenné vált a még szorosabb kapcsolat az eseménnyel, amelyet viszont folyamatosan csak toltak és toltak, és így nyilván húzta magával a Spider-Man fejezeteit is. A végeredmény pedig egy kéthónapos szünet lett, ami egészen biztosan nem tett jót ennek a még viszonylag fiatal címnek, és mérget vehetünk rá, hogy nem egy kiábrándult és türelmetlen rajongót vesztett ezzel az egykori Újvilág Pókembere. Mindez ráadásul épp most, amikor egyre jönnek a friss, izgalmas, vadonatúj sorozatok mind a Marveltől, mind a konkurens DC-től…

Elképzelni sem tudom, hogyan szúrhatott volna ki Bendis még jobban saját „gyermekével”. Talán azt gondolta, óriási löket lesz a srác népszerűsítésében, ha bevonja őt az idei nagy durranásba, a Polgárháborúba – milyen kár, hogy akkor még valószínűleg nem is sejtette, milyen negatív kritikákat kap majd a Civil War II minden oldalról, illetve hogy ez is milyen komoly csúszásokkal fog megjelenni, ahogy oly sok más esemény is már ez előtt (és még nyilván oly sok majd a későbbiekben). Aki hozzám hasonlóan úgy érezte, hogy kissé korai még beleerőltetni egy nemrég indult képregényt egy ekkora, mindent átívelő történetbe, az bizony ezzel végképp igazolást nyert… És nem, az sem nyújt vigaszt, hogy a 10. számot expressz sebességgel, még ebben a hónapban megjelentetik (legalábbis eddig így áll a helyzet), hiszen a kár már megtörtént, ezt elfeledni és megbocsátani pedig szerintem nem lehet olyan könnyen…

SPIDER-MAN #9

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz: Nico Leon
Borító: Sara Pichelli

A CIVIL WAR II RÉSZE!
• Mit látott Ulysses Milesról?
• Akármi is volt az, most őt üldözi az egész Marvel-univerzum!

A kissé keserű hangulatúra sikeredett bevezető után megpróbáltam félretenni minden csalódottságomat, és tiszta lappal kezdeni ezt a bejegyzést a régóta várt 9. számról, hogy megtaláljam a fejezet pozitívumait. Nem is kellett sokáig keresgélnem: akármennyit is csúszott a megjelenés, akárhogy is kínlódik a sorozat a Civil War II fogságában, a párbeszédek még mindig rendkívül élvezetesek, legyen szó bármelyik karakterről. A „Bendis = jó párbeszédek” képlet tehát itt sem tört meg, ám sajnos a cselekmény ettől függetlenül rettenetesen ellaposodott. Amúgy sem pörgött igazán sosem ez a cím, de most aztán még azt a kevéske lendületét is elveszítette.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem történik semmi érdekes. Ott van például Jefferson és Maria Hill vitája, ami még könnyen tovább gyűrűzhet a jövőben valami komolyabbá, kíváncsi is vagyok, lesz-e belőle bármi. Csakhogy hiába kapunk ilyen ömagukban élvezetes jeleneteket, ha azok nem állnak össze egy koherens egésszé. A teljes képregény másból sem épül fel, mint beszélgető vagy vitázó mellékszereplőkből, akik mind Milest keresik, ráadásul ezt leszámítva a párbeszédeiknek igazából vajmi kevés közük van egymáshoz. Oké, értem én, hogy Bendis itt fektette le egy jövőbeni Ganke–Danika és Fabio–Lana románc alapjait, szuper, hogy két újabb tinipár alakulgat, hajrá… de komolyan ezekkel kellett kitölteni egy teljes fejezetet? Hangsúlyozom: egy teljes fejezetet, nem csak pár oldalt, ami azt jelenti, hogy ebben a felvonásban egyáltalán nem is látható a címszereplő maga (illetve egy kicsit, de meg sem szólal), a borítóra került Venomról meg ne is álmodjatok. Azt hiszem, ez már a félrevezetések egy egészen új szintje: a borítón látható Pókember–Venom csatából semmit sem kapunk, sőt még Pókemberből és Venomból sem, hogy maradjon hely Miles környezetének mellékszereplőire. Csodás.

Talán ideje is rátérnem a rajzokra, mivel a sztoriról (illetve annak hiányáról) sok mást nem tudnék összekaparni. Nico Leon szerencsére ezúttal is ügyes volt: tetszettek a karakterei, tetszettek az oldalak elrendezései, tetszettek az ábrázolt érzelmek… és ennyi. Amit ki lehet hozni egy pusztán beszélgetős, akciómentes számból, azt szerintem Leon ki is hozta. Hála neki, még a legszimplább párbeszédes részek is érdekfeszítőbbnek tűnnek, és sokkal könnyebb azonosulni a karakterekkel is. Szép munka.

Igazából el is érkeztünk az összegzéshez, és elég komoly bajban vagyok… Hogyan értékeljek egy olyan számot, amely tulajdonképpen nem rossz, jók benne a párbeszédek, rendben vannak a rajzok, csak éppen nem halad sehová az egész, továbbá maga a főszereplő sincs sehol benne? Egy gyűjteményes kötet középső fejezeteként áldásomat adnám rá, ám így, önmagában, ráadásul két hónap kihagyás után ez borzalmasan kevés. Csak remélni merem, hogy a rajongók nagy része túl tudja majd tenni magát ezen, és nem pártolnak el végképp Milestól… talán csak addig, amíg véget ér a Civil War II. Addig is ez így most két és fél Pókfej az ötből.