Death of Spider-Man, képgaléria – Újvilági események IX.

Búcsú Peter Parkertől képekben

2015. január 13. - The_Maniac

Az első korszakhoz képest igencsak rövidke második egyetlen komoly eseményét legutóbb lezártuk, így nem is maradt más ebből az időszakból, mint a korszakzáró: a baljós című Death of Spider-Man. Érdekes módon ezúttal már magával a címmel lelőtték a sztori végét, vagyis Pókember halálát, ám ettől függetlenül a rajongók nagy része egészen a lezárásig nem volt biztos benne, hogy tényleg meglépik-e ezt. Azonban Bendis most komolyan gondolta: megölte Peter Parkert, hogy aztán egy vadonatúj Pókember vegye át a helyét egyszer s mindenkorra.

Mint az Ultimatum esetében, most is biztosan feltűnt nektek, hogy az eseményt bemutató két bejegyzésembe egyetlen képet sem raktam. Nos, ez nem véletlenül történt így: ha már korszakzáró sztoriról beszélünk, úgy illik, hogy egy kicsit jobban elmerüljünk a hozzá kapcsolódó képekben. A bejegyzésben megtekinthető az összes kiadvány összes borítója, a rajongókat tüzelő reklámanyagok, valamint pár képkocka magából a történetből a teljesség igénye nélkül. Ne feledjétek: a képekre kattintva galéria nyílik meg, és/vagy nagyobb méretben is láthatjátok őket, mint ahogy ezt is itt:

dosm_thb.jpg

DEATH OF SPIDER-MAN, KÉPGALÉRIA


Az amerikai kiadványok

Death of Spider-Man: Prelude

Maga az esemény – Ultimate Spider-Man

Maga az esemény – Ultimate Avengers vs. New Ultimates

Ultimate Fallout Spider-Man No More

fallout_thb.jpg
Reklámkampány

Előzetes kedvcsinálók

Emlékezetes pillanatok

És egy találó lezárás a végére: Peter Parker utolsó szavai

parker.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr747071719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása