Újvilági előretekintő – 2018. június

Miles saját sorozat nélkül marad…

2018. március 21. - The_Maniac

june2018banner.png

Úgy tűnik, máris megvan Brian Michael Bendis távozásának első komoly áldozata: a Spider-Man. A júniusi előzetesek közül teljes mértékben hiányzik Miles Morales önálló, saját címe, ami végül is nem meglepő, hiszen mindenestül, az elejétől a végéig Bendis keze nyomát viselte, és valóban nehéz lett volna elképzelni bármilyen más íróval. A kérdés már csak az, hogy ezek után adnak-e még valaha új vagy újrainduló sorozatot Milesnak, vagy ezentúl mindössze mellék- és vendégszerepekben láthatjuk itt-ott.

Azt mondom, bízzunk abban, hogy nem hagynak veszni egy ilyen népszerű karaktert, aki a nyár első hónapjában nemcsak a Champions oldalain bukkan majd fel, hanem a Venom egyik fejezetében is, szóval van okunk reménykedni. Közben persze Jimmy Hudson sem lesz rest, és az X-Men Blue számaiban egyenesen címszerepet fog kapni egy a jelek szerint teljesen rá fókuszáló sztoriban. Sőt, talán végre meglesz neki a már régóta kijáró kódneve is…

X-MEN BLUE #29

Írta: Cullen Bunn
Ceruzarajz: Nathan Stockman
Borító: R.B. Silva

THE SEARCH FOR JIMMY HUDSON!
• Most, hogy az eredeti ötös tagjai elvesztek az űrben, mutánsok egy új csapata lépett színre, hogy szembeszálljanak a Fehér Királynővel, Plazmával, Miss Sinisterrel és Bástyával!
• Ám amíg nincs otthon az új X-Men, cincognak a Martalócok, és kegyetlenül lecsapnak Magnetóra.
• Magneto kénytelen meghozni egy borzalmas döntést, és ezzel csak még közelebb kerül a sötétséghez, amelyet maga mögött kívánt hagyni.

xmenblue29_thb.jpg

X-MEN BLUE #30

Írta: Cullen Bunn
Ceruzarajz: Nathan Stockman
Borító: R.B. Silva

THE SEARCH FOR JIMMY HUDSON!
• DAKEN és JIMMY HUDSON szemtől szemben az X-MEN történetének egyik legvéresebb összecsapásában!
• Vajon meg tudják menteni csapattársai Jimmyt? Na és Dakent? Meg kell egyáltalán menteniük bármelyiküket is?
• Végre! Jimmy saját kódnevet kap… de hős vagy gonosztevő lesz belőle?

xmenblue30_thb.jpg

CHAMPIONS #21

Írta: Jim Zub
Ceruzarajz: Sean Izaakse
Borító: Stefano Caselli

• A Bajnokok az Alfa Különítmény ellen? Ms. Marvel Marvel Kapitány ellen?
• Ennyi!
• Az észak megmentése ezzel még komplikáltabbá vált…
• Valamint… Nincs többé Nova?!

champions21_thb.jpg

VENOM #3

Írta: Donny Cates
Ceruzarajz és borító: Ryan Stegman

• Eddie Brock, azaz a hitvány hálószövő, VENOM, miközben még mindig a sérüléseiből igyekszik felépülni, élete eddigi legkeményebb ellenfelével szemben kénytelen megvédeni New Yorkot!
• És hogy ki az egyetlen, aki az útjában áll? Miles Morales… PÓKEMBER!
• Eddie és a szimbióta ugyan semmiféle haragot nem táplálnak ezzel a konkrét falmászóval szemben, Milesról azonban ugyanez már nem mondható el, ha Venomra gondol…

venom3_thb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr4613761624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása