Új megjelenés! Bár legutóbb megijedtem kicsit, hogy Jimmy szerepe csökkenni fog az X-Men Blue oldalain, de szerencsére a legfrissebb, e heti kiadvány rám cáfolt: Rozsomák fia immár teljes értékű tagja lett a csapatnak, még a neve és arca is odakerült a képregény nyitóoldalára, szóval azt hiszem, egyelőre nincs miért aggódnom. Hogy a másik négy újvilági mutáns visszatér-e a közeljövőben, arról semmi hír, ám legalább tudjuk, hogy ők is élnek, többé-kevésbé jól vannak, és ha úgy adódik, ismét felbukkanhatnak valahol. Sőt, talán még mindig vannak itt-ott elszórva újvilági túlélők…? Nem kizárt, hiszen ebben a sorozatban tényleg bárkivel összefuthatnak hőseink, ahogy ezt nemcsak Jimmy, hanem most, a 8. számban több rég nem látott ismerős példája is bizonyította. Azt hiszem, épp ezt szeretem a legjobban ebben a címben: a meglepetés erejét, amellyel élnek is, a legváratlanabb pillanatokban.

Múltkor ezt a bizonyos meglepetést az X-Men új ellenfelei szolgáltatták, most pedig azok, akik a fiatalok segítségére sietnek, miközben próbálják kiszabadítani társaikat Emma Frost és csatlósai fogságából. Unatkozni ezek alapján nem fogunk, az biztos, de vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét a sztorira az, hogy az egész a Secret Empire mellékszálaként zajlik? Érthető lesz azoknak is, akik nem követik a Marvel jelenleg futó, elképesztően hosszú és szerteágazó korszakzáróját? Vagy, ahogy a hetedik fejezetben, ez alkalommal is egy önmagában is világos és élvezetes történetet kapunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak olvasás előtt, és a válaszokra természetesen kitérek majd a rövid kis bemutatómban is. Kár lenne egy ilyen többnyire kiváló képregényt veszni hagyni egy mindenen átívelő eseménymonstrum súlya alatt, nem gondoljátok? Akár igen, akár nem, katt a továbbiakért!

X-MEN BLUE #8

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Cullen Bunn
Ceruzarajz: Cory Smith és Joey Vazquez
Borító: Arthur Adams

A SECRET EMPIRE MELLÉKSZÁLA!
• EMMA FROST!
• Visszatért… és gonoszabb, mint valaha.

Máris mondom, mi a legfőbb gondom ezzel a számmal: olyan rövidnek érződik, márpedig én többet akarok belőle, azonnal! Végig úgy pörög a cselekmény, hogy csak úgy faltam az oldalakat, és rettentő szomorú voltam, amikor emiatt az átlagosnál hamarabb a végére értem… Bunn nem fogta vissza magát, és egészen mélyre belenyúlt az X-univerzum karaktereinek kincsestárába, mely következtében az egész fejezet tobzódik az érdekesebbnél érdekesebb, rég nem látott mutánsokban. Ami pedig nekem külön öröm, hogy Jimmy végre nemcsak statisztaként van jelen, sőt a csapatból ő és Jean kapták a legtöbb szöveget és akciót, úgyhogy az újvilági jelenlét is rendben volt.

Az eredeti ötös többi tagja ezúttal mindössze a kispadról figyelhetik az eseményeket, hiszen Küklopsz, Angyal, Bestia és Jégember mind fogságba estek, és csakis két még szabad társukra számíthatnak – illetve a háttérből machináló Magnetóra, hiszen feltehetőleg az ő közbenjárásának köszönhetőek az erősítésként érkező új szereplők. Egyik rejtély és váratlan fordulat a másik után, Bunn egy pillanatra sem hagy minket pihenni, akár egy őrült, de nagyon is szórakoztató hullámvasúton: amikor elvarr egy szálat, azonnal el is indít helyette egy másikat (hogy mik ezek a szálak, azt most nem lövöm le nektek).

A bevezetőben már említettem, mennyire szeretem ezeket a folyamatosan érkező meglepetéseket, ám van még valami, amiért az X-Men Blue eddig majdnem összes száma levett a lábamról: a maximális odafigyelés a legapróbb részletekre is. Ilyen például Tűzcsillag elejtett megjegyzése, amikor Jimmyt Dakennek nézi, vagy Jimmy odaszólása Jeannek, hogy ne hasonlítgassa őt az apjához, akire egyébként sem emlékszik. Mintha ezekkel Bunn a rajongókhoz is szólna, miszerint tudja, hogy a srácnak nincs könnyű dolga Rozsomák árnyékában, de igyekszik tőle függetlenné, a maga emberévé válni – reméljük, ez mihamarabb sikerül is neki.

Ha pedig már szóba került az izgalmas karakterábrázolás és jellemfejlődés, muszáj kiemelnem Küklopszot is, pontosabban a viszonyát Emmával. Úgy tudom, sokan ellenzik Emma újfent gonosztevővé válását, amit valahol meg is értek, ugyanakkor el kell ismernem, hogy kevés vérfagyasztóbbat láttam mostanság, mint ahogy a nő megpróbálja a saját képére, azaz elhunyt kedvese, az idősebb Küklopsz mintájára átformálni a fiatalt. Sosem szerettem különösebben Scottot, és mégis, itt egyszerre sajnáltam és izgultam érte. Mi mást várhatnánk el egy igazán rettentő főgonosztól, ha nem ilyen emlékezetes jeleneteket, melyek során még elszántabban drukkolunk a hősnek? Én a magam részéről tehát megvettem a szívtelen, a gyásztól magából kifordult Emma Frost ötletét, és kíváncsian várom, milyen álnoksággal borzaszt el legközelebb. Ja, és ha ő nem lenne elég a sötét oldalon, ott van még Plazma is, a számomra legunszimpatikusabb Summers-fivér – ami nem kis teljesítmény két olyan testvérrel, mint az idősebb Scott és Gabriel Summers!

A rajzokra rátérve, a jól bevált két rajzolós megoldás ebben a felvonásban is működött Cory Smith és Joey Vazquez párosával. Kettejük stílusa annyira hasonló, hogy én meg se tudtam állapítani, mikor épp melyikük alkotásait látom, hiszen mindketten ugyanolyan csodás, dinamikus, impozáns képkockákkal örvendeztettek meg minket. Ezek alapján az elkövetkező fejezetekben is simán elnézegetném bármelyikük illusztrációit, akár együtt dolgoznának, akár külön-külön. Legyen szó akár finom, alig észrevehető mimikáról vagy gesztusokról, akár grandiózus csatákról, én bizony nem csalódtam a látványban.

Csupán egyetlen kérdésem maradt így a végére: mi köze mindennek a Secret Empire cselekményéhez? Szerencsére nem sok, ez világos, így annak ismerete nélkül is egészen nyugodtan merem ajánlani bárkinek… viszont akkor mi a bánatért kell a mellékszálaként kezelni a sztorit? Azzal remélnek több eladást, hogy rábiggyesztik a Secret Empire hidrás pajzsát a borítóra? Felesleges marketingfogásnak érzem ezt, amire semmi szükség nem volt az X-Men Blue esetében, hiszen köszöni szépen, ő eddig is nagyon jól megvolt minden tekintetben. Csak emiatt vonok le fél X-jelet az ötből, és legyen végre elég ebből az eseményközpontúságból a Marvelnél!